KÓSA LAJOS

Full text search

KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon megörültem annak, hogy Kökény Mihály úr lényegében a leglényegét kapta el ennek a törvényjavaslatnak, nevezetesen azt, hogy ha valóban tőkét akarunk bevonni ebbe a rendszerbe, akkor a tőke megtérülést keres. Itt a probléma az, hogy mit csinálunk előbb: vonjuk be a tőkét, és utána nézzük végig tehetetlenül - elsősorban egyébként ez a kormánynak lesz majd a nyűge -, hogy a tőke miként kényszeríti ki a megtérülés útjait? Az már nem az az út lesz, amit önök szándékoznak csinálni. Vagy pedig előbb megpróbáljuk a megtérülés útjait rendbe tenni - ami egyébként ennek a problémának a veleje, tehát az egészségügyi ellátásnak ez az alapproblémája, hogy a forráselosztást hogyan próbáljuk úgy szabályozni, hogy az hatékonyabb legyen, jobb legyen, ellenőrzöttebb legyen, mint most -, és utána vonjuk be a tőkét?
Hadd mondjam azt, kedves képviselőtársaim, hogy azért a saját magunk által elkövetett ballépésekből tanulhatnánk. Emlékezzenek csak rá! Palackos gáz privatizációja. Először privatizáltuk a szolgáltatókat, a gázcseretelepeket, és bekorlátoztuk a hatósági árat. Majd amikor magántulajdonba kerültek, akkor az a magántulajdonosi kör kikényszerítette a PB-gázáremelést, úgy, hogy az ár az eredeti ár ötszöröse lett, ami alapján egyébként a korábbi tulajdonosok is tudták volna már nyereségesen üzemeltetni ezt a rendszert; és onnantól kezdve a PB-gázprivatizációban részt vevő magántőke nem tudta hova tenni azt a rengeteg pénzt, amit azon keresett, hogy halálosan olcsón kapta meg a piacot, és utána az érdekérvényesítő erejével kikényszerítette az áremelést.
Itt csak arról van szó, hogy melyik oldalra akarunk felszállni a lóra, visszafelé vagy előre. Azt javasolom, hogy mégis először (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) próbáljuk meg azt csinálni, hogy szabályozzuk a tőke megtérülését, és utána engedjük be a tőkét ebbe a piacba. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Helyes! - Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť