DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a szót, elnök úr. A képviselőségünk során most negyedik alkalommal találkozunk az ítélőtábla ügyével, és így merész állítás lenne annak bármilyen feltételezése, hogy ebben az ügyben valaki újat, meglepőt, sőt egyenesen forradalmit tudna mondani.
A vitát egyébként szigorúan és megkerülhetetlenül behatárolják: az alkotmány, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvény kötelező rendelkezése, az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség előidézését megállapító és az alkotmányellenes helyzet 2002. december 31-éig történő megszüntetésére felhívó határozata, végül a négyszintű bírósági rendszer kialakítására irányuló célszerűségi és eljárásjogi szempontok. A vita valójában tehát csak arról szólhat, hogy hány táblabíróság felállítását mikor és hol igényli az állampolgárok felhőtlen boldogsága, ha a táblabíróság egyáltalán nevesítve szerepel az ilyen boldogság-, kívánságlistán, és ha az élet és a jogszabályok között ellentmondás mutatkozik, akkor vajon feltétlenül az életet kell-e megerőszakolni, és a kezét, lábát levágva, megcsonkítva belekényszeríteni a jogszabály merev Prokrusztész-ágyába, vagy inkább a jogszabályt kell az élethez igazítva rugalmasan megváltoztatni és módosítani.
A történet 1997-ben kezdődött, amikor a jelenlegi kormánykoalíció a kétharmados parlamenti többséggel rendelkezett, és így, valljuk be őszintén, az ellenvélemények egyszerű félresöprésével szinte akadálytalanul hozzáláthatott az igazságügyi reform című és - azért engedjék meg ennek használatát - néhány jogi rémtörténeti elemet is tartalmazó elképzelései elszánt megvalósításához. Ez volt az első csatáknak a hősi korszaka, és ennek egyik tétje volt az ítélőtábla vagy az ítélőtáblák létrehozása.
A történet érdekessége, hogy akkori és mostani ellenzékként elvileg soha és most sem ellenezzük a négyszintű bírósági rendszer és az ítélőtábla létrehozását, csak válasszuk ketté a kétharmados többséget igénylő intézmény létrehozását és azt, hogy az intézményen belül hányat hozok létre, ami egyszerű többséget igényel. Mert az ítélőtábla létrehozása valóban egy célszerűbb munkamegosztást biztosított volna a helyi és a megyei bíróságok között, és csökkentette volna a Legfelsőbb Bíróság egyre növekvő munkaterhét, és az életszerűségre, az általunk akkor ismert ügyforgalmi adatokra hivatkozó szempontjaink csupán a "mikor, hol és hány" kérdésére korlátozódtak. Bátorkodtunk említeni, hogy csak a bolond ember húz fel negyedik emeletet, amikor a harmadik emelet is beázik, és időnként a tűzoltókat kell kihívni, hogy a pincéből ugyan szivattyúzzák már ki a vizet. Tehát először erősítsük inkább a helyi és megyei bíróságokat, és utána döntsünk a negyedik emeletről, és ne hozzunk létre soha egy alulfoglalkoztatott bíróságot.
Az egyenlőtlen küzdelem eredményeként azonban megszületett - többes számot használóan - az ítélőtáblákról rendelkező alkotmánymódosítás, ugyanígy ezt követte természetesen a bírósági szervezeti törvény ilyen tartalmú módosítása, és utána megszületett az 1999. január 1-jétől három, 2003. január 1-jétől pedig további két ítélőtáblának a létrehozását tartalmazó törvény. Az 1998-as kormányváltáskor tehát az említett rendelkezések alapján egy olyan helyzettel szembesültünk, hogy 1999. január 1-jétől bármilyen ügyforgalmi vagy célszerűségi adattal alátámasztottan vagy eljárásjogi szemponttal indokoltan három ítélőtáblát kellene működtetni, tehát az élet nyersen felvetette a jogszabály által akkor már értelmetlenül eldöntött "hol, mikor és hány" kérdését.
Ilyen előzmények mellett került sor 1998-ban a második csatára, amikor a polgári kormány benyújtotta az igazságszolgáltatással kapcsolatos egyes törvények módosítása, valamint ennek keretén belül az ítélőtáblák felállításának elhalasztása iránti törvényjavaslatot és az ehhez kapcsolódó országgyűlési határozati javaslatot. A határozati javaslatban foglaltaknak megfelelően elengedhetetlenül szükségesnek tartottuk az Országos Igazságszolgáltatási Tanács és a legfőbb ügyész bevonásával annak vizsgálatát, hogy az ítélőtáblák, valamint a fellebbviteli főügyészségek felállításának személyi és tárgyi feltételei mikor állnak be, milyen határidővel és milyen módon biztosíthatók, mert az 1997-ben elfogadott törvényeknél, ha vissza tetszenek keresni, ezzel kapcsolatban semmilyen háttéradat nem állt rendelkezésre.
A vita eredményeként született meg az ítélőtáblák felállításának elhalasztásáról döntő törvény, és az Országgyűlés elfogadta az előbb idézett tartalommal az országgyűlési határozati javaslatot.
(16.20)
Az országgyűlési határozatban megjelölt vizsgálatok elvégzése után következett a harmadik csata, a harmadik felvonás. Ennek eredményeként került sor az 1999. évi CX. törvény elfogadására, amely Budapest székhellyel és országos illetékességgel 2003-tól egyetlen ítélőtábla felállítását rendelte el.
A vitában az akkori ellenzék - a mostani kormánykoalíció - természetesen védte az 1997-ben felvett mundér becsületét. Magatartásuk miatt az ésszerű alkotmánymódosítás szóba sem jöhetett, és így a kormány a polgárok érdekében rákényszerült egy valóban, általunk is tudottan alkotmányellenes, de életszerű és célszerű megoldásra.
Tessék már az ügyforgalmi adatokat megnézni - akármilyen unalmas így négy-öt óra tájban ügyforgalmi adatok ismertetése. Az 1998-as ügyforgalmi adatok szerint ugyanis az ítélőtábláknak 6837 polgári és 3843 büntető fellebbezési üggyel kellett volna foglalkoznia. Ha ezt elosztanánk a korábban tervezett öt ítélőtáblára, akkor - hogy tovább szórakoztassam önöket a számokkal - Budapestre valóban 5419, Debrecenre 1832, Győrre 1147, Pécsre 1215, míg Szegedre 1067 ügy került volna. Az ugyancsak rendelkezésre álló háttéranyag szerint a táblabíróságok kialakítása, tárgyi feltételeinek biztosítása összesen 4 milliárd 5 millió forintba került volna. Az Alkotmánybíróság azonban, a képviselőtársaim által is ismert határozatával - és természetesen mi is tudtuk, hogy alkotmányellenes - az alkotmány többes számot használó rendelkezésére tekintettel megállapította a törvény alkotmányellenességét, és az Országgyűlést felhívta az alkotmányellenes állapot megszüntetésére.
A mai napon kezdődő vitával tehát elérkeztünk a negyedik felvonáshoz. Az eldöntendő kérdés most már a vagy-vagy szintig szinte csontig leegyszerűsödött. Az alkotmányellenesség megszüntetésének ugyanis két útja van. Ha valaki elolvasta valóban az Alkotmánybíróság határozatát, akkor rájött, hogy erre egyértelmű utalást tartalmaz magának az Alkotmánybíróságnak a határozata is. Az indokolás ugyanis utal arra, hogy "az 'ítélőtáblák' szóval az alkotmányozó hatalom az igazságszolgáltatás intézményrendszerén belül egynél több ítélőtábla létrehozását és működtetését írta elő". Az Országgyűlés pedig "csak az alkotmány által meghatározott keretek között mérlegelhet költségvetési, célszerűségi és szakmai szempontokat. Ugyanakkor a bírósági szervezetnek egy, az egész országra kiterjedő illetékességű ítélőtábla létrehozásával történő megváltoztatására kizárólag az alkotmány módosításával kerülhet sor". Tehát az alkotmányozó hatalom az alkotmánymódosítás útját is választhatja.
Persze kétségtelenül egyszerű és kényelmesebb út a benyújtott, egyszerű többséget igénylő törvényjavaslat elfogadtatása. A törvényjavaslatnak azonban gyógyíthatatlan szervi hibája, hogy az indoklás hiába hivatkozik, nincs semmi mögöttes háttéranyag, és ezért csupán az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének a 2000. évre szóló tájékoztatójából, valamint a hivatal statisztikai osztályának a bírósági ügyforgalomra vonatkozó 2002. első negyedévi főbb adataiból tudunk következtetni. Tessenek egy-két adatot meghallgatni!
A 2000. évben a Legfelsőbb Bírósághoz 8776 fellebbezés, 6003 felülvizsgálati kérelem és 2045 nem peres, vagyis összesen 16 824 ügy érkezett. A vezetőkkel együtt 103 bíróból álló testület az év folyamán 15 647 ügyet fejezett be. Az ítélőtábla, vagyis az ítélőtáblák kialakításával tehát 8776 fellebbezési ügytől mentesülhet a túlterhelt Legfelsőbb Bíróság. Ha ezt egyenlő arányban osztanánk el a tervezett három ítélőtábla között, akkor egy-egy ítélőtáblára évenként 2925 ügy jutna, tehát úgy, hogy a Legfelsőbb Bíróság 103 bíróval egy év alatt ennek az ötszörösét intézi el. Ha a 2002 első negyedévi ügyforgalmi adatokat nézem, 2204 az érkezés, tehát megközelítőleg ugyanez a szám jön ki; 8-9 ezer fellebbezett ügytől mentesülne a Legfelsőbb Bíróság. Öt ítélőtáblával az ötszörösét intézné el annak, mint ami egy-egy ítélőtáblára jutna.
Ezek után, befejezésül és összegezésül: a jelenlegi alkotmányellenes helyzetet meg kell szüntetnie az Országgyűlésnek. Két út vezet ehhez. Azt értem, hogy presztízsokokból az 1997-es megoldáshoz ragaszkodnak. Ez a rosszabbik út szerintünk, és ezt a Fidesz a polgárok érdekét szem előtt tartva nem tudja támogatni. Logikátlan, sőt szerencsétlen megoldásnak tartaná, ha a kormány a parlamenti egyszerű többség felhasználásával keresztülhajszolná az akaratát.
Ugyanakkor már most rögzítjük, hogy partnerek vagyunk a kétharmados többséget igénylő alkotmánymódosításban. Az élet megerőszakolása helyett hajlandóak vagyunk a célszerűséghez és az ésszerűséghez alkalmazkodva az alkotmányban a többes számot egyes számra módosítani, megelégedni egy ítélőtábla felállításával, és az alultáplált bíróságokat nem hoznánk létre. Harmatos naivságom és eltaposhatatlan jóhiszeműségem alapján töretlenül bízom annak józan belátásában, hogy a jelenleg megfelelő mértékben és értelmesen nem foglalkoztatható három, majd öt ítélőtábla helyett az alkotmány és a bírósági szervezeti törvény módosításával és egy ítélőtáblával a milliárdokat meghaladó költségeket a polgárok érdekében talán mégis hasznosabb lenne a helyi és a megyei bíróságok tárgyi és személyi feltételeinek a javítására, a létszám növelésére, az épületek karbantartására, a minőségi követelmények és a továbbképzés fokozására fordítani, és foglalkozni az eljárási törvényeknek a pertartam csökkentését célzó egyszerűsítésével. Mert az állampolgárokat érintő ügyek túlnyomó többsége, tudjuk, hogy a megyei bíróságon befejeződik.
A törvényjavaslattal megvalósítani kívánt rossz megoldást tehát nem tudjuk elfogadni, és ezt fejezi ki a tartózkodó szavazatunk. Azért a tartózkodó szavazat, mert tudjuk, hogy az alkotmányellenességet meg kell szüntetni, de azt szeretnénk, hogy a logika szabályai szerint az ésszerű megoldást választva inkább az alkotmányt módosítsuk. Átmeneti időre egy ítélőtábla ezt el tudja látni, az ügyek ötszörösét tudja elintézni. Tessenek már megérteni, ha a számokat megnézik: a Legfelsőbb Bíróságot, ha mentesíteni akarom, akkor mentesítem, de ez egy olyan bíróság, amelyik elintézi végeredményben az ötszörösét annak, amivel mentesíti a Legfelsőbb Bíróságot.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
