CSIZMÁR GÁBOR

Full text search

CSIZMÁR GÁBOR
CSIZMÁR GÁBOR foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdésére adott válaszomat azzal kezdeném, hogy: igen; folytatni pedig azzal szeretném, hogy a kormány kiemelt prioritásai között szerepel a hátrányos munkaerő-piaci helyzetű térségek felzárkóztatása, a regionális különbségek csökkentése.
Mint bizonyára a képviselőtársam is jól tudja, a munkaerő-piaci különbségek kistérségi és helyi szinten az elmúlt évtizedben nagyságrenddel növekedtek. A foglalkoztatáspolitika aktív eszközrendszerével és a Munkaerő-piaci Alap pénzeszközeinek segítésével már jelenleg is fokozottabb támogatást tudunk nyújtani e térségek, települések foglalkoztatási helyzetének javítására, ugyanakkor szükségesnek látjuk további speciális foglalkoztatási programok indítását is. Ezért tárcánk a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési, valamint a Belügyminisztériummal együttesen az ország leghátrányosabb helyzetben lévő 516 kistelepülése számára "élhetőbb faluért" programot hirdetett meg.
A program első eleme egy speciális közmunkaprogram, amely e térségek foglalkoztatottsági és szociális problémáinak mérséklését hivatott segíteni. A települések kiválasztásának alapját a munkaügyi kirendeltségi körzetekre vonatkozóan a KSH 2002. második negyedéves munkaerő-felmérési adatai képezték. A 174 kirendeltségi körzet legmagasabb munkanélküliségi ráta szerinti sorba rendezésével alakult ki a félezer település listája, figyelemmel arra is, hogy a körzet valamennyi települése felkerüljön a listára. Ez összesen az első körben 26 körzet 516 települését érintette.
Összefoglalva: szeretném hangsúlyozni azt a kormányzati szándékot, hogy az országos átlagot meghaladó munkanélküliségi rátájú településeken speciális foglalkoztatási programokat is kívánunk indítani, és ehhez a jogszabályi feltételeket is megteremtettük.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť