DR. TURI-KOVÁCS BÉLA

Full text search

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A magyar mezőgazdaság, teljesen függetlenül attól, hogy milyen statisztikai adatokat vagy miféle kimutatásokat nézünk, ma és még hosszú távon a magyar társadalom számára meghatározó fontosságú. Olyan terület ez, amelyet nemigen lehet sem rövid, sem hosszabb távon valami mással pótolni.
Egész térségek vannak, ahol az egyetlen munkalehetőséget, az egyetlen kitörési pontot a mezőgazdaság adja; az a mezőgazdaság, amely négy évtizeden keresztül talán a legjobban megsínylette azt a fajta elődpárti uralmat, amelyet máig nagyon nehéz elfelejteni. 1990-től kezdődően a magyar gazdatársadalom - bármilyen kormány volt - megkísérelt talpra állni.
Mondhatnak bármit ma az FVM illetékesei: 1998 és 2002 között a magyar gazda érezte, hogy törődnek vele, és soha annyit nem kapott… (Derültség az MSZP padsoraiban.) - lehet ezen mosolyogni, a magyar gazda az úton mosolyog ezeken, akik itt mosolyognak. Lehet itt bármit mondani, 2000 és 2002 között új lehetőségekhez jutott a gazdatársadalom.
Nem volt véletlen, hogy ez a gazdatársadalom nemet mondott a Medgyessy-kormányra, és nem volt véletlen az sem, hogy súlyos aggodalmai voltak, amikor az Európai Unióhoz való csatlakozásról kellett szavazni. Ez a gazdatársadalom nem ment szembe a társadalom többségével, csak nem ment el szavazni, mert nem volt már bizalma.
És hogy mennyire igazuk volt, azt most már a számadatok fényesen bizonyítják. A 2003. évi költségvetés megszorító volt az FVM számára. Megszorító volt annak ellenére, hogy a számbűvészkedés már akkor elindult, és hallottunk itt mindenféle milliárdokat. Akkor elmondtuk, hogy 40 milliárd forint áthúzódó kötelezettségvállalás terheli a tárcát, ne tessenek arról a számról beszélni, ami nem létezik.
(9.40)
De akkor még ezt többnyire csak mi kisgazdák, gazdakörösök mondtuk el. Ma már nem itt tartunk 2004-nél. A MOSZ főtitkáráról nehéz lenne azt állítani, hogy jobboldali bérenc. Még kevésbé lehet azt állítani, mondjuk, a MOSZ-ról, hogy elkötelezett híve a polgári oldalnak. És mit mondott a MOSZ főtitkára? Ellehetetlenülnek a gazdák. A MOSZ szerint az agrárgazdaság nem kap több támogatást az uniós csatlakozás után. Elmondja, hogy nincs biztosítva a költségvetésben se a 92 milliárd forint nemzeti támogatási rész, se az a támogatás, amelyet minden valószínűség szerint csak 2005-ben lehet elnyerni az Európai Uniótól. Elmondja és világossá teszi, hogy ez ma már nemcsak a mezőgazdaságban magángazdálkodókat, hanem a szövetkezőket, a részvénytársaságokat, a nagy gazdaságokat is sújtja.
Tisztelt Ház! Azt gondolom, végre elérkezünk ahhoz a pillanathoz, amikor néha igazat is kellene mondani e Házban. A kezemben tartom a 2003. és 2004. évi költségvetés összehasonlító adatairól szóló 1. számú táblázatot. Ez a táblázat az önök költségvetése. Ehhez képest a miniszter azt nyilatkozta, hogy 57 milliárd plusz van a költségvetésben. S mi van a táblázatban? Az, hogy 2003: 269,617. S mennyi a mostani? 220,107. Hát ez 50 milliárd mínusz!
Tisztelt Ház! Beszéljünk világosan! Nem kérünk mi újabb milliárdokat. Nem véletlenül mondják ma már erről a tárcáról a gazdák, hogy soknullás tárca. Soknullás, mert nem lehet olyan helyzet, hogy ne mondanának annyi milliárdot, amit már sem ésszel, sem másként követni nem lehet. Ezért azt kérem a tárcától, válaszoljanak világosan: hajlandó-e a kormány arra, hogy a nemzeti támogatási önrész 90 milliárd forintos összegét a költségvetésben külön soron megjelenteti, és azt 2004. április 30-ig a gazdák számára kifizeti? Kész-e arra a kormány, hogy az egyébként csak 2005-ben elnyerhető brüsszeli mintegy 73 milliárd forintos támogatást megelőlegezi a gazdák számára, mert akkor vetnek és nem 2005 januárjában? Hajlandó-e a kormány arra, hogy a területalapú támogatás térmértékének alsó határát 0,3 hektárban fogadja el? Az Európai Unió legtöbb országában ez a határ, mert a szőlőművelők egyébként kiszorulnának a támogatásból.
Végül, vállalja-e a kormány, hogy az állattartók érdekében olyan nemzeti támogatási formát fogad el, amely az állattartók számára az európai uniós támogatásokat meghaladóan költségvetési forrásokat biztosít, ezt 2004. május 1-ig életbe lépteti, hogy hosszú távon is életben maradhasson? Ez lehet a válasz és nem a milliárdok fölemlegetése.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť