DR. BOROS IMRE
DR. BOROS IMRE
DR. BOROS IMRE (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A vidék és az agrárium szempontjából legfontosabb tárgyalási fejezeteket az új kormány tárgyalta le és zárta le az Unióval. Több tárgyalási stratégiát lehetett volna kialakítani. Az egyik úgy hangzott volna, hogy folytatja azt a tárgyalási menetet, stratégiát és filozófiát, amit az előző kormány, a polgári vitt, és a gazdák versenyképességét javító tárgyalási stratégiát alakít ki. Ahogy tudjuk, ezt nem tette, első intézkedései is, amit belföldön hozott, ez ellen dolgoztak. Lehetett volna egy másik, úgynevezett partnerkövető tárgyalási stratégiát is kialakítani, tehát például a lengyelekre figyelni, és azt csinálni, amit ők csinálnak, tudniillik a feltételek meglehetősen szerények voltak, amit az Unió ajánlott. Ezt a stratégiát sem követte a kormány, így Brüsszelből az első körben 25 százalékos direkt támogatási ötlettel jött haza, míg a lengyelek már mindjárt a tárgyalások lezárásakor 55 százalékot hoztak ki. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Micsoda? - Micsoda butaság!) Majd lehet válaszolni egyébként a felvetésre.
A második téma a termelhető mennyiségekre vonatkozik a mezőgazdaságban, az úgynevezett kvótákra. Nagyjából most már mindenki előtt ismert, hogy a termelhető kvóták tekintetében alapvetően egy szántóföldi növénytermelésre alapuló, alapvetően olcsó ipari nyersanyagokat előállító mezőgazdaság képe rajzolódik ki előttünk a következő években, évtizedekben.
(10.20)
Minden, ami azután következik az ágazatban, állattenyésztés vagy feldolgozás, és ami természetesen és értelemszerűen több hasznot hoz a vállalkozásoknak, így azok jobb béreket tudnának fizetni, ezek a területek már csökkenésre vannak ítélve. Gondolok itt a tejkvótára - az előbb volt róla szó, hogy egyébként többet is termeltünk, sokkal többet is fogyasztottunk belföldön -, de beszélhetünk a húsról, mind a kettőről, a sertés- és a baromfihúsról is, ahol kvóta nincs, de a termelési költségek tekintetében nem vagyunk úgymond versenyképesek, mert nem tettük versenyképessé a termelőinket, helyette majd olcsó nyersanyagokat fogunk odaszállítani, ahol versenyképesek leszünk.
A következő évek, évtizedek tehát arról fognak szólni, hogy lényegében nyersanyagokat termelünk, és egyre nagyobb mértékben vásároljuk azonban a mezőgazdaságra kapcsolt termékeket mindannyian - nemcsak a mezőgazdasági termelők - a külföldi tulajdonú cégektől. Veszünk húst, konzerveket, cukor alapú termékeket s a többi. Azért mondom, hogy külföldi tulajdonú, mert addigra belföld lesz Magyarország is. Teljesen mindegy, hogy külföldi tulajdonú Magyarországon működő cég vagy külföldi tulajdonú külföldi cég. Tehát a haszon, a többletérték ezekben a cégekben keletkezik.
Nos, rossz hír az is, hogy emiatt a mezőgazdaságban, miután szántóföldet lehet - viszonylag korszerű technikával - kevés emberrel művelni, bizony tízezres, ha nem százezres nagyságrendben fognak konkrét álláshelyek megszűnni. Erre valamifajta programokkal kellene rendelkezni, ezekkel azonban nem rendelkezünk. Ráadásul, akik szerény jövedelmeiket kiegészítették a mezőgazdaságból, azok sem nagyon számíthatnak erre a jövőben, hiszen ezt majd nem tehetik, mert sem kvóták, sem egyéb ezt nem teszi lehetővé. Ennek megfelelőek voltak a kormány belföldi intézkedései is, amikor is azonnal leállították a másfél millió hektárnyi közös földterület állami pénzen történő, gazdálkodóknak való kimérését. Arra akkor nem lehet igénybe venni már a direkt támogatást. Növelés helyett csökkentették a földalapú támogatást, és egyáltalán megszüntettek minden olyan többlettámogatást, amit a polgári kormány bevezetett, és a versenyhátrányban lévő családi gazdálkodók versenyhátrány-ledolgozására foganatosított, az első pillanatban megszüntették, beleértve például azt is, hogy a kedvezményes hiteleket, amiket benyújtottak a bankokhoz, új feltételek alá helyezték, és általában az eredeti potenciális kedvezményezetteket eltanácsolták a kasszától.
Nos, ez a hazai intézkedéssorozat a brüsszeli tárgyalási stratégiával egyesítve, bizony nagy hátrányba helyezte a gazdákat. További negatív értelmű kormánybravúrnak nevezném azt is, ami nagyon összefügg a mezőgazdasággal, hogy lehúzták a rolót a hét régióra vonatkozó, regionális operatív programok elől, és egy központilag vezérelt programba sűrűsödött az egész össze.
Ilyen feltételek mellett nem tartom véletlennek, ha a múlt szombaton éppen azokban a megyékben, ahol a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés lényeges - Szabolcs, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun, Csongrád, Békés vagy éppen Somogy és Zala megyékben -, vettek átlagon alul kevesen részt a népszavazásban. Nem akarták meghiúsítani a reményt a csatlakozásban, tehát bölcsen döntöttek, mert távlatosan az Unióban látnak lehetőséget. Ugyanakkor jelzés értékű pihenőt rendeltek el a lábaiknak: nem mentek el szavazni, hogy jelezzék, ezzel a helyzettel nem egészen elégedettek.
Nem mákos gubázni kellett volna (Dr. Géczi József Alajos: Pedig az sem rossz!), hanem hallgatni a karcagi gazdakongresszus világosan megfogalmazott állásfoglalásaira, ahol kérték (Bársony András, dr. Magda Sándor: Az nagy baj lett volna!) a földterületek kimérését, a földtörvény visszaállítását. Szerették volna azt hallani, hogy milyen módon állítják be a magyar támogatási rendszerbe azokat a jövedelemelemeket, amelyek majd a versenysemlegességet, a valóst bizonyítják, szerettek volna hallani valamit arról, hogy mi lesz 2007 után. Most már lehetne erről is beszélni, szeretném, ha erről is esne szó. És szerettek volna arról hallani valamit, hogy mi lesz a mezőgazdasági integrált irányítási és ellenőrzési rendszerrel, amitől egyébként ezeknek a pénzeknek a lehívása is függ.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak, valamint köszönöm a többletidőt a Fidesz-frakciónak. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)
