FÜLÖP ISTVÁN

Full text search

FÜLÖP ISTVÁN
FÜLÖP ISTVÁN (MDF): A jelenlegi jogszabályok minden bizonnyal az ön válaszát eredményezik. Viszont az a politikai szándék, hogy ezeken a gazdákon is segítsünk, azt hiszem, a jelenlegi kormányon múlik. Azt hiszem, mint ahogy említette a miniszter úr, más intézkedés szükséges; mi partnerek leszünk ehhez a más intézkedéshez. A Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőcsoportja nevében korábban elhangzott interpellációban már felhívtam a miniszter úr figyelmét arra a sajnálatos tényre, hogy a tyukodi Kossuth Mg. Termelőszövetkezet felszámolása már akkor megkezdődött, amikor a tagságnak még esélye sem volt az átalakulásra. A felszámolás a mai napig is tart annak ellenére, hogy számos más helyen már rég túljutottak ezen a procedúrán, és az érintett gazdák már meg is kapták az őket megillető üzletrészek után az állam által kifizetett ellenértéket.
Álláspontom szerint a tagság önhibáján kívül került abba a nehéz helyzetbe, hogy az üzletrészek eladására irányuló sorozatos kezdeményezései eddig nem jártak sikerrel. Azért fordultam most ismét bizalommal a miniszter úrhoz, mert reménykedem, hogy talán a költségvetés végleges meghatározása után, illetve most már ezen túl vagyunk, de az elkövetkezendő költségvetésben, a 2004-esben legalább akkora helyet biztosítanak ennek a mintegy 100 millió forintos jogos igénynek.
Köszönöm szépen. (Taps az MDF soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť