KÓSA LAJOS

Full text search

KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Két megjegyzésem lenne, mindkettő elvi és általános jelentőségű.
Engedjék meg, hogy elmondjam, a parlamentben, amely egy politikai testület, az itt ülő képviselők politikusok, legfeljebb egyébként bizonyos szakkérdésekhez érthetnek, és értő módon szólhatnak hozzá. (Domokos László: Az sem biztos!) Ez egyébként nem kötelező. Ebben a Házban lényegét tekintve kizárólag politikai beszédek hangzanak el, még akkor is, ha egy-egy szakkérdésről van szó. Tehát azt gondolom, hogy Lezsák Sándor úr, függetlenül attól, hogy egyetértünk-e a mondanivalójával vagy sem, teljesen jogosan mond politikai tartalmú beszédet, mint ahogy mindenkinek a beszéde politikai tartalmú.
Még egyszer mondom: ugyan nagyon sokszor divatos mondani, hogy itt szakértőként nyúlunk egy kérdéshez, de egyébként mi politikusok vagyunk, egy politikai véleményt pedig kár visszautasítani, vitatkozni kell vele inkább. Aki egyszer arra adta a fejét, hogy parlamenti képviselő legyen, az politikus lett, és nem játszhatja el azt a szerepet, hogy ő egyébként szakértő. Érthet dolgokhoz, de a szakértőnek pont az a lényege, hogy nem lehet politikus. Füst Milán drámáját szeretném idézni: be lehet-e vinni a bálványt a templomba? Nem lehet bevinni. Ez egy olyan önellentmondás, amit érdemes egyszer feloldani, és nem kell erre hivatkozni.
A másik: többször elhangzott a vitában, hogy jó, jó, ez a törvény is rossz, de, kedves fideszes képviselők, a ti törvényetek még rosszabb volt. Ez is lehet, még fenntartom, hogy ez is így van. De higgyék el, ha a bíróságon a rabló arra hivatkozik, hogy: de bíró úr, ne vicceljen, nálam mások sokkal többet rabolnak, erre nem azt mondja a bíró, hogy jó, akkor hagyjuk a dolgot a fenébe, hanem azt, hogy az egy másik ügy. Ha valaki e törvény problémáját feszegeti, ennek a törvénynek az autentikus problémáit kell megválaszolni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Kár arra hivatkozni, hogy: de más törvények még rosszabbak.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť