JAUERNIK ISTVÁN

Full text search

JAUERNIK ISTVÁN
JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Torgyán képviselő úr igen sok kérdést érintett hozzászólásában. Nagyon sok dologgal vitatkozni szeretnék, de úgy gondolom, hogy attól a résztől, amely a választási kampánynak része, most eltekinthetünk.
Néhány olyan kérdésről azonban hadd szóljak, amelyik konkrétan e törvényjavaslat vitájához tartozik. Torgyán képviselő úr arra hivatkozott, hogy olyan törvényt hoztak, amely az Alkotmánybíróság kritikáját nem állta ki. Igen, úgy gondolom, hogy ezt el kell ismernünk, az Alkotmánybíróság jogos kritikája folytán bizonyos részeket megsemmisített. De ennek a törvénynek az elfogadásában a Kisgazdapárt képviselői is részt vettek, megszavazták a kisgazdapárti képviselők is.
Nagyon jól emlékszem, mert több mint fél évig tartott e törvényjavaslat vitája, egyetlenegy olyan kisgazdapárti módosító indítvány nem hangzott el, amely az Alkotmánybíróság által kifogásolt részt szerette volna jobbítani vagy pontosabbá tenni. Úgy gondolom, hogy ez hozzátartozik a kérdéshez. Nagyon remélem, hogy ezt most közösen meg tudjuk oldani a most benyújtott törvényjavaslat elfogadásával.
A másik: azt mondja Torgyán képviselő úr, hogy nincs elképzelés. Úgy gondolom, hogy ezt határozottan vissza kell utasítani, a tűzoltóknak megvan pontosan az elképzelésük, hogy mire van szükségük. Fel lehet sorolni tételesen, hogy milyen eszközökre van szükségük, de az önkormányzati bizottság is tárgyalta ezt a kérdést, az önkormányzati bizottság albizottsága most tekintette át részletesen a tűzvédelmi törvény hatályosulását. Úgy gondolom, hogy nemcsak a tűzoltóság, hanem a parlament illetékes képviselői is pontosan tudják, hogy mire van szükség, mi kell, és melyek azok a következő feladatok, amelyeket el kell látni.
A harmadik kérdéskör: az 5-6 százalékról. Valakinek ezt meg kell fizetni. Ez óhatatlanul átkerül a biztosítóktól azokhoz, akik a biztosítási díjat fizetik. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Úgy gondolom, hogy itt olyan mértékben kell megegyeznünk, ami még elviselhető mérték - ez az 1 százalék.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť