GLATTFELDER BÉLA

Full text search

GLATTFELDER BÉLA
GLATTFELDER BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Szeretném a vitanap végén összefoglalni mindazt, amit ma elmondtunk, és egyben értékelni is a vitanapot. Mindenekelőtt szeretném megköszönni az MDF kezdeményezését, örülünk, hogy támogathattuk a javaslatukat, hogy a mai napon tartsunk megbeszélést arról, mit kell tennünk a csatlakozást követően azért, hogy a magyar mezőgazdaság nyertese és ne vesztese legyen a csatlakozásnak, ráadásul minden mezőgazdasági termelő nyertes lehessen.
Ebben a vitában próbáltunk javaslatokat megfogalmazni. Azt gondoljuk, nem az a fő kérdés, hogy hogyan értékeljük a megállapodást. Tudjuk, eltérő nézetek vannak arról, hogy ez a megállapodás vajon kihozta-e a maximumot, elnyertünk-e minden lehetőséget, amit el lehetett nyerni, vagy vannak olyan lehetőségek, amelyek kihasználatlanul maradtak. Szerintem erről ma már nem túl okos dolog vitatkozni. Történelmi tény, hogy ezek a csatlakozás feltételei, és most az a dolgunk, hogy megvizsgáljuk, hogyan lehet ezekből a feltételekből a legtöbbet kihozni mindannyiunk és a mezőgazdaság számára.
Zárójelben egyetlenegy megjegyzést mégiscsak tennék ehhez. Ha egy olyan kormány kötötte volna meg ezt a megállapodást Koppenhágában, amelyik kevésbé élvezi a sajtó támogatását, akkor ma valószínűleg teljesen más lenne a közvélekedés erről a megállapodásról. Talán még azt is meg lehetne kockáztatni egy gondolatkísérlet erejéig, hogy egy, a sajtó támogatását kevésbé élvező kormány esetében a mezőgazdasági miniszter ebbe a megállapodásba belebukott volna.
De most nem ez a dolgunk, hanem az, hogy összefoglaljuk a javaslatainkat. Az első, amit mondtunk, hogy meg kell nézni, hogyan lehet a csatlakozást követően még több pénzt adni a magyar mezőgazdaságnak. Egyetértünk a közvetlen kifizetések lehető legnagyobb összegű kiegészítésével, egyetértünk azzal és fontosnak tartjuk, hogy ezek a kifizetések legyenek adómentesek, hogy legalább ne csorbítsuk azokat a kedvezményeket, lehetőségeket, amiket a magyar gazdák megkapnak az Európai Uniótól azáltal, hogy ezeket a pénzeket még meg is adóztatjuk.
(12.50)
Ez egy olyan javaslatunk, amihez nagyon nagy elszántsággal ragaszkodunk. Ragaszkodunk ahhoz, hogy a kormány minden szükséges társfinanszírozást adjon meg annak érdekében, hogy valamennyi európai uniós forrást ki tudjunk használni, és ragaszkodunk ahhoz is, hogy a magyar kormány minden olyan nemzeti támogatást biztosítson a magyar mezőgazdasági termelőknek, amelyekre egyáltalán lehetősége nyílik a csatlakozási szerződés értelmében.
Úgy ítéljük meg, hogy a csatlakozásig még hátra lévő nagyon rövid időben a legrosszabb állapotban lévő ágazataink, különösképpen például a sertés-, a baromfiágazat esetében egy felzárkóztatási programot kell indítani, ami lehetővé teszi, hogy ők is megfelelő versenyképességi állapotban váljanak az Unió részévé, és így jobban helyt tudjanak állni abban a nagyobb versenyben, amelyik az ottani piacokat jellemzi.
Jó, hogy vannak hitelkonszolidációs programok, de ne rekesszük ki ebből a családi gazdálkodóknak nyújtott kedvezményes kamatozású hiteleket sem, amire az előző kormány a gazdahitelprogram keretében jelentős támogatást adott. Ezek is éppen ugyanolyan hitelek, kedvezményes hitelek, mint bármely más, korábban felvett beruházási hitelek, ezekre is ki kell terjeszteni a hitelek konszolidációját.
Nagyon örültem azoknak a felszólalásoknak a túloldalon, amelyek nem arra szorítkoztak, hogy az ellenzéket pocskondiázzák. Különösképpen köszönöm és örülök Gráf József képviselőtársam felszólalásának, nem azért, mint hogyha ezt az ellenzéki oldalról is elmondhattuk volna; képviselőtársam nagyon nagy szakmai tudással, hozzáértéssel és empátiával adta elő a sertéságazat súlyos helyzetére vonatkozó javaslatait. Ez az a hangnem, amelyikben szerintem a Magyar Országgyűlésben a mezőgazdaság ügyeiről, sorsáról érdemes beszélgetnünk.
Javaslatainkat nem azért nyújtjuk be, hogy azokat elutasítsák. Javaslataink benyújtásával az a célunk, hogy azokhoz támogatást nyerjünk el, és akkor lennénk boldogok és akkor tartanánk a saját munkánkat is sikeresnek, ha a javaslataink megkapnák a többségi oldal támogatását, és így ezek megvalósulnának.
Azt gondolom, hogy a magyar mezőgazdaság érdeke is az, hogy együtt, közösen keressük meg azokat a lehetőségeket, hogy hogyan tudjuk a csatlakozás történetét a magyar mezőgazdaság számára sikertörténetté változtatni. Mi ebben a munkában továbbra is szeretnénk az önök együttműködő partnere lenni, és minden segítséget és támogatást megadni azokhoz az elképzelésekhez, amelyeket közösen megfogalmazunk.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť