DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ

Full text search

DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ
DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hát hogy csatavesztés volt-e Koppenhágában vagy sem, arról pró és kontra sok érv hangzott itt el. Én a címet vállalom, sőt örülök neki, hogy ez a címe, mert legalább egy kis polémia ekörül is kialakult. De azt hiszem, ez most már indifferens, hogy győzelem volt-e vagy vereség. Az élet ilyen, hol győzünk, hol vesztünk, és az élet megy tovább. Van de facto tény, egy szerződés, elfogadtuk, a cselekvés tehát terápia és diagnózis is. A terápia a fontos, a cselekvés.
Nagyon remélem, hogy ez a vitanap tényleg nem volt felesleges, még akkor sem, ha csak kevesen vettünk ezen részt, mert talán elértük azt a célt, hogy rádöbbentettük a kormányt a felelősségére, felhívtuk a közvélemény figyelmét a mezőgazdaság gondjaira és jelentőségére Magyarországon.
Nagyon szeretném, ha ez a vitanap nyitánya lenne most már a konkrét felkészülésnek, a mezőgazdaság felkészítésének a csatlakozásig és az után. De azt hiszem, ez a nyitány meg a további cselekvéssorozat csak akkor lesz eredményes, ha ezt őszintén szembenézve a tényekkel, reálisan elemezve a tényeket, együttgondolkodással próbáljuk megoldani.
Szeretném megismételni, hogy mi az a négy legfontosabb pillér, legfontosabb teendő, amit a Magyar Demokrata Fórum szerint - a vitában elhangzottakat is figyelembe véve - fontos megemlíteni. Szerintünk ezen a négy területen kell leginkább eleget tenni, de természetesen a kormány cselekvési lehetőségén és akaratán múlik, hogy eleget tegyünk ennek a négy fontos követelményrendszernek.
Az első az intézményrendszer, amelynek két pillére van, egyrészt az EU-s kifizetésekhez szükséges intézményrendszer kiépítése és adminisztratív segítségnyújtás a gazdáknak, a másik pedig maga a gazdák intézményrendszere, ami lehet integráció, a gazdák együttműködésének legkülönfélébb formái és rendszerei. Itt megint csak azt kell mondjam - de nem most mondom először, mondtam én ezt négy, öt meg nyolc éve is -, hogy hatékonyabb és komolyabb állami segítséggel kell ezt létrehozni, úgy humán, mint anyagi segítséggel. Nagyon sok fiatal szakember áll rendelkezésre ahhoz, hogy ezt elősegítse.
A második nagy pillér az adottságaink kihasználása. Itt szó esett hungarikumokról, ökogazdálkodásról, az ökogazdálkodás fejlesztéséről. Jó lenne, ha az a 11 milliárd meglenne ebben az évben, amiről egy levél tanúsága szerint a miniszter úr is szeretett volna rendelkezni, vagy legalábbis szerette volna elintézni, csak nem sikerült. Egyetértek azzal, hogy az ökogazdálkodás és a környezetgazdálkodás területén - erről is esett szó - nagyon sok lehetőségünk van, de szintén átgondoltan, akár tájegységekre lebontva, s általában a magyar élelmiszerek marketingmunkájával kapcsolatban is nagyon komoly teendőink vannak - kedves közvélemény, fogyasszunk elsősorban magyar élelmiszert!
A harmadik nagy stock az azonnali tőkejuttatás, egy nagyon átgondolt, de magas kamattámogatású, állami garanciával ellátott, hosszú lejáratú hitelkonstrukcióval összekötve. Ezt azért tartjuk fontosnak újra és újra megismételni, mert erre a fajta nemzeti segítségnyújtásra a csatlakozás után nem lesz lehetőség, hiszen tudjuk, hogy ez közvetlen termelési támogatás, áttételesen, és ezt az EU ismereteink szerint nem fogja engedélyezni. Ezt most kell megtenni, erről beszéltem a felszólalásomban is, ami egy beruházási boomot jelentene a mezőgazdaságban.
Végül, de nem utolsósorban ide tartozik a termőföld kérdése. Már tíz éve vitatkozunk a termőföld sorsán. Abban mindannyian egyetértünk - s mindig a használatát is nézni kell -, hogy azok tulajdonába kerüljön, akik ott és abból élnek, legyenek azok gazdálkodók, gazdálkodó szervezet tagjai vagy akár gazdálkodó szervezetek.
Mit értek azon, hogy az üzem fogalmának meghatározása és szabályozása? Az üzem - egyszerűsítve - magában foglalja a termőföldet és az eszközrendszert, valamint természetesen a humán erőforrást is. Ha ezt - úgy, ahogy a családi gazdaságok jogilag megfogalmazásra kerültek - kiterjesztjük minden gazdálkodási formára, és ennek az üzemnek mint fogalomnak, mint jogi kategóriának, mint egy új típusú gazdálkodási formának a forgalmazását szabályozzuk a nemzeti érdekeinknek megfelelően, akkor ezt EU-konform módon megtehetjük. Erre Európában nagyon sok helyen van példa. Ez egy nagyon komoly jogi munka, mert nagyon sok leágazása van. Egyszerű így elmondani magát az elképzelést, de magát a jogi formulát megfogalmazni már kicsit nehezebb.
Készek vagyunk az együttműködésre, tisztelt kormány, de azt ne várják tőlünk, hogy az ellenzéki jogainkat és kötelességeinket ne gyakoroljuk. Azt szoktam mondani, hogy én megígértem ötven község falusi emberének, hogy nem fogom be pörös számat. De nem fogtam be akkor sem, amikor kormányon voltunk. De mindig a tudásnak igyekszem panaszt tenni, és nagyon remélem, hogy ez a század pártfogón tekint majd a mezőgazdaságra, és nagyon remélem, hogy majd rám gondol szántván a paraszt.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť