DR. FODOR GÁBOR

Full text search

DR. FODOR GÁBOR
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csákabonyi Balázs képviselő úr felvetett egy fontos kérdést, hogy ha konfliktus áll fenn a szabadságjogok védelme, a szólásszabadság védelme és az emberi méltóság védelme kapcsán, akkor hogyan döntünk a két alapjog összeütközésében. Az Alkotmánybíróság erre vonatkozóan valóban elég világosan leírta azt - ahogy több képviselőtársam utalt erre -, hogy mit tekint tesztnek, ha úgy tetszik, erre vonatkozóan, hogy hogyan kell állást foglalni egy ilyen összeütközésben.
Hadd hivatkozzam itt Thomas Jeffersonra, aki azt mondta körülbelül 200 évvel ezelőtt: ha lenne közöttünk bárki, aki fel akarná oszlatni ezt az uniót - itt az Amerikai Egyesült Államokra gondol -, vagy meg akarná változtatni a köztársasági formáját, hagyjuk őket zavartalanul állni, mint emlékműveit a biztonságnak, mellyel a vélemény hibája tolerálható, ahol a szabadon hagyott értelem küzdhet vele. Tehát az Alkotmánybíróság hasonló megfontolásokból táplálkozik, mint a jeffersoni gondolat. Azt mondta, hogy igen, az emberi méltóság védelme természetesen rendkívül fontos, elfogadható, sőt támogatandó, de ennek a határait és a korlátait kell meghúzni, mert ha az emberi méltóság védelme érdekében korlátozni akarom a szólás szabadságát és az alapvető szabadságjogokat, akkor egy torz társadalom jön létre. Akkor olyan károkat okozok egy társadalom számára, amelyek az alapvető társadalmi igazságosságot, és ahogy az előbb utaltam az Alkotmánybíróság idevonatkozó szövegére is, a kreativitást, a társadalmi fejlődést veszélyeztethetik, hiszen erre számtalan történelmi példát láttunk. Tehát a helyzet, ha úgy tetszik, számunkra elég világos.
Az emberi szabadságjogok védelme rendkívül fontos, és ne feledjük el, ez nem azt jelenti a magyar jogrendben, félreértés ne essék, hogy nem lehet fellépni ilyen esetben az emberi méltóság védelme érdekében - dehogynem, erre való a büntető törvénykönyv jelenlegi 269. §-a, amely a gyűlöletre uszítást világosan és egyértelműen büntetni kívánja, illetve büntetni rendeli (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) tulajdonképpen a jogalkalmazók számára.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť