FONT SÁNDOR

Full text search

FONT SÁNDOR
FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Az elmúlt hét csütörtökén 11 óra tájban vettem észre, hogy a Kupolacsarnokban elhelyezett Szent Koronát az eddigi gyakorlattól eltérően nem őrzik a díszőrök. Az őrségtől kértem tájékoztatást ennek okáról, a válasz szerint racionalizálás történt az őrzéssel kapcsolatban, ezek után csak polgári ruhás őrök vigyázzák a koronát - tájékoztatott egy magas rangú kormányőr. Ezek után csak állami ünnepeken és protokolláris rendezvényeken kerül sor díszőrök általi védelemre.
Kérdésemre válaszul kaptam, hogy ezt a parancsot az őrezred parancsnoka adta ki. Azonnal tájékoztattam Dávid Ibolyát, a Ház alelnökét, aki magyarázatot kért a házbizottsági ülésen, csütörtökön. Szili Katalin elnök asszony, mint kiderült, nem sokkal az ülés előtt értesült az esetről. Bakos Emil főigazgató úr pedig azt a tájékoztatást kapta az őrségtől, hogy egészségügyi okok miatt nem tudtak őrséget állítani.
A példátlan eset magyarázata ekkor teljesen ellentmondásossá vált. Azt hiszem, felesleges azt részleteznem, hogy mit jelent a Magyar Demokrata Fórumnak és sok millió honfitársunknak a Szent Korona; hogy mit jelent az, ha a továbbiakban nem őrzik a koronát, hiszen a díszőrség nemcsak a koronának tiszteleg - és tisztelgünk mi is rajtuk keresztül -, hanem a magyarságnak, és különösen azoknak a látogatóknak, akik eddig mintegy kétmillióan eljöttek meglátogatni a koronát, és annak a sok milliónak, akik ezek után jönnek még el.
Kérdésem a következő: tudott-e ön, tisztelt miniszter asszony, az esetről, esetleg egyenesen ön engedélyezte-e az őrzés megszüntetését? Ha tudott róla, miért nem tájékoztatta a Ház elnök asszonyát, neki miért csak a házbizottságon kellett tudomást szereznie erről a példátlan esetről? Ha nem tudott róla, akkor az ön felügyelete alá tartozó őrezred parancsnokának egyszemélyes döntése volt úgy, hogy erről sem a belügyminiszter, sem a Ház elnöke nem tudott?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť