TÁLLAI ANDRÁS

Full text search

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Folytatom. Itt mindössze egy módosító javaslatról van szó, mégpedig a törvény egyik §-a bekezdésének az elhagyását javaslom - mert szerintem nagyon szigorú -, amely azt mondja ki, hogy "...az adóalanyiság megszűnésének adóévet követő négy adóévre az adóalanyiság ismételten nem választható". Én úgy vélem, hogy ez egy evás vállalkozóra - ha már egyszer bekerült a körbe, és ha különösen rajta kívül álló okokból kénytelen ebből kilépni - egy túlságosan szigorú szabály, és ha már egyszer megengedtük a vállalkozóknak, hogy ezt választhassák, nem kellene utána négy évre automatikusan a törvény szabályai alapján ezekből kizárni őket.
Véleményem szerint vagy kapcsolódó módosítóval, de egy könnyebb szabályozást kellene megengedni, és ha ne adj' isten mondjuk azért, mert a 15 millió forintot túllépte egyik évben véletlenül december 29-én 5 ezer forinttal vagy 100 ezer forinttal, akkor az ne jelentse azt, hogy utána ő négy évig nem választhatja az evát, hanem rájuk, a bevételi határt túllépőkre kellene esetleg külön, egy könnyebb szabályozást megállapítani. Tehát véleményem szerint, ha a kormányzat, a szocialista kormányzat az eváról hosszú távon gondolkodik, akkor nem kellene a vállalkozókat ilyen hosszú időre kizárni ebből az adóalanyiságból akkor, ha esetleg önhibáján kívüli okok miatt kerülnek ki ebből, és nem kellene ettől a kedvezménytől hosszú évekre megfosztani ezt az adóalanyt. Mert higgyük el, ha így teszünk, akkor annak az lesz a következménye, hogy ki fog találni más formát, formulát, ha neki ez tetszik, hogy ebben az evázási körben megmaradjon, és ezt szerintem törvényi szinten kellene ezeknek a vállalkozóknak megengedni.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
(16.00)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť