HAJDU LÁSZLÓ

Full text search

HAJDU LÁSZLÓ
HAJDU LÁSZLÓ (MSZP): Elnök Úr! Az előbb elég súlyos megállapítás hangzott el, Turi-Kovács képviselőtársunk azt javasolja részünkre, majdnem hogy vonjuk vissza ezt a törvényt, de nem egészen azt, de mondjuk azt. De ha három hónappal ezt megelőzően másképp alakulnak a dolgok, akkor is ez a módosítási javaslata lett volna? Ugyanis ön terjesztette be azt a törvényt, amelyben 2015-ig vannak határidők meghatározva. 2015-ig! És a határidőkkel még nem volt baja miniszterként, amikor ezt beterjesztette, támogatta és vitattuk, és itt a határidők évente módosulnak. Itt 2001. január 1-jével ez a törvény hatályba lépett, 2001. január 1-jével, ez a bizonyos hulladékgazdálkodási törvény. Ezt követően kellett meghatározni az országos hulladékgazdálkodási tervet, ami júniusban vagy májusban ide beterjesztésre került.
Mi történt akkor azokkal a határidőkkel, amelyeket ön határozott meg előzetesen 2000-ben a XLIII-as törvényben? Hogyan lehet? Akkor mulasztásos törvénysértés volt ezek szerint már akkor, amikor beterjesztette. Én azt gondolom, ez inkább arra a munkára minősítés, amelyet ott a minisztériumban az ön irányításával végeztek, hiszen az önkormányzatokra már beléptek azok a határidők, amelyeket kellene csinálni. A törvény szerint egy sor határidő belépett, csak nem tudjuk csinálni, mert a feltétel az volt, hogy a nemzeti környezetvédelmi programra épülően országos hulladékgazdálkodási tervet kell elkészíteni. Az egyik hat évre készült, a másikat rendszeresen felül kellett... - ezt nem csinálták az ön irányítása mellett, úgyhogy úgy gondolom, elég illetlen ilyen megállapítást tenni önnek, beterjesztőnek és a tárca egykori felelős vezetőjének.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť