GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a kicsit hosszabb felszólalásban a vége felé szeretnék magam is konkrét és gyakorlati válaszokat adni, bár azt gondolom, eddig is konkrét és gyakorlati kérdésekről beszéltünk, akkor is, amikor az elveket hoztuk szóba.
Ha másra nem, ez a vita arra egyébként mindenképpen jó, hogy a parlament két oldalán a négy különböző frakcióban ülő képviselők, párhovatartozástól függetlenül, egyaránt el tudják mondani azt, hogy mélységesen elítélik a rasszista és a gyűlöletkeltő beszédet. Egy eredménye máris van ennek a vitának és ennek a törvénymódosításnak: magam azt gondolom, önökkel együtt azok közé a képviselők közé tartozom, akik szívből - és természetesen észből is, ha lehet így mondani - megvetik és elítélik azokat a véleményeket és azokat a politikai akciókat, amelyek egyes nemzeti, faji, vallási csoportok ellen uszítanak gyűlöletre.
Azt gondolom, nem abban van vita közöttünk, hogy mi az álláspontunk a rasszizmussal és a gyűlöletkeltő beszéddel kapcsolatban. Bárándy Péter miniszter úr azt mondja, hogy az egyes csoportok elleni gyűlöletkeltéssel szemben akar fellépni a kormány akkor, amikor beterjeszti ezt a törvényjavaslatot. Idézi a miniszter úr a kormányprogramot, amiben nagyon helyesen szerepel az a kitétel, hogy a kormány a félelmek nélküli életet akarja megteremteni, és a kormány nem tűri a kirekesztést. Nem az elveken, nem a célokon vitatkozunk.
Azt gondolom, ezek az előbb citált fordulatok a kormányprogramból a kormányprogram azon kevés pontja közé tartoznak, amelyeket az ellenzéki képviselők is szívfájdalom nélkül el tudnak fogadni. Nem az elveken, nem a célokon vitatkozunk, hanem azon, hogy ez az eszköz, amit most javasol a kormány, megfelelő, alkalmas eszköz-e, vagy sem.
Egy korábbi kétperces hozzászólásomban már elkezdtem sorolni, hogy melyek ezek a kiváltó okok, amelyek nagyon sokunkat zavarnak a közéletben, és amelyek nagyon sok választópolgárt is mélységesen bántanak, és megalapozzák azt a közhangulatot, ami miatt a kormány is úgy érzi, hogy fel kell lépnie törvényalkotással ebben az ügyben. Hiszen látjuk a futballstadionokat, ahol a színes bőrű játékosokat meghuhogják, vagy esetleg lecigányozzák; látjuk a folyamatos zsidózást; halljuk azt, hogy a futballstadionokban éneklik, hogy indul a vonat Auschwitzba. És láttunk még sok minden mást: láttunk köztereken rendezett rendezvényeket, ahol megjelennek emberek, akik másokat tojással, almával, rosszabb esetben kővel, üveggel dobálnak, megpróbálják beléjük fojtani a szót, és eközben, nem mellékes kísérő jelentésként, folyamatosan hazaárulóznak, zsidóznak és cigányoznak. Látjuk ezeket a jelenségeket, és ezek valamennyiünket bántanak.
De nincsen igazuk, képviselőtársaim, amikor azt mondják, hogy a hatóságok nem léphetnének fel ellene. Nincsen igazuk, hiszen még egyszer mondom: gondoljuk csak el, ha bármelyikünk kimegy az utcára, tojással dobál, és ott áll, kimegy most Szabó Zoltán képviselőtársammal vagy esetleg hármasban bárkivel az ellenzéki oldalról, és elkezdünk tojásokat dobálni, és arra jár egy rendőr, mentelmi jog ide vagy oda, tudni fogja, hogy mi a dolga ebben az esetben. Miért van az, hogy azokkal szemben, akik eközben még zsidóznak és cigányoznak is, a magyar rendőrség nem tudja, hogy mit kell tenni? Miért van ez, tisztelt képviselőtársaim? Vajon azért, mert rossz a törvény, vagy valami másért? Vajon egy törvénymódosítás megoldja-e ezt a helyzetet? Tudni fogják-e ezek után az eddig bizonytalankodó hatóságok, hogyan kell fellépniük ezekben az ügyekben? Meggyőződésem szerint nem.
Egyetértek azokkal, akik arról beszélnek, hogy a visszájára fordulhat ez a most eltervezett, egyébként nemes célokból indíttatott szabályozás. Az én meggyőződésem az, hogy a magyar társadalomnak pontosan azokban a csoportjaiban, amelyek úgy érzik, hogy a verbális vagy a verbálison keresztül megjelenő fizikai fenyegetettség állapotában kénytelenek élni, kelt ez a javaslat túlzott, indokolatlan várakozást. Nem fogjuk tudni egy ilyen törvényjavaslattal az ő félelmeiket eloszlatni, nem fogjuk tudni az ő ilyen irányú igényeiket kielégíteni - ezzel biztosan nem.
(15.50)
Ugyanis ez a most javasolt szabályozás nem véd ezekkel az imént említett jelenségekkel szemben. A futballstadionban megjelenő, 2-szer 3 méteres lepedőre festett karikatúra, a huhogás vagy az indul a vonatozás ezek után sem lesz büntetőjogilag megfogható. Ha a rendőrség és más hatóságok ugyanúgy nem lépnek föl akkor sem, amikor alapjuk lenne rá, akkor ezek után sem fognak fellépni, hiába változtatunk mi a törvényen.
Kérdéseim lennének. Ha elfogadjuk ezt a törvényt, lehet-e néven nevezni például a náci beszédet? Lesznek-e esetleg olyan perek, amikor valamelyikünk azt mondja egy nyilas szövegre, egy náci beszédre, hogy az nyilas szöveg, náci beszéd, és majd ezért beperelik? És akkor mit fognak mondani azok, akik most támogatták ezt a törvényjavaslatot? Mi lesz a pártokkal a választási kampányban, amikor egymást mint csoportot folyamatosan meglehetősen éles és minősítő kritikával illetik? Kérdezem: mi lesz néhány egyházi emberrel?
Mi lesz azoknak a felekezeteknek a papjaival, akik a szószékről néha olyan gondolatokat mondanak el - a maguk logikájában, a maguk hitében egyébként lehet, hogy teljesen helyénvaló módon -, hogy azok az emberek, akik ahhoz a vallási közösséghez tartoznak, valamiben mások? Lesznek majd olyan perek, amelyek erre azt mondják, hogy ott az a pap azt mondta, hogy az ő vallása, az ő vallási felekezete felsőbbrendű, a többi alsóbbrendű. Ilyen pereket akarunk-e? Ezek-e azok az ügyek, amelyek biztosítják majd a gyűlöletbeszéd visszaszorítását? Mert ez a javaslat, tisztelt képviselőtársaim, alkalmas lesz majd például arra, hogy mondvacsinált pereket lehessen indítani ilyen ügyekben. Ez pedig mindenképpen kontraproduktív.
Mi történik akkor, ha az Alkotmánybíróság korábbi döntéseinek megfelelően, azok logikájából következően azt mondja, hogy nem alkotmányos ez a szabályozás? Azt gondolom, hogy ez az a kockázat, amit nem lenne szabad elvállalnia, felvállalnia a kormánynak, hiszen a büntetőperekkel a rasszista beszéd nem kiszorítható a nyilvánosságból. Hiszen tudjuk, hogy számos olyan politikustársunk van, akik kódolt rasszista beszédet használnak, és ez a kódolt beszéd nem lesz büntethető ezután sem. Mindaddig, amíg ez így van, a rasszista beszéd jelen lesz a közéletben, büntetőjogi eszközökkel valószínűleg nem visszaszorítható.
Még egyszer felteszem a kérdést: mi lesz akkor, ha az Alkotmánybíróság azt mondja erre a törvényre, hogy alkotmányellenes? Vajon nem kapnak-e bátorítást egy ilyen esetben azok, akik előszeretettel élnek a nem is annyira kódolt, gyűlöletkeltő beszéddel? Vajon nem csökkennek-e a politikai eszközeink? Nem lesznek-e korlátozottabbak a politikai eszközeink abban a harcban, amiben vissza akarjuk szorítani a gyűlöletkeltő beszédet? Vajon nem inog-e meg sokak bizalma a köztársaság alkotmányában, ha valamilyen helyzet folytán úgy vélik értelmezni ezt a történést, hogy azok szenvedtek az Alkotmánybíróságban vereséget, akik vissza akarták szorítani a gyűlöletkeltő beszédet? Nekik nehéz lesz majd elmondani, hogy itt csak az eszköz volt rossz. Ők sokan úgy fogják látni, hogy az a cél lehetett adott esetben alkotmányellenes. Ezek mind-mind olyan veszélyek, amelyekre gondolnunk kell.
A konkrétumokra még egy picikét visszatérve: amikor Kis János Sólyom Lászlóval ír közösen hosszú cikket arról, hogy minden bizonnyal alkotmányellenes ez a javaslat, és a kormánynak nem lett volna szabad ezt így beterjeszteni, akkor mindannyiunknak el kell gondolkodni, hiszen két olyan emberről van szó, akik viszonylag ritkán publikálnak közös cikkeket, és azt gondolom, a véleményükre politikai hovatartozástól függetlenül valamennyien adunk, ha komolyan vesszük a feladatunkat.
Mit írnak ők? Azt írják, hogy a 269. §-ban megfogalmazott gyűlöletre uszítás tényállása nem üres. Amikor a futballstadionban az erőszak nem csupán közvetlenül fenyeget, hanem elszabadulva tombol, miközben az egyik szurkolótábor antiszemita rigmusokkal lelkesíti magát, és gyalázza az ellentábort, amelyet a zsidókkal azonosít, nem szabad a garázdaság megállapítása mögé bújni. Ezekben az esetekben nem a törvény hiányzik, hanem az eltökéltség a törvény alkalmazására. Ezt pedig semmiféle jogszabály-módosítás nem fogja pótolni. Azt is mondják: a jogrend ma is védi az emberi méltóságot a gyűlölködő beszéd okozta sérelemmel szemben akkor is, ha az nem minősül uszításnak. A sérelem okozója perelhető - írják -, a pervesztes állításainak nyilvános visszavonására, kártérítésre kötelezhető, a bíróság eltilthatja a sérelmezett tevékenység folytatásától. Igaz, Magyarországon még nincs kialakult gyakorlat arra, hogy a megsértett ember közössége tagjaként a közösségen esett sérelemért is perelje az elkövetőt. Keresetek egész sorára lehet, lesz szükség, amíg tisztázódik, hogy mikor indítható per csoportot ért sérelem miatt, és ki lehet felperes az ilyen ügyekben. De a polgári jogi precedensek hiányát ismét csak nem lehet úgy pótolni, hogy a Btk.-hoz nyúlunk hozzá - írja Sólyom László és Kis János ebben a cikkében.
Köszönöm szépen figyelmüket. (Taps az SZDSZ soraiban.)
