DR. BŐHM ANDRÁS

Full text search

DR. BŐHM ANDRÁS
DR. BŐHM ANDRÁS (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én egy költői kérdést teszek fel, nem kell rá válasz, egyikünk sem tud válaszolni. Ugyan mi a csudának állítjuk fel ezt a vizsgálóbizottságot, ha az itt megszólalóknak már határozott véleményük van minderről?
Ugyancsak költői kérdésként megkérdezném az ellenzéki felszólalóktól: nem gondolják, hogy amiket itt a Házban elmondanak, amit hetek óta a sajtó hasábjain mondanak, a tévékamerák előtt mennydörögnek, az ennek az országnak a hitelét rontja? Rontja anélkül, hogy bármiféle bizonyítékkal rendelkeznének, hogy megvárnák egy vizsgálóbizottság ténymegállapításait. Ennek az országnak a törvényesen megválasztott kormányát gyalázzák a közvélemény előtt önök, akik rendkívül kényesek voltak arra, hogy az országgal szemben mások ne tegyenek nyilatkozatokat.
Az az érzésem, Kosztolányi úr felszólalására reagálva, hogy természetesen egy ilyen vitába nem fogok belemenni, hogy ki hova rohant, és milyen nyilatkozatokat tett, minden újságolvasó pontosan tudja, aki ezt az ügyet nyomon követi - és sajnos nagyon sokan vannak, mert sikerült az ország előtt álló fontos dolgokról elterelni a figyelmet egy közvádas bűncselekmény felé, de most már ebben vagyunk -, hogy itt a politika valóban belecsimpaszkodott egy közvádas büntetőjogi ügybe, és megpróbálta lehetetlenné tenni, lassan sikerrel, a teljes politikai életet.
Azt pedig nagyon remélem, hogy ennek a kormánykoalíciónak az erkölcsi fölénye, ami választási győzelemhez vezetett, nem egy hétig tartott a választást követően, és ha megrendült, kölcsönösen azon leszünk, hogy ez az erkölcsi fölény tartós legyen. Ha szükség lesz rá, természetesen fel fogjuk sorolni mindazokat az ügyeket, amelyek az előző kormányzati ciklusban megszüntették egyáltalán azt az erkölcsi, nem fölényt, az talán sosem volt, de a meglévő erkölcsi, etikai képet, ami Magyarország választóinak nagy részében megvolt egy fiatal, új kormány hatalomra lépésével kapcsolatban, még '98-ban.
Mindenképpen azon leszünk, hogy megmentsük (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) azt az erkölcsi hitelt, ami ahhoz vezette a kormánykoalíció pártjait, hogy átvehették a kormányzati hatalmat a Fidesztől és szövetségeseitől.
Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť