DR. SZANYI TIBOR
DR. SZANYI TIBOR
DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Valóban, a kormány is osztozik abban az örömben, amit itt többen kifejtettek, hogy milyen jó vitanap volt a mai. Azt hiszem, hogy a nap során az ügyben is konszenzus alakult ki, hogy maga a cím azért nem volt szerencsés; egészen pontosan azért nagyjából mindenki visszakozott ettől a címtől, amit mi itt adtunk, sőt azt hiszem, hogy volt, aki még a csaták tényét is kétségbe vonta.
Amennyiben visszalépünk a hamis címtől és egy hamis szólamtól is, akkor elég komoly visszalépés volt. A kormány részéről én igazából csak azt sajnálom egy picit, hogy azért az ellenzéki képviselők megszólalásaiból hébe-hóba némi világvége hangulat árad még mindig, mintha nem sikerült volna a kampánynak véget vetni, hiszen valószínűleg a mai vitanapra való felkészülés még a népszavazás előtt indult el. De lássuk be, nem kell azt a képet festeni, mintha a csatlakozás pillanatával valami véget érne, valamilyen kapuk bezárulnának, merthogy addig kell ezt, azt, amazt csinálni.
Szeretném elmondani valamennyiünk számára – és ezt majd meg is fogjuk tapasztalni –, hogy a csatlakozás után is van élet, és ez az élet egyben fura dolgokat produkál, mert azért itt volt dobálózás a számokkal rendesen. Egy kicsit sajnálom a vitanapot hallgató rádióhallgatókat vagy tévénézőket, mert itt aztán olyan számtenger volt, hogy csak na, egyes képviselők sokszor eltérő tartalmú számokat próbáltak összevetni. Azt gondolom, hogy óvatosabban kell bánni ezekkel a számokkal.
A másik nagyobb tanulság az, hogy talán még kell egy kis idő, amíg ráhangolódunk arra, hogy ez nem úgy működik, hogy van az Európai Unió és mi, hanem azt kell felfognunk, hogy mi az Európai Unió része vagyunk. Ez nem úgy van, hogy vannak EU-állampolgárok és mi; mi is EU-állampolgárok leszünk. Ez nem úgy megy, hogy majd megyünk az EU-ba munkát vállalni; minden magyar munkavállaló egyben EU-munkavállaló lesz, hiszen ott fogunk élni.
Persze, sok mindenről volt szó, de sok mindenről nem volt szó. Én két dolgot mindenféleképpen hiányolok, tehát ezért ezt elmondom. Az egyik dolog, amiről nem volt szó, hogy tulajdonképpen az utóbbi időszak legdurvább pénzkivonása a mezőgazdaságból bizony az erős forintnak köszönhető, ami mesterségesen lett felpumpálva, kérem tisztelettel, még a korábbi kormányzat gazdaságpolitikája révén. Nincs az a 100, 200 vagy 400 milliárdos támogatás, ami ellensúlyozni tudná azt az iszonyatos kártételt, amit ez a mesterségesen felpumpált forint hozott.
Amiről nem volt szó, pedig meg kell mondanom töredelmesen, hogy ez a legfontosabb az egész EU-csatlakozásban: a piac. Mi itt nem egy támogatási képletbe lépünk be, nem a “mankó klubba”, a világ legnagyobb egységes belső piacára léphet be a magyar mezőgazdaság, a világ legbiztonságosabb, legjobban szabályozott belső piacára. És amikor feltesszük azokat a kérdéseket, hogy mi lesz ezzel, meg mi lesz azzal, mi lesz ezzel a gyümölccsel, azzal az állattal, akkor azért tegyünk már egy pici tükröt magunk elé, és mondjuk azt, hogy az, amit ebből csinálunk. Az, ami esetleg még a korábbi kormány mezőgazdasági politikájából visszaköszön, vagy például ilyen idilli képek, hogy a termelő kimegy, ötletszerűen termel valamit, aztán majd az állam eladja, ilyen világ nincs, nem volt és nem is lesz. A piaccal kell foglalkozni, más szavakkal, ha az európai uniós támogatások jóval bővebbek, mint amire a magyar gazdaság valaha is képes volt, az csak hab a tortán. De könyörgöm, a tortát is akarjuk, ez pedig a piac, a piacon való érvényesülés.
Néhány dologról azért még kell szólnom, ami a vitában elég éles módon felmerült, és amiben tényleg tegyünk rendet. Magyarország a csatlakozási tárgyalások lezártával Koppenhágában a tíz csatlakozó országnak felkínált pénzkeret közel egyötödét egymaga elhozta, úgy, hogy egyben egytizedét képezi lakosságarányosan Magyarország szintén ugyanennek a tíz országnak, vagyis fajlagosan kétszer annyit hoztunk el fejenként, mint a többi kilenc. Ez a matematika, kérem tisztelettel, ezt rossz aránynak tekinteni, azt hiszem, nem lehet.
A másik: többen felvetették, hogy a vidékfejlesztés nem kapott elég hangsúlyt. Ezt azért nem mondanám, mert azon túlmenően, hogy rendbe raktuk a SAPARD-ot, két további vidékfejlesztési kassza nyílik meg, egyrészt ami a Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alapban lévő vidékfejlesztési pénzek világa, a másik pedig a nemzeti fejlesztési tervben lévő agrár- és vidékfejlesztési operatív program, ami egyébként az összstrukturális programnak megint csak egyötödét képezi. Én nem mondanám azt, hogy ez egy nagyon elfelejtett ügy lenne, sőt.
Kaptunk egy csomó jó ötletet; azt hiszem, megkaptuk mindazokat az ötleteket, amiket az előző kormány négy éven át úgy, ahogy van, garantáltan kihagyott, nem csinált meg. Természetesen ezen ötletek egy részét, minthogy valóban elvégzendő feladat, szívesen fel is vállaljuk, csak azt gondolom, hogy kár a felelősséget pusztán ennek a kormánynak a nyakába varrni ellenzéki részről, amikor náluk lévő elmaradt feladatokat akarnak velünk végrehajtatni. Tegyük hozzá, uraim, ami elmaradt, azt most önöktől várjuk, hogy megcsinálják.
Az esélyegyenlőség dolga: kezd beivódni ide, hogy 25 százalék plusz 30 százalék, viszontlátásra. Ez az induló pont, kérem tisztelettel. Amikor én arról beszélek, vagy bárki arról beszél, hogy igenis biztosítottuk az esélyegyenlőséget, ez azt jelenti, kedves képviselőtársaim, hogy természetesen bizonyos kérdésekben létezhetnek átmeneti időszakok, de a koppenhágai megállapodásnak az a vége, hogy hat éven belül mindenben elérjük a száz százalékot, van, amiben már az indulásnál túl is teljesítjük a száz százalékot; például pont a vidékfejlesztésnél többet kapunk fajlagosan, mint amennyit a mai tagországok.
Egy dologra még talán kitérnék, ami nem annyira az Unióval van összefüggésben, csak többször felmerült: ez a géptámogatás kérdésköre. Ugyancsak többször felmerült az osztatlan földek szétmérésének dolga. Valós dilemmája volt a kormánynak, hogy az egyébként szűkösen rendelkezésre álló pénzügyi keretek között vajon a tavalyhoz képest az idén a gépbeszerzések támogatását növeljük meg, vagy ugyanezt a pénzt fordítsuk a még egyben működő táblák szétverésére és miszlikbe verésére, amit egyébként majd a másik oldalon a Nemzeti Földalapban kellene újra egyberakni, megint csak állami pénzek bázisán. Momentán azt választottuk, hogy igen, inkább a fejlesztéssel foglalkozzunk, de egyébként mielőtt olyan nagyon büszke lenne az ellenzéki oldal vagy a Fidesz arra, hogy ők a földkimérések tekintetében mit csináltak, szeretném visszaidézni: összesen egy törvénymódosításban rendelkeztek olyan dologról, amihez utána egy árva vasat nem tettek hozzá, tehát a végrehajthatóság érdekében költségvetési pénz erre soha nem állt rendelkezésre.
Amiről még szintén kellene szólni, és a kormány oldaláról ezt feltétlenül fontosnak tartom: valóban, még a hátralévő időszak egyik nagy feladata, a legnagyobb feladata az intézményfejlesztés kérdésköre. Ez egy nagyon-nagyon bonyolult ügy; ez alapvetően nem logisztikai, ez alapvetően egy jogi természetű probléma, hihetetlen mennyiségű törvényt, rendeletet és más jogi instrumentumokat kell módosítani vagy megalkotni.
(13.20)
Itt bizonyos összefüggések tekintetében ennek az időigénye valóban azt a képet vetíti elénk, hogy ez egy szoros futam lesz. De azt is tudni kell, hogy ez a kormány megint csak azt vállalta - értem ez alatt a Medgyessy-kormányt -, hogy másfél év alatt végez azzal a feladattal, amit gusztusosan négy-öt év alatt lehetne elvégezni. Tisztelettel jelzem: az előző kormány hozzá nem kezdett. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Egy záró mondatot talán még az elnök úr megenged. Azzal fejezném be, amivel kezdtem: a csatlakozás pillanata után is van élet az Európai Unióban, éspedig pont olyan, mint az Európai Unióban.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)
