KARAKAS JÁNOS
KARAKAS JÁNOS
KARAKAS JÁNOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a szót. Az agrárgazdaság 2002. évi helyzetéről szóló jelentés olyan jelentés, amely tükröz egy kormányváltási időszakot, illetve olyan jelentés, amely még akkor készülhetett el, amikor nem vagyunk uniós tagok.
Ebből adódhat esetenként, hogy az ellenzék részéről is talán túlzottak az elvárások, túlzottak a bírálatok. Ez részben abból is adódik, hogy bebizonyítsák, hogy igenis az ő négy évük csodás volt, és a most következő négy év rossz. Illetve joggal fogalmazódik meg az az igény minden termelőben, amit aztán a politikusok persze még jobban feltranszformálnak, olyan formában, hogy most kér a nép, ami még megtehető, tegyük meg. Ez így igaz is, csak ennek éppen egy pici akadálya van: az adóforintok kérdése, a költségvetés teherviselő képessége, a költségviselés megosztásának a kérdései. Magyarán: mennyit lehet, mennyit szabad egyik területre vagy a másik területre összpontosítani. Itt az egyik területnek nevezem én az agrárgazdaság, az agrárium, a vidékfejlesztés kérdéseit; a másik pedig a sok-sok többi ágazat, ahol hasonlóan az uniós csatlakozás előtti utolsó időszakban nagyon sok tennivaló van még hátra.
Mindenesetre ez a jelentés is hozta azt a színvonalat, amit már évek alatt megszoktunk. Részletes, nagyon jó kimutatásokkal, adatokkal, ami visszanyúlik több évre is, tehát trendek, következtetések vonhatók le belőle, aminek egy részét természetesen maga az előterjesztő is megteszi, a másik részének az értékelése pedig ránk vár, és gondolom, még nagyon sok munkát adhat nekünk, politikusoknak is. Mindenesetre ezek a számok egyvalamit tükröznek. Azt, hogy bár eltelt a rendszerváltás óta jó néhány év, a mezőgazdaságból, az agráriumból élők még mindig, azt kell mondani, a legnagyobb kárvallottjai a rendszerváltásnak. Ezt tükrözik a mezőgazdaságból élők jövedelemviszonyai, ezt tükrözik tulajdonképpen azok a számok, amelyek mutatják, hogy egyre kevesebben élnek meg a mezőgazdaságból, és igazából ezt tükrözi az is, hogy bár csökkent az agrárolló, azért a mezőgazdaság jövedelmezősége még mindig nem akkora, hogy jelentős lehetőséget biztosíthatna a műszaki színvonal uniós szintű bővítésére.
Egy dolog ezekből az adatokból kitűnik azért: hogy az életképesség bizonyos határ alatt nehezen tartható fenn egy-egy üzemnél. Kitűnik belőle az is, hogy egyre inkább előtérbe kerül a minőség. Ezt talán mutatja a rosszabbodó export-import egyenlegünk, illetve az is mutatja, hogy igazából az élhet meg hosszú távon, aki több lábon is tud állni, vagy pedig specializálja a termelését egy-egy adott területre, amiben a legjobb tud lenni egy adott körzetben, vagy azt kell mondani, akár egy uniós tagállamban, vagy magában az Unióban is.
Ezekre a számokra alapozva kell levonnunk a következtetéseket. Felmerül az életképesség kérdése. Elhangzott már a kétpercesek vitájában is, hogy bizony a szövetkezésre óriási szükség lett volna az elmúlt tíz-egynéhány évben, és még inkább szükség lesz a következő időszakban, már csak azért is, mert uniós támogatásokat csak az kaphat igazából, aki az életképességét bizonyítani tudja. Sajnos, bár én magam is bírálom a banki hitelezést és ezeknek a mezőgazdasági hozzáállását és gyakorlatát, mégis azt kell mondanom, hogy egy bank akkor hitelez, ha az a tevékenység életképes. Az egy sajnálatos tény persze, hogy az egész agráriumnak az életképessége nem olyan jó, hogy a bankok most egymás kezéből kapkodják ki az ügyfeleket, és versenyezzenek a hitelt igénylők kegyeiért. Az életképesség - a kétpercesemben is előhoztam ezt - egy módon viszont javítható: a szövetkezéssel vagy az integrációval. Az integráció valamilyen formájával, amelynek tényleg megvannak a múltba nyúló gyökerei. Én most is azt tudom mondai, hogy a szövetkezés, az erő központosítása nagyon jó, de ha nincs mellette tőke, nincs mellette hitelképesség, akkor kénytelen időlegesen vagy hosszabb távra egy olyan integrátort keresni - és remélhetőleg találni is -, amely segítheti őt ebben a tevékenységében, és egy integrátoron keresztül lehet hitelt biztosítani, lehet tőkét biztosítani.
Ami még ebben a témában ezekből a számokból kiolvasható. Én nem tekintem diszkriminációnak úgy, mint Kékkői úr, mondjuk, a hitelkonszolidációban az arányokat. Mint ahogy nem tartom igazából diszkriminálónak azt sem, amit a másik oldalról vetnek fel, hogy az egyéni gazdálkodó esetenként sokkal kevesebb adót fizet be a költségvetésbe, mint például egy társas gazdálkodó. Ebből adódóan esetenként megteheti azt is, hogy a gazdálkodása picit eredményesebb. Mert a hitelek igenis komoly összeggel terhelik és nehezítik a gazdálkodó eredményességét.
Ugyanígy nem tekintem igazából a szövetkezeti üzletrész kapcsán sem úgy a dolgot, mint ahogy Kékkői úr tette, hiszen ez egy olyan ügylet volt, amit érdemes lett volna talán jobban kifejteni ebben a beszámolóban is. Persze hozzá kell tenni, hogy ez a 2002. évről szól, és a következtetések levonása igencsak mára tehető vagy az elkövetkezendő időkre. Hisz azért elhangzott, hogy 62 milliárd forint szövetkezeti üzletrész felvásárlására volt polgári akarat. Igen. De azért tény, hogy polgári akarat volt 21,5 milliárdnyi csődbe jutott szövetkezeti üzletrész felvásárlására is, amiből a megtérülés - a mai számok azt mutatják - közel 200 millió lesz. Tehát töredéke annak, mint amennyit az állam adott érte. És ez, kérem, a mi zsebünkre megy, az adófizetők pénzére! Vagy a szövetkezeti külső üzletrészeseknél kiment 41 milliárd forint, de a könyv szerinti értéken ez mintegy 26 milliárd. Tehát itt is vesztesége lesz az államnak, és ha ezt így nézzük, egy nem agráriumból élő és azzal foglalkozó joggal teszi fel nekem a kérdést, hogy kérem, hol vannak az adóforintok.
(19.50)
Nem lehetett volna jobb célra költeni ezeket a pénzeket? Ne adj' isten, még tovább növelni az amúgy is jelentős, de még mindig nem elégséges beruházási arányt? Lehet, hogy érdemesebb lett volna ezt tenni, s akkor talán-talán egy 2003-ról szóló jelentés már további sikerekről adhatott volna számot. Én nem tekintem sikernek a külső üzletrész-fölvásárlást olyan szempontból sem, hogy a külső üzletrészekből származó pénznek csak egy nagyon töredék része - és ezt nem tükrözi a jelentés - kerülhetett vissza a mezőgazdaságba.
Tehát, uraim, amikor ezekről beszélünk, ezeket a számokat nézzük, akkor valahol ezek mögé a számok mögé kell néznünk nemcsak a mostani vitában, hanem a későbbiekben is. Én azt mondom, hogy próbáljunk meg olyan témákat keresni itt, a patkó mindkét oldalán, amelyek a megoldásra összpontosulnak. Keressünk olyat, amit közösen tudunk megoldani, mert ez igaz: az uniós csatlakozásig alig van hátra néhány hónap. Próbáljunk meg olyan következtetéseket levonni, amik pozitívak, és előre viszik a teljes ágazat ügyét!
Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
