LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Felszólalásomban elsősorban a törvénytervezet politikai vetületével kívánok foglalkozni; a szakmai indoklást Csáky András képviselőtársam már megfogalmazta vitaindító előadásában.
Tisztelt kormánypárti Képviselők! Bizonyára önök is tapasztalják, érzékelik a közvélemény növekedő gyanakvását, amivel fogadják ezt a törvénytervezetet. Egy egészséges veszélytudat ez, és kísértetiesen hasonlít ez a helyzet arra, amikor 1998-ban önök elemezték választási vereségük, bukásuk okait, és a Bokros-csomagot említették, nyilván különféle megfogalmazásban.
Úgy vélem, hogy ez a törvénytervezet az önök Bokros-csomagja lehet. Ugyanis egy olyan törvénytervezet általános vitája zajlik most a tisztelt Ház előtt, amelynek alapelveit, céljait, megvalósítási elképzeléseit ismereteink szerint szinte valamennyi, szakmailag illetékes érdek-képviseleti és civil szervezet elutasította. Többről van tehát szó akkor, amikor a kormánypártok leszavazzák és félresöprik az egészségügyi szolgáltatókról és egészségügyi közszolgáltatások szervezéséről szóló törvénytervezet ellenzéki kritikáját, mert ezzel egyidejűleg semmibe veszik az egészségügyben érdekelt valamennyi szervezet véleményét is, és ennek a következményei nyilván benne vannak a következő hónapok történéseiben. Az eddig kialakult frontok alapján lehet azt állítani, hogy jelenleg ebben a parlamenti vitában nem politikusok vitatkoznak politikusokkal, hanem kormánypárti politikusok kerültek szembe egy egész szakmával, legalábbis nekem ez a véleményem, ezt látom ebben a vitában.
A törvénytervezet alapvető célja az egészségügy privatizációjának a lehetővé tétele. Nos, a magyar társadalom az elmúlt 15 esztendőben már szembesült a piacgazdaságot bármi áron kikényszerítő politikusok privatizációs gyakorlatának a gyászos következményeivel, és azzal, amikor politikusok kényszerítettek szakembereket ezeknek a képviseletére. Az olyan rossz tapasztalatok, mint a munkanélküliség, a lealázó személyes függések általánossá válása, a kényszervállalkozás vagy az éhbér közötti választási kényszer, a korábban működtethető vagyonok teljes lepusztulása mind arra figyelmeztet minket, hogy tanulnunk kell az elkövetett gazdaság- és társadalompolitikai hibákból, s nem lenne szabad ugyanazokat még egyszer elkövetnünk.
Nos, e szerint a törvénytervezet szerint is egyre inkább gazdálkodó szervek működtetnék az egészségügyet értelmezésünk szerint, és meglódulna a privatizáció a magyar népgazdaság utolsó, még nem privatizált részében is. Lezajlik tehát az önök elképzelése szerint vagy az önökre kényszerített elképzelés szerint az egészségügyben is ugyanaz, amivel a magyar iparban, a kereskedelemben és a bankszférában mindeddig szembesültünk. Nem várható más itt sem, mint az, amit eddig is tapasztaltunk, miszerint hosszabb távon az átalakulást követően a közalkalmazott orvosokból alkalmazottak vagy éppen kényszervállalkozók lesznek, az alacsony árakon átvett intézmények néhány éven belül vagy lepusztulnak, vagy irodaházakká, bankokká - idézőjelben mondom - átlényegülnek. A betegek pedig egyre nagyobb fizetségért egyre kevesebb és csökkentett értékű szolgáltatást kapnak.
Ez várható Magyarországon, míg vannak olyan volt szocialista országok, ahol a sokkterápia csodatevő mágusai, szélhámosai és haszonélvezői nem tudták elérni a nemzeti vagyon magyarországihoz hasonló léptékű elherdálását, s most sincsenek hatalmon. Elkerülhető lehet tehát ez a tévút.
(23.10)
Tisztelt Ház! Ismerős az a stratégia is, hogy a privatizáció előtti időszakban csődhelyzetek sorozatát kell produkálni, vékony jégre kell vinni minél több egészségügyi intézményt, hogy ezt követően az ott dolgozók is elhiggyék azt, nincs más megoldás, mint a magánosítás; természetesen a jó, olcsó áron történő magánosítás, hiszen papíron veszteséges kórházakat kell eladnunk. Jelenleg - tudomásom szerint, és lehet hogy tévedek, javítsanak ki - az ország 160 kórházának szinte mindegyike anyagi gondokkal küzd, és korszerűsítésre vár. Már most csődbiztosok járják a kórházakat, és készítik el privatizációra felszólító indokaikat. Az új tulajdonosok, mint annyiszor korábban, nyilván azzal a sokat emlegetett karcsúsítással indítják el ténykedésüket. Ez nemcsak az egészségügyi dolgozókat veszélyeztető lépés lesz, de a közvéleménynek is, mert a létszám feletti vagy a pazarló orvosok mindeddig betegeket gyógyítottak.
Európát, tisztelt Ház, az teszi többek között Európává, hogy az állam egyik országban sem vonulhat ki a betegellátásból. Az egészségügy piacosításán szorgoskodó politikusok mindmáig nem gondolkoztak el azon, hogy az Európai Unió valamennyi országában vajon miért magasabb az átlagéletkor, miért kedvezőbbek a megbetegedési mutatószámok, mint a jóval gazdagabb Amerikai Egyesült Államokban.
Nem kiút, hanem vakvágány a törvényjavaslatban rejlő privatizációs stratégia. A tömegkommunikációban gyakran hamis indokkal azt hányják a szemünkre, hogy vajon mi ellen küzdünk, hiszen már ma is az egészségügyi szolgáltatások ötödét a piaci szféra teljesíti. Nos, azért teljesíti, mert eddig sem, a korábbi kormány alatt sem gátoltuk tilalomfákkal a magánszférát az egészségügyben, félrevezető tehát ez a sokat idézett szembeállítás. Ebben a törvénytervezetben nem arról van szó, hogy megengedjük a kórházak, rendelőintézetek építését a magánterület számára, hiszen ezt eddig sem tiltotta jogszabály - erre gyakran hivatkoznak -, hanem arról van szó, hogy az évtizedek alatt létrehozott egészségügyi közvagyont elkótyavetyéljük-e vagy sem. Most nem kényszerít minket semmi egy ilyen ésszerűtlen és veszedelmes döntésre.
Tisztelt kormánypárti Képviselők! Nincsenek csodák. Ha a befektető profitot akar, akkor ezt vagy az egészségügyi kasszából szerzi meg, ami üres, vagy az orvosokon veri le, vagy a lakosságon szedi be, máskülönben nem fektet be - ez is sokszor elhangzott már. Minden más, lelkiismeretet elaltató magyarázkodás hamis. Tetszettek már hallani állítólag létező, jó lelkű és humánus befektetőkről az elmúlt másfél évtizedben?
Tisztelt Ház! A Magyar Orvosi Kamara szorgalmazza, hogy a járóbeteg-szakellátást az ott dolgozó szakorvosok működtessék, azaz az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral az ellátást közvetlenül végző szakorvosok köthessenek szerződést, ők kapják meg a működtetéshez szükséges pénzt, ahogy ezt megkapja az alapellátást végző háziorvos vagy a patikát működtető patikus vagy akár a németországi szakorvos. Ha már annyit példálózunk Európával, kövessük Európát, és ne a rosszabb amerikai modellt akarjuk itt bevezetni!
A Magyar Orvosi Kamara az én értelmezésemben azt mondja, ha már privatizálják az egészségügyet, akkor válhassanak tulajdonossá a benne dolgozók is, miért ne lehetne előnyben részesíteni őket. Az állami vállalatok privatizálása során volt egyszer egy munkavállalói résztulajdonosi program, igaz, sajátos módon épp a dolgozók érdekeit szavakban képviselő pártok ellenezték leghatározottabban a dolgozók tulajdonossá válási lehetőségét. Nos, úgy tűnik, a történelem most valamilyen módon, de megismétli önmagát. Ha már szétosztják az egészségügyi intézmények tulajdonát, akkor miért ne kaphassanak ebből éppen az ott dolgozók? - fogalmazzák meg. Ez a betegeknek is jobb lenne, például nem lenne néhány év múlva szálloda egy jó fekvésű kórházból, mert az egészségügyi dolgozók tulajdonlása saját egzisztenciájuk, jövőjük biztonságát is szolgálja. A fejlesztésben, a színvonaljavításban leginkább a benne dolgozó érdekelt, az, aki saját munkahelyét biztosítja.
A Magyar Kórház Szövetség és az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének tagjai is tiltakoznak a törvénytervezet ellen. Szerintük a javaslat távolról sem biztosítja a megfelelő szintű betegellátást, veszélyezteti a munkavállalók jogait és az önkormányzati tulajdont, 160 ezer egészségügyi dolgozó jogállása válik bizonytalanná, ha a törvényjavaslatot ebben a formában fogadja el a tisztelt Ház.
Mind a társadalmi szervezetek, mind az ellenzéki pártok figyelmeztetnek arra, hogy a versenyszabályok nagyon sok fejlett országban indokoltan tiltják azt, hogy a befektetői kör az egészségügyi beszállítói körből kerüljön ki, ilyen esetekben ugyanis a befektető saját termékének a piaca lesz, és közpénzekből fizetteti meg akár a kétes értékű termékeit is. Ez a törvénytervezet egy ilyen veszélyt szinte tudatosan idéz elő.
A törvénytervezetet nem tudom elfogadni, és még egyszer megismétlem, hogy a mostani MSZP-SZDSZ-kormányzat Bokros-csomagja lehet, annak minden politikai következményével. De ez a kisebbik gond, a nagyobb baj az, hogy maradandó sérülést okozhat az egészségügyben, és ez ellen kell tennünk valamit, ezt próbáljuk meg e késői, éjszakai órában.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
