SZALAI ANNAMÁRIA

Full text search

SZALAI ANNAMÁRIA
SZALAI ANNAMÁRIA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem irigyeltem kormánypárti képviselőtársaimat, amikor meg kellett indokolni azt, hogy most miért utasítanak el egy beszámolót. Különösen nem irigyeltem Szabó képviselő urat, aki a pártjától azt a feladatot kapta, hogy próbáljon meg okokat kitalálni ahhoz, hogy ezt az utolsó évi beszámolóját az ORTT-nek milyen ürügyekkel kellene visszautasítani. Hiába kapta ezt a nemes feladatot, nem nagyon sikerült érveket felhoznia és tényeket felsorolnia, üres általánosságokról hallottunk, aminek gyakorlati tartalma valójában nincsen.
Mit hallottunk tőlük? Például, hogy sok a gyermekvédelemről szóló része az ORTT beszámolójának. Ha én megnézem a mai műsorhulladékot, amit ránk árasztanak, azt gondolom, hogy nyolc ilyen kötetet meg lehetne tölteni, és az is kevés lenne.
Felhozott olyan indokokat, ami a 2002-es választásokkal van összefüggésben. Nem tudom, mi köze van a 2001-es beszámolónak ehhez. Felhozott olyat, hogy a médiahasználat milyen volt a kormánypártok és az ellenzék javára. Ha a képviselő úr következetes lett volna, akkor nem fogadta volna el, mondjuk, a '97-es beszámolót, hiszen ugyanilyen diagramokat, sőt még a kormány iránt nagyobb elfogultságot, pontosabban: nagyobb megjelenést biztosító médiatérképet látott volna. Ha előkeresi ezt a kiadványt, ami szintén rendelkezésére áll, azt javaslom, hogy akkor azt se fogadja el, tehát még módosítsa azt az álláspontját, és legyen ebben következetes.
Aztán indokként felhozta azt is, hogy a törvénysértések száma nő. Ez is egészen vicces az ORTT szemszögéből megítélve. Azt gondolom, hogy ha a kábítószer-fogyasztás nő Magyarországon, abban nem a rendőrség a hibás, nem a rendőrség ösztönzi a fiatalságot, hogy éljen ezzel a szerrel.
Összességében annyit tudott mondani - szó szerint idézem -, hogy ilyen vagy olyan okok miatt el kell utasítani. Nem nagyon sikerült meghatározni, hogy melyek ezek az ilyen vagy olyan okok, remélem, azért ezt még átgondolja a végszavazás előtt.
Az SZDSZ kicsit következetesebbnek tűnik, hiszen azért végig azt mondja, hogy egyik beszámolót sem fogadja el, és valós okokat is sikerült még föllelni ezek között. Van, amivel egyetértünk, legfeljebb más szemszögből. Én is egyetértek azzal, hogy a kereskedelmi tévék piacra szabadítása, pályáztatása milyen körülmények között zajlott, hogy az jó volt, vagy nem volt jó. Nyilván más szempontból értékeljük ezt a jelenséget. Én máshogy ítélem meg, mint a képviselőtársam, de azzal egyet tudok érteni, hogy ez egy komoly probléma volt, és jelenleg is az.
Például annak a megoldása rávilágít rögtön arra a másik problémára, amit szintén Pető képviselőtársam hozott fel, hogy az ORTT a piacszabályozási szerepét nem tudja kellően betölteni. Bizony ez pont azt bizonyítja, hogy olyan az ORTT helyzete, hogy ezen a piacon kevés eszköze van ahhoz, hogy rendet tudjon tartani, hogy megfelelő következetességgel a tulajdonosok között egyáltalán megfelelőképpen el tudjon igazodni, és a háttéralkukról időben információkat szerezzen, a hatályos médiatörvénynek érvényt tudjon szerezni. Ez bizony egy nagyon súlyos és komoly kérdés, de azt gondolom, hogy ez egy olyan probléma, amivel érdemes lenne foglalkoznunk, és a megoldását közösen megtalálni, mert a helyzet, ahogy van, az úgy nem jó. Nyilván más szemszögből jut erre a következtetésre ön és én is, de azt gondolom, hogy a következtetést egyúttal úgy kell majd levonnunk, hogy meg kell majd változtatni az érvényes szabályozást.
A hatóságot általában nem szoktuk szeretni, nem szeretjük azokat, akik rendet tartanak és szankcionálnak, de valamennyien, felelős állampolgárként feltehetően elismerjük, hogy szükségünk van hatóságokra. Az önök mondandójából, azt gondolom, egy nagyon téves következtetést vonnak le, azért kívánják büntetni a hatóságot, mert egy meglévő törvény hiányos, nem megfelelő, rossz a szankciórendszer, és ezért most önök az ORTT-t hibáztatják, holott az ORTT végrehajtó és nem jogalkotó. Ha valakinek felelőssége van ebben az ügyben, akkor feltehetően nekünk van felelősségünk és nem az ORTT-nek. Azt gondolom, hogy nagyon hibás szemlélet az, hogy ezért büntessük. Nem a hatóság gyengítése a feladat, hanem inkább a hatóság erősítése, mint ahogy hoztam a példát: ha a kábítószer-fogyasztás nő, akkor nem a rendőrséget kell megszüntetni, hanem meg kell változtatni a hatályos törvényeket, és meg kell alkotni a szankciórendszert úgy, hogy inkább az ellenkező hatást érjük el.
Ebben az esetben önök fordítottan közelítik meg a kérdést. Az ORTT a feladatát az elmúlt években a törvényes előírásoknak megfelelően elvégezte, beszámolóit formai, tartalmi követelményeknek megfelelően a parlament elé nyújtotta. Sőt azt gondolom, hogy több feladatot is vállalt, mint amit a törvény előírt számára, gondolok itt például az internettartalom szabályozásával kapcsolatos szakértői munkacsoport tevékenységére, ami egy pluszfeladat, ami nagyon pozitív, hogy a XX. század végén és a XXI. század elején egy hatóság önként magára vállal egy ilyen komoly szerepet, és jelzi a törvényalkotóknak, hogy lemaradásban vagyunk az élettől, és jó időben jelzi. Tehát azt gondolom, hogy ezért a munkáért pedig külön dicséret illeti az ORTT-t.
(15.20)
Én arra kérem önöket, hogy ahelyett, hogy gyengítenénk egy állami hatóságot - egyébként ami az európai normák szerint is kell hogy legyen, és valamennyiünknek szüksége van rá -, próbáljuk meg erősíteni, próbáljunk meg olyan finanszírozási biztonságot nyújtani nekik, amivel megerősödhetnek saját maguk is, a mindennapi munkájukat jobban el tudják végezni. Sajnos most ezzel ellentétes tendenciák mutatkoznak, hiszen az üzemben tartási díj, úgymond, átvállalása súlyosan érinti az ORTT-t is és a gazdálkodását is. A Műsorszolgáltatási Alap is szóba került, hogy annak a hiányos befizetése is nagyon kellemetlen helyzetbe hozza a hatóságot.
Én tartok tőle, hogy a következő évben nem fogunk tudni miről beszélni, mert nem lesz hatóság, aki tud beszámolót az asztalra tenni. Úgyhogy arra kérném önöket, hogy a gyengítés helyett inkább erősítsék ezt a szervezetet.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť