DR. NÉMETH IMRE

Full text search

DR. NÉMETH IMRE
DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnos, egy véleményt el kell mondanom az előttem szóló két képviselőtársam megállapításai alapján, mert nem szeretném, ha félresiklana ez a vita, főleg a termőföld kérdésében.
Boros Imre volt miniszter úr itt másfél millió hektár állami föld eladásáról beszél. Én erről nem tudok; félmillió hektár termőföld sincs az állam tulajdonában, nem tudom, ő milyen termőföldet akar megvásárolni természetesen. Úgy gondolom azonban, aki komolyan gondolja, hogy ez a termőföld nemzeti tulajdonban maradjon, annak továbbra is abban kell gondolkodni, hogy a mindenkori helyben élő gazdálkodók hosszú távon bérelhessék ezeket a földeket. Ez az egyetlen garancia erre. Természetesen, ha ő meg akart ebből szerezni 300 hektárt, arra semmi garancia nincs, hogy miután befejezi a tevékenységét, és az önök megállapodása szerint az Európai Unió polgárai is szerezhetnek Magyarországon termőföldet, ezt annak adja el, aki legtöbbet ad érte, és mivel a nyugati gazdáknak több pénzük van, lehet, hogy ezen nyerészkedni akart. Tehát, tisztelt képviselőtársaim, nem lehet egyszerre a termelőknek való termőföld tartós használatának biztosítási lehetőségéről beszélni, és nem lehet ezeket a megállapításokat tenni, amiket megtett.
Ugyanez vonatkozik Turi-Kovács Béla képviselőtársam megállapítására is. Gondoljon vissza az önök földtörvényére! Mit mondott az? Igaz, hogy első helyen a családi gazdálkodó szomszéd volt, de, ha nincs ilyen a szomszédban, akkor második helyen a helyben lakó szomszéd volt; nemcsak használó, az önök törvényében a tulajdonos is. Tehát mi történt volna a gyakorlatban? Még a családi gazdálkodó szomszéd alól is kihúzhatta volna a földet egy helyben lakó földtulajdonos. Ezt nevezik önök földvédelemnek, hölgyeim és uraim? Gondolják végig, a gyakorlatban mit jelentett ez! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ha ezt végrehajtották volna, a magyar mezőgazdaság szétesett volna.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť