DR. AVARKESZI DEZSŐ
DR. AVARKESZI DEZSŐ
DR. AVARKESZI DEZSŐ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök urak. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Amikor a T/186. számú előterjesztést olvastam, és ezt elmondtam a bizottsági vitában is, nagy örömet éreztem és - gyarló az ember - egy pici elégtételt. Nagy örömet azért, mert az 1997-ben megkezdett, de az előző kormány által kisiklatott igazságszolgáltatási reform folytatódik, s pici elégtételt, hogy talán volt némi szerepem a reform előkészítésében.
Úgy gondolom, hogy amikor erről a törvényjavaslatról beszélünk, kell szólnunk az előzményekről, magáról a reformról. Az igazságszolgáltatást a Magyar Köztársaságban az önálló bírói hatalmat képviselő bíróságok és bírák gyakorolják. A rendszerváltással bekövetkezett jogállamiság szükségszerű következménye a bírósági hatáskör kiszélesítése volt. A bírói út lehetősége azonban önmagában kevés, biztosítani kellett a jogviták ésszerű határidőn belüli szakszerű eldöntését.
A '90-es évek közepére bizonyossá vált, hogy a növekvő feladatok megoldásához külön-külön nem elégséges a bírói létszám növelése, a bírósági szervezet átalakítása, a hatáskörök átrendezése, az eljárásjogok időnkénti módosítása. Azt az ellentmondást, amely a bírósági igazságszolgáltatás tényleges helyzete, lehetőségei és a vele szemben támasztott elvárások között fennállt, csak átfogó, minden kapcsolódó részterületet érintő reformmal lehetett feloldani.
Milyen kép alakult ki a bíróságok tevékenységéről a társadalomban? Az ítélkezés nem volt időszerű, a perek az indokoltnál és az elviselhetőnél jobban elhúzódtak. A bírák tevékenysége nem volt szakszerű, mindezekért a felelősség elsősorban a nem megfelelő tempóban és minőséggel dolgozó bíróságokat terhelte. A bíróságok tekintélye erősen megromlott, a jogkeresés és a jogvédelem a bíróságokon nem megfelelően volt biztosított, az igazságszolgáltatás folyamata a bírósági szakaszban lassult le. Hangsúlyozom, a közvéleményben, a társadalomban alakult ki ez a kép, és bár sok alapja volt, meggyőződésem, hogy nem volt igazságos, nem volt igazságos a bírákkal, a bíróságokkal szemben.
Milyen volt a bíróságok szervezetének és működésének tényleges helyzete? A bírósági szervezet és a bíróságok működésének problémái komplexek, évtizedes múltra vezethetők vissza, és együttesen eredményezték az előzőekben vázolt társadalmi kép kialakulását. Jóval többről volt szó, mint az időszerűség rossz mutatóiról.
Melyek voltak a megoldás, az általunk keresett és meggyőződésem szerint többségében jól megtalált megoldás, a reform elemei? A reformnak öt fő területe volt: az igazgatási, a bírósági szintekhez kapcsolódó, az eljárásjogi, a javadalmazási és a működési feltételek reformja. A bíróságok ítélkező tevékenységének helyzetén csak átfogó, minden kapcsolódó részterületet érintő reformmal lehetett javítani. Bármely terület elhagyása az egész reform eredményességét veszélyeztette volna.
Szívesen beszélnék persze a reform minden eleméről, de engedjék meg, hogy az öt fő területből most csak egyet emeljek ki, a bírósági szintek megváltoztatását.
Mit vártunk ettől? Az ítélőtáblák felállításával négyszintűvé váló bírósági szervezet lehetőséget ad a hatáskörök újraelosztására, melynek vezérelve, hogy a különösen nehéz ügyek a hatékony elbírálásra alkalmas megyei bírósági szintre kerüljenek. Ezáltal a helyi bíróságok munkaterhe csökken, és általában az egyszerűbb elbírálást igénylő ügyekben járnak majd el. A Legfelsőbb Bíróság ítélkezéssel kapcsolatos munkaterhe az ítélőtáblák felállításával csökken, és újra megnyílik a hiányolt elvi irányító tevékenység kifejtésének lehetősége. Természetesen a bírósági szintek változása szükségessé tette az ügyészi szervezet egyidejű változtatását is.
Ezt a reformot ellenzéki oldalról ma divatos lett kicsinyíteni, reformnak nevezett módosító csomagként emlegetni. Valójában azonban tartalmazta az alkotmány módosítását, új büntetőeljárási törvényt, a polgári perrendtartás módosítását, a bírósági szervezeti törvényt, a bírák, valamint a bírósági dolgozók jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvényeket, az ügyészségi törvény módosítását, az ügyészi szolgálati viszonyról szóló törvény módosítását, új ügyvédi törvényt, végül, de nem utolsósorban az ítélőtáblák felállításáról szóló törvényt. Ez utóbbi szerint 1999. január 1-jétől a fővárosban, Szegeden és Pécsett kezdte volna meg az ítélőtábla a működését, míg legkésőbb 2003. január 1. napjáig felállításra került volna a győri és a debreceni ítélőtábla is.
Úgy véltük, a '98-as kormányváltás nem fogja érinteni ezt a kérdést. Vélekedésünket erősítették azok a gondolatok, melyeket Dávid Ibolya - akkor még miniszterjelölt asszony - mondott el az alkotmány- és igazságügyi bizottság előtt bizottsági meghallgatása során. Idézem: "Néhány mondatot szeretnék szólni az igazságügyi reformról, amely folyik, és még nem fejeződött be. Az igazságügyi reform területén a megkezdett változtatásokat tovább kell folytatni. Meggyőződésem, hogy a polgári törvénykönyv elfogadása után egy átfogó reform keretében a polgári perrendtartásra is sort kell keríteni. A jelenlegi igazságügyi reform által érintett területeken viszont, azt hiszem, az elkövetkező néhány hónapban egy alapos vizsgálatnak kell kitenni az eddigi polgári perrendtartást vagy akár a büntetőeljárással kapcsolatban elfogadott szabályokat, hiszen itt a hatálybalépések miatt elég komoly probléma jelentkezhet 1999 és 2000 között, hiszen különböző időpontokban lépnek hatályba a polgári perrendtartás és a büntetőeljárás szabályai. Meggyőződésem, hogy e felülvizsgálat kapcsán azt is figyelembe kell vennünk, hogy a jogalkalmazók, akik most készülnek ezeknek az új eljárási szabályoknak az alkalmazására, milyen véleményeket fogalmaznak meg az elkövetkező hónapokban."
Tehát semmi másról nem volt szó, mint hogy át kell tekinteni az eljárási törvények új szabályai bevezetésének az időpontját, egymáshoz való viszonyát.
A kérdésre Dávid Ibolya miniszterjelölt asszony még hozzátette a következőket: "Van egy félelmem: ha elkezdünk a már elfogadott jogszabályok között nagy léptékben újból reformokat bevezetni, akkor ezt a jogbiztonságot még tovább fogjuk veszélyeztetni. Ebből adódóan a személyes véleményem az, hogy nagyon óvatosan és nagyon körültekintően kell az igazságügyi reformot továbbvinni. Vonatkozik ez a szervezetekre, és hangsúlyozom még egyszer, vonatkozik arra az eljárásra is - és itt a jogbiztonság az, amely a legfontosabb szempont -, amikor a különféle hatálybalépések miatt előállhatnak problémák. Csak ahol a legfontosabb és a legszükségesebb átalakítást kell megtenni, ott fog megindulni a következő hónapokban a reform; hangsúlyozom még egyszer, tiszteletben tartva az eddig kialakult jogrendet, és csak ott, ahol ez a jogbiztonságot komolyan fogja veszélyeztetni."
Szó sem volt tehát arról, hogy a táblabíróságok és a fellebbviteli főügyészségek létrehozásával kapcsolatban bármi probléma lenne. Sőt, egy 1998 augusztusában aláírt jegyzőkönyv szerint a '99-es költségvetés tartalmazta volna az ítélőtáblákra kért támogatást. Szeptemberben az akkori kormány törvényjavaslatot terjesztett be a büntetőeljárási törvény módosítására, és e javaslat is számolt még az ítélőtáblákkal. Sőt, kormánypárti oldalról olyan képviselői indítvány is érkezett, mely szerint a debreceni ítélőtábla is felállt volna '99. január 1-jén. Igaz, hogy ez a javaslat az akkori önkormányzati választás előtt született.
Ezek után hideg zuhanyként ért mindenkit a hír: november 5-én a kormány leállította a folyamatot. Először elhalasztották a döntést, majd az 1999. évi CX. törvény alkotmányellenes döntéssel egy ítélőtáblát hozott volna létre 2003-tól.
Tisztelt Képviselőtársaim! E döntések miatt, e döntések után ezen a téren is elvesztegettünk négy évet.
(16.10)
Ez az elvesztegetett négy év azt jelenti, hogy nem javult megfelelően a helyi bíróságok helyzete, nem lehetett úgy átcsoportosítani az ügyeket, a hatásköröket, hogy e bíróságokon komoly javulás következzen be, és a Legfelsőbb Bíróság helyzete szinte tragikus ma már. Olyan hatalmas nyomás nehezedik a Legfelsőbb Bíróságra, amely miatt szinte egyáltalán nem tud a valódi, igazi hivatásával foglalkozni, nem tud sokkal többet tenni az egységes jogalkalmazás érdekében.
Ezért is szükség volt erre az előttünk fekvő törvényjavaslatra, amely lehetővé teszi, hogy először jövő évben az országban három helyen létrejöjjenek az ítélőtáblák, létrejöjjenek a fellebbviteli főügyészségek, valóban előrelépés történjen ezen a nagyon fontos területen. Ez fontos azért is, mert már az Európai Unió országjelentései is több alkalommal kifejezték aggályaikat, és reményeink szerint hamarosan a magyar bíróságoknak az európai szabályok alapján is kell majd dönteniük, de még fontosabb a magyar jogkereső polgárok érdekében, hogy az a hatalmas munkateher, amely a helyi bíróságokra hárul, valóban enyhüljön, hogy az ő helyzetükön javítani lehessen, és fontos azért is, hogy a Legfelsőbb Bíróságra háruló hatalmas nyomás enyhüljön.
Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Azzal kezdtem, hogy nagy örömmel olvastam ezt a törvényjavaslatot, és azt is elmondtam, pici elégtételt is érzek. Ez persze kevésbé fontos, és talán kevésbé fontos az a szerep, amit én betölthettem ennek a reformnak a kialakítása során. Sokkal fontosabb az, hogy nagyon sok szakember, az igazságszolgáltatásban dolgozók, bírák, ügyészek is részt vettek ezeknek a nagyon fontos törvényeknek az előkészítésében, sokat segítettek abban, hogy ezek valóban hasznos, jó törvények legyenek.
Ha már arról szólok, hogy ki mindenki vett részt e törvények előkészítésében, engedjék meg, hogy egy nevet még megemlítsek. Vastagh Pál akkori igazságügy-miniszter terjeszthette be az akkori Országgyűlés elé 1997-ben ezeket a törvényeket, és úgy gondolom, hogy az ő neve elválaszthatatlanná vált a magyar igazságszolgáltatás reformjától.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
