PETTKÓ ANDRÁS

Full text search

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Belügyminiszter Asszony! Az Alkotmánybíróság a 47/2001. (XI.22.) számú határozatával arra kötelezte az Országgyűlést, hogy a főváros és a kerületek közötti forrásmegosztás szabályait az év végéig törvényben szabályozza. A törvény megszületése érdekében mind ez idáig nem történt semmi.
A 2002. október 10-én e témában tartott sajtótájékoztató után híreim szerint önök arra készülnek, hogy a költségvetési törvényben rögzítsék az Alkotmánybíróság által megkövetelt szabályozást. Az Alkotmánybíróság határozata részletesen taglalja, hogy e törvénynek miért kell kétharmadosnak lennie, azaz hogy a költségvetési törvény idevonatkozó részét kell a megválasztott képviselők kétharmadának elfogadnia, vagy az önkormányzati törvényt kell ily módon, tehát kétharmados többséggel módosítani - ehhez a módosításhoz azonban valamennyi parlamenti párt bevonása szükséges.
Újpesti képviselőként kérdéseim a következők: történt-e annak érdekében bármi is, hogy a forrásmegosztási törvényt a parlament az Alkotmánybíróság által előírt kötelezettségét teljesítve még az idén elfogadja? Ha igen, tud-e az esetleges munkálatok megkezdéséről az a 24 önkormányzat, amelyek működésének alapfeltételeit határozza meg e törvény? Folytat-e velük bármilyen egyeztetést? Kikérték-e a véleményüket?
Az Alkotmánybíróság határozata értelmében alkotmánysértő a forrásmegosztás eddigi gyakorlata. Tudatában van-e annak, hogy ha törvény nélkül hozza meg a Fővárosi Önkormányzat a több milliárd forint elosztásáról szóló forrásmegosztási rendeletet, azaz az Alkotmánybíróság döntése ellenére törvénytelenül osztja szét a rábízott pénzt, ez büntetendő cselekmény? Mikor, kivel, kikkel szemben kíván a jog eszközeivel fellépni a törvényesség helyreállítása érdekében? A kerületek is többet érdemelnek.
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť