GUSZTOS PÉTER

Full text search

GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csákabonyi Balázs föltette a kérdést, hogy mit csináljon a kormány, ha nem törvényt alkot, és azt mondta, hogy utolsó eszközként a büntetőjoghoz mint a nevelés egyik fontos eszközéhez is kell nyúlnia.
Utoljára szeretnék idézni az ominózus cikkből, még egyszer mondom, azért, mert azt gondolom, hogy mindannyiunk számára - nem képviselőtársam kedvéért és nem is a jelen lévő képviselőtársaim kedvéért teszem ezt természetesen, hogy idézek - ez nagyon fontos írás ebben a tárgykörben. Nemcsak a tartalma miatt, hanem amiatt is, hogy ez a két, mindannyiunk által minden bizonnyal tisztelt, nagyon okos ember, akik a köztársaságért sokat tettek az elmúlt egy évtizedben, közösen írták ezt a cikket.
Szóval, ők fölteszik a kérdést, Sólyom László és Kis János: “Mielőtt a törvényhozó a büntetőjog csak végső esetben alkalmazható fegyveréhez nyúlna, tisztázni kellene, valóban a végső határig jutottunk-e. Ezt nem bizonyíthatja a rasszista megnyilvánulások fölötti fölháborodás és elkeseredés, amit mi is érzünk. Melyek azok a kormányzati intézkedések, amelyek sorra csődöt mondtak, nem hagyva más választást, mint a börtönt? Feltárta-e a kormány a közösségek ellen irányuló uszítás, izgatás vagy gyalázkodás okait, hogy ott kezdje a gyógyítást, egyáltalán szerkezetét, mértékét? A külföldi példák arról tanúskodnak, hogy a gyűlöletre uszításon túlterjeszkedő büntetőjogi védelemnek általában szimbolikus politikai funkciója van. Nálunk azonban pótcselekvésnek tűnik. Ha már az állam nem képes megoldást találni a tényleges társadalmi bajokra, legalább büntető tényállást alkot. Mindig botrányok, de feldolgozatlan és ki nem elemzett botrányok után kerül elő a büntetés ötlete. S ha a szigorú állami fellépés mellett azzal érvel a kormány, hogy eldurvult a közbeszéd, fel kell tenni a kérdést, vajon nem járult-e hozzá ehhez a politikai küzdelmek alpári hangneme is, amelyben a politikai ellenfél és híveinek csoportja becsmérlése, megalázása, megrágalmazása mindennapossá vált. Nemde ez a szólásszabadság azon külön privilégiumának oltalma alatt történik, amelyet az Alkotmánybíróság azzal biztosított, hogy kimondta: a politikai közszereplők becsületének megsértése nem büntethető. Mindezek nyitott kérdések, a baj az, hogy továbbra is nyitva maradnak.” - mondják a szerzők, és azt gondolom, hogy ebben nekik teljesen igazuk van.
Elnézést az időtúllépésért, elnök úr.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť