DR. HORVÁTH ZSOLT

Full text search

DR. HORVÁTH ZSOLT
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő Úr! Úgy hozta a sors, hogy pont ön után szólhatok, önnek is szerettem volna reagálni. Azt mondta, hogy a bizottságokban általában nem volt nagy vita a hulladékgazdálkodási tervvel kapcsolatban. Ebben önnek igaza van, alapvetően azért nem, mert mint az egészségügyi bizottság tagjai, nem értünk ehhez. Mi a bizottságban egyetlen dolgot fogalmaztunk meg, egy vágyunkat, azt a vágyunkat, hogy az ehhez értő emberek legyenek szívesek, tegyék meg azt, ami ez ügyben megtehető. Önök most vitatkoznak, én ezt hallom, és hellyel-közzel talán értem is. Én ha kérhetek önöktől valamit, akkor önök most kormányon vannak, és az önök felelőssége az, ezt mint ellenzéki képviselő mondom, noch dazu, hogy a bizottságban mi ezzel mindnyájan egyetértettünk, én azt gondolom, hogy most az önök felelőssége mindaz, amit elmondtam, az, hogy milyen környezetben fognak a magyar emberek élni.
Azt kérem, hogy ezzel foglalkozzanak! És az, hogy a bizottságokban nem volt ezen különösebb vita, a többi bizottságban sem, hogy komoly vita abban a bizottságban volt, ahol értenek hozzá, az, azt hiszem, magáért beszél. Az egészségügyiek nem értenek a hulladékgazdálkodáshoz, ez egy magától értetődő dolog, azt gondolom. Mi azon szoktunk vitatkozni, hogy a kórházak hogyan üzemeljenek, ehhez értünk. Önök azon vitatkoznak, hogy a hulladékgazdálkodás hogyan legyen.
Egyet kérek, hogy akik most kormányoldalon ülnek, azok higgyék el, hogy akik korábban a kormányt vitték, jó szándékkal vitték. Higgyék el, hogy ami megtehető volt, megtették. És tényleg azt kérem az egészségügyi bizottság teljes egésze nevében, tegyék meg azt, jó, hogy azzal foglalkozzanak, ami ennek a törvényjavaslatnak az igazi lényege, azzal foglalkozzanak, hogy hogyan lesz ez a környezet egészségesebb, hogyan fogunk mi itt hosszabb ideig tovább élni, addig, mint a franciák. Engem ez az egy dolog érdekel belőle. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) De kifejezetten kérem az ellenzéki és a kormánypárti képviselőket is, az ellenzék oldaláról eddig nem volt gondom, de a kormánypártiakat is, hogy ezzel foglalkozzanak, a jövővel, azzal, ami most az önök felelőssége. Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť