DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Full text search

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt héten - az ön egyik államtitkárának jóvoltából - Magyarország polgárai képet kaphattak arról, miféle társadalmi kapcsolatokat ápol a Medgyessy-kormány.
Baja Ferenc, az MSZP volt kampányfőnöke, a Miniszterelnöki Hivatal társadalmi kapcsolatokért is felelős politikai államtitkára, ez év januárjától júniusig hétszer találkozott Kulcsár Attilával.
(14.00)
A rendőrség gyanúja szerint Baja Ferenc társadalmi kapcsolata, az adófizetők pénzét is beleértve, majd 20 milliárd forintot sikkaszott el, amit ezt követően több cégen és bankon keresztül tisztára mosott, végül a mai napig ismeretlen személyekhez juttatott. Mivel Baja Ferenc a kormányprogram lelkiismeretes végrehajtója, ezért a szolgáltató állam jegyében a lakásán kereste fel Kulcsár Attilát. És mivel Baja Ferenc nagyon lelkiismeretes, ezekre a Kulcsár lakásán való találkozókra összesen négyszer került sor. Sőt, mivel Baja Ferenc nemcsak lelkiismeretes, hanem megértő is, a négyből kétszer az esti órákban, hétkor, illetve kilenckor kereste fel Kulcsárt, mert a bróker az őrizetbe vételéig nagyon elfoglalt ember volt. Baja Ferenc saját leghatározottabb visszautasítása szerint Kulcsár Attilával a bank egészségpénztári szolgáltatásairól, önkormányzati és európai uniós projektek finanszírozásáról és az európai uniós kampányban való esetleges közreműködéséről tárgyalt.
Baja Ferenc azonban nem járt sikerrel. Hiába volt annyira lelkiismeretes, hogy fél év alatt hétszer is találkozott Kulcsár Attilával, még az időbeosztását is hozzáigazította, sajnos a tárgyalások nem vezettek eredményre - mondja az államtitkár leghatározottabb visszautasításában. Az az egy azért megnyugtató, hogy Baja Ferencnek, mint állítja, azóta megszűnt a bank vezetőivel a kapcsolata, ez most úgyis nehézségekbe ütközne. (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Tisztelt Miniszter Úr! Csak egyetlen kérdésem van önhöz: hinne-e ön az emberek helyében Baja Ferencnek? (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem! - Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť