DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A koppenhágai - nevezzük csatavesztésnek, teljesen mindegy - megegyezést követően három dologra biztosan nagy szüksége lenne a mezőgazdaságnak, és erre lett volna szüksége az eltelt egy esztendő alatt is: kiszámíthatóságra (Bársony András: Előtte nem?), biztonságra és egy érthető, világos és igaz emberi szóra. Ez az érthető és emberi szó hiányzott talán a legjobban. Úgy gondolom, hogy ha világosan és érthetően beszéltünk volna és beszélt volna a kormány az egy esztendő alatt, sok minden elkerülhető lett volna.
Ma azt kell mondanom az eddig elhangzott szocialista felszólalások alapján, hogy talán még egy dolgot hozzá kell tenni: egy kis szerénységet. Egy kis szerénységet azután, hogy egy esztendő alatt sikerült a sertéságazatban, a tejtermelő ágazatban, a juhtenyésztőknél, a baromfitenyésztőknél sorozatban olyan válsághelyzeteket kialakítani - és azokat nem tudják kezelni -, ami ezeknek a gazdáknak nemhogy azt nem ígéri, hogy kolbászból vagy netán szalámiból legyen a kerítés, hanem válságos és nehéz időszakot ígér.
Az agráriumba termelni azt jelenti, hogy legalább tíz évre előre tervezni kell tudni. Tervezhető kell legyen az az időszak, és meg kell teremteni annak az alapját. Ehhez pedig megfelelő garanciák kellenek. A polgári kormány úgy gondolta, és a polgári kormány, azt gondolom, ezt jól képzelte, hogy arra van szükség, hogy az a termőföld, amely az alapját képezi mindenféle agrártermelésnek, biztonsággal azoké legyen, akik azon ténylegesen termelnek, termelni tudnak és termelni is akarnak. Ezért indította el a Nemzeti Földalapot; ezért hozott olyan szabályozókat a földtörvényben, amely az elővételi jogot biztosította a családi gazdaságoknak, biztosította a helyben lakó gazdáknak, és csak ezt követő sorrendben a bérlőknek.
Ezt a szabályt önök az elsők között változtatták meg. Igen, mert két filozófia ütközik itt. Az egyik, amely úgy gondolja, hogy a nagy bérlemények, a nagy földbirtok az, amely egyszerűbben kezelhető, amely a jövőre nézve is valamiféle garanciákat jelent, hogy egyszerűbben lehet ezzel bánni. Mi pedig úgy gondoljuk, hogy a családi gazdaságok, a tulajdonhoz kötött kisebb gazdaságok, amelyek nemzedékeknek biztosítanak a jövőben is megélhetést, azok lehetnek az alapjai a jövőben a mezőgazdaságnak.
Ez a két filozófia ütközött. Azt remélem, minden itteni felhang ellenére, hogy az a törvénymódosítás, amit most előterjesztettünk, a Kisgazda Polgári Egyesület és a Fidesz képviselői közösen, és amely egy helyes és megfelelő elővételi jogi szabályozást kíván a törvénybe visszaiktatni, elnyeri az önök támogatását is. Próbakő lesz ez, ahol el kell tudni dönteni, melyik irányba kívánnak a jövőben haladni.
(10.40)
Az Európai Unión belül is a termőföldhöz és az állatállományhoz kötött normatív támogatások azok, amelyek jelenleg a meghatározók. Sokszor és sokat hallottunk félmondatokat a vidékfejlesztésről, amely majd munkahelyeket fog teremteni. Reméljük, hogy így lesz, de valamit le kell szögezni: ez a munkahelyteremtés nem arról szól, hogy azok számára, akik most válnak munkanélkülivé, a vidékfejlesztés útján próbálunk majd a jövőben valamiféle munkahelyet teremteni. Ez arról szól, hogy azokon a területeken - és elsősorban gondolok itt kelet-magyarországi területekre -, ahol ma is messze 10 százalék fölötti a munkanélküliség, ott valamilyen segítséget adjon. Ehhez azonban programok kellenének, tisztelt képviselőtársaim, ismert programok, amelyeket meg lehetne valósítani.
Még valami, azzal kezdtem, hogy az érthető, tiszta, emberi és nem sértő szó: a gazdatársadalmat nem kell helyreigazítani, nem kell kioktatni, és nem kell arra bírni, hogy valami másféle gazdálkodásban gondolkodjanak. Mert hiába ajánlják önök annak a tejtermelő gazdának, hogy vágja ki a tehenét, aztán álljon át ezt követően hústermelésre. Ez egy jó ötlet, jó gondolat, ha van hozzá tőke, ha van hozzá támogatás. Ezek hiányában ezek csak hiú remények.
Még egyszer a magyar földről: mintha egy kicsit elsikkadt volna Koppenhága előtt is, Koppenhága után is, hogy erről beszéljünk, pedig ez egy alapvető kérdés. Meg lehet-e védeni, és egyáltalán szükséges-e megvédeni a magyar földet? Vannak vélemények, amelyek szerint nem, hiszen majd ez fog valamilyen tőkét ide vonzani az országba. De milyen tőkét? Van már példa: az egykori NDK-ban, ahol felvásárolták a földeket, nem akárkik, hanem például angliai nagytőkések, olyan bankárok, akiknek ez egy befektetés volt, ma nem tudnak ezzel a helyzettel mit kezdeni. Elé kell menni, és olyan megoldásokat kell találni, amelyek belföldi szabályozókkal lehetővé teszik, hogy ez az állapot ne alakuljon ki. Ezért lenne szükséges, hogy az egyes üzemek értékesítésére vonatkozóan is megfelelő szabályozók lépjenek életbe. Hadd mondjak mégiscsak egy példát az ellenkező esetre: hogy a borjádi rt., üzem értékesítésénél a vevő miként gondolkodik, abból lemérhető, hogy már a szerződést német nyelven kérte.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nem lehet, hogy ebben ne tudjunk egyetérteni. Nem lehet, hogy abban is nézetkülönbség legyen köztünk, hogy szükséges-e a termőföldnek ez a fajta védelme. Úgy gondolom, hogy ebben kénytelenek vagyunk együttgondolkodni. Április 12-én - ezt ki kell mondani - a magyar vidék jelentős része a lábával szavazott. Amikor ránézek a térképre, szomorúan látom, hogy Kelet-Magyarország döntő részében, de Dél-Magyarország jelentős részében a részvétel alig haladta meg a 30 százalékot, akkor el kell gondolkodni. El kell gondolkodni azon, hogy lehet-e még a következőkben is csak ígértekkel, valamiféle nem rózsaszín, hanem pirosra festett égbolttal a magyar gazdát bárhová is elmozdítani. Nem lehet, tisztelt képviselőtársaim!
Ezért úgy gondolom, hogy a kormánynak sürgősen, azt kell mondanom, a lehető legsürgősebben a jövő évi szabályozókat meg kell jelentetnie, tervezni kell tudni a gazdáknak, előre kell tudni tervezni, és ezeknek a szabályozóknak olyannak kell lenniük, amelyek kiegyenlítik azokat a kialakult különbözőségeket, amelyek nem most, egy év alatt, nem is az előző négy év alatt, hanem több évtized alatt alakultak ki.
Én azt remélem, és azt hiszem, hogy ebben sokan és sokak partnerek lehetünk. Mert ha ez nem így történik, intő jelek vannak, a gazdák türelme a vége felé halad. Ne várjuk meg, hogy elfogyjon ez a türelem! Közös érdek, hogy a mezőgazdaság kimozdítása a holtpontról közös erőfeszítéssel megtörténhessék.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)
