JAUERNIK ISTVÁN

Full text search

JAUERNIK ISTVÁN
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Gógl képviselő úr hozzászólásában nagyon sok mindennel foglalkozott, de a hozzászólásában elég sok ellentmondás is volt. Csak arra hívnám föl a figyelmet, például számon kéri azt, hogy pénzt kellene vinni a rendszerbe. Erről szól ez a törvény, ennek a lehetőségéről. De nem ezzel az ellentmondással akarnék foglalkozni, hanem az önkormányzati törvényt illető megjegyzésével.
Többször említette, hogy megkerüli, megsérti az önkormányzati törvényt. Én is és több önkormányzati képviselőtársam vizsgáltuk ebből a szempontból ezt a törvényt. Nem találjuk azt a pontot, amely az önkormányzati törvényt sértené. Nem látjuk sehol azt, hogy az önkormányzatoknak ez új feladatot osztana. De ha van ilyen, majd biztosan elmondja képviselő úr, hogy ő milyen vonatkozásban látja ezt a problémát. Mi az önkormányzati bizottság ülésén sem, más vita kapcsán sem találunk ilyet. Azt gondoljuk, hogy az önkormányzati törvényt ez nem sérti, az önkormányzati jogokat nem csorbítja, új önkormányzati feladatot nem ró, nem tesz az önkormányzatokra pluszterhet. Egy lehetőséget ad az önkormányzatoknak mint intézményfenntartóknak.
Ha van olyan része a törvényjavaslatnak, amelyről ön úgy véli, hogy az önkormányzati jogokat sért vagy a kétharmados törvényt sérti, az a javaslatom, hogy konkrétan szíveskedjék megnevezni. Úgy általánosságban én ezt nem tudom elfogadni.
Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť