MIKLÓS LÁSZLÓ

Full text search

MIKLÓS LÁSZLÓ
MIKLÓS LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az általános vitában rámutattam arra, hogy miért fontos a törvényjavaslat 69. §-ában a privatizációs törvény 7. §-ának egy új (10) bekezdéssel történő kiegészítése. Ugyanakkor arról is szóltam, hogy miért aggályos ez a rendelkezés, és miután igazán jó megoldást nem lehet rá találni, miért ésszerű az állam kezében lévő Mol-részvények értékesítésének elhalasztása.
A törvényjavaslat hivatkozott rendelkezése azt célozza, hogy ha a tartós állami tulajdonban maradó társaság alapszabálya az egy részvényes által gyakorolható legmagasabb szavazati jog mértékéről rendelkezett, akkor ezt az állam továbbra is gyakorolhassa, anélkül, hogy figyelembe kellene venni a Gt. két, kisebbségvédelemről szóló rendelkezését. Ez a két rendelkezés arról szól, hogy tilos a részvényesek közötti különbségtétel. Ezt kellene oly módon hatástalanítani, hogy szerzett jogként a tartós állami tulajdonhoz fűződő szavazati jogok megmaradhassanak.
A benyújtott törvényjavaslatban szereplő megfogalmazás - mint rámutattam - aggályos, és ennek megfelelően a gazdasági bizottság egy módosító indítványt is benyújtott a hivatkozott rendelkezés korrekciójára. Ez a rendelkezés, ez a módosító indítvány valóban jobbá teszi a privatizációs törvény 7. §-ának megcélzott (10) bekezdését, hiszen itt a tulajdon tárgyához fűződő speciális jogokról szólna a rendelkezés. Ezzel együtt azonban az aggályaim nem múltak el.
Nem múltak el, hiszen az Alkotmánybíróság több döntésével foglalkozott az állami és a magántulajdon megkülönböztetésével. Egyebek mellett a 33/1993-as alkotmánybírósági határozatban mondta ki azt, hogy a gazdasági alkotmányosság szempontjából megengedhetetlen olyan különbségtétel alkalmazása, amely az állam társasági jogi pozíciójának erősítését és az állam kedvezményezett helyzetének törvényi biztosítását teszi lehetővé. Márpedig ez a módosító indítvány valamilyen módon - még ha közvetett formában is - tulajdonképpen arról szól, amit az Alkotmánybíróság egy korábbi törvény kapcsán kifogásolt.
Azt mondja az Alkotmánybíróság döntése, hogy a polgárjogi, társasági jogi szabályozás során a jogviszonyok alanyait - beleértve az államot is - egyenlőnek kell tekinteni. Márpedig akárhogy is értelmezzük ezt a rendelkezést, felmerülhet az a kérdés, hogy vajon nem biztosít-e ez a - még ha módosított formában jobb megfogalmazású - törvényi szakasz az államnak kitüntetett szerepet. Ha pedig aggályos, akkor azt hiszem, az igazán jó megoldást az jelentené, ha a Gt. azon két szakaszát törölnénk, amely - hogy így fogalmazzak - kihúzza a szőnyeget azon alapszabályi konstrukciók alól, ami, még ha átmenetileg is, de az alapszabályban a részvényesek szabad akaratából biztosította azt, hogy az állam kitüntetett módon szavazhasson.
A múltkori hozzászólásom nyomán megjelent nyilatkozatok azt sugallják, hogy az úgynevezett aranyrészvényhez fűződő jogok biztosítják az állam stratégiai érdekeit ezeknél a társaságoknál. Valóban igen erős jogosítványok vannak az aranyrészvényhez fűzve, és tényleg meg tudják akadályozni azt, hogy a társaságot - mondjuk, adott esetben a Molt - szétverjék; hogy alaptőkét szállítsanak le; hogy a társaság tevékenysége szempontjából kritikus tevékenységeket a társaságból kivigyenek.
(17.50)
Azonban jó néhány olyan lehetőség marad a közgyűlés kezében, ahol az aranyrészvényesnek nincs vagy nem elegendő erejű a kitüntetett pozíciója. Hogy egy példát említsek: az aranyrészvényhez legfeljebb három igazgatósági tag és egy felügyelőbizottsági tag megválasztása van hozzárendelve. Akkor, amikor a Gt. az igazgatóság pozícióját és szerepét eleve felértékelte, azt hiszem, aggályosnak mondható az, hogy a tizenegy tagú igazgatóságba az állam legfeljebb három igazgatót tud megválasztani a közgyűlésen.
Mindezt akkor tennénk lehetővé, amikor még az európai uniós kérdőívekre adott brüsszeli válasz is szóvá teszi az ország túlzott, egyoldalú energiafüggőségét. Ezt annak ismeretében tette szóvá, hogy nyilván Brüsszelben is tudják, hogy van Győr és Baumgartner között egy évi körülbelül 3 milliárd köbméteres kapacitású gázvezeték. Ha szóvá teszik, akkor nyilván annak tudatában teszik ezt, hogy két kis alkuerejű ország között az ország gázszükségletének nagyjából egyharmadát átereszteni képes vezeték ez a vezeték.
Tisztelt Képviselőtársaim! Meglehet, hogy az aggodalom túlzott mértékű, azonban ehhez az is hozzájárul, hogy igazából nem tudjuk, miért sürgős a kormánynak a Mol-részvények eladása. Úgy gondolom, hogy ezek az aggályok eloszlathatók, ha a pénzügyminiszter a zárszavában kitér a sürgősség okára, és a kormány nevében kijelenti azt, hogy mindaddig, amíg az ország egyoldalú energiafüggősége fennáll, addig a társaság a kormány irányítása alatt marad. Azonban egy ilyen nyilatkozat mellett is azt gondolom, hogy a gazdasági bizottság szerdai ülésén még erőfeszítéseket kellene tenni annak érdekében, hogy egy alkotmányosan kevésbé aggályos szöveget tudjunk megfogalmazni, amely legalább azt lehetővé teszi, hogy az állam a mai pozícióit a Mol közgyűlésén megőrizhesse.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť