BRETTER ZOLTÁN
BRETTER ZOLTÁN
BRETTER ZOLTÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt meg kell kockáztatnom egy fontos, az elvek világban kevésbé hívők számára viszont talán elhanyagolható állítást. A reklám két alapvető szabadságjogunkat is érinti: a szólás és a választás szabadságáét. Lássuk előbb a szólásszabadságot, a választásról pedig a dohányzás kapcsán ejtek majd szót!
A reklámot a szólásszabadság részeként tekintő szemlélet leginkább az Egyesült Államokra jellemző, ám itt is nagyon messziről jutottak ilyesfajta következtetésekre. A legfelsőbb bíróság - amely a mi Alkotmánybíróságunknak felel meg - komolyan először 1942-ben foglalkozott a reklámozással. Egy úr megnyitotta tengeralattjáróját a széles közönség előtt, amit a rendőrfőnök úr nehezményezett. A rendőrfőnök a tengeralattjáró látogatását nem biztonságpolitikai okokból kifogásolta, hanem azért, mert a tulajdonos utcán terjesztett szórólapon reklámozta a tengeralattjárót, és a szórólapozás akkortájt New Yorkban tiltott volt. A bíróság ekkori határozata szerint a reklámok tiltásában, szabályozásában semmilyen alkotmányos rendelkezés nem akadályozhatja a kormányt. Ez pedig egyáltalán nem úgy hangzik, mint a reklámozás szabadsága a szólásszabadság része volna; annál inkább nem, hogy ugyanez a legfelsőbb bírósági döntés a reklámozást olyan beszédként értelmezte, amely egyes-egyedül nyereség reményében fogalmazódik meg és ezzel elveszíti jogát a védettségre.
A reklámozást a védettség köréből teljesen kizáró egyhangú bírósági vélemény azonban már megszületésének másnapján változni kezdett. Nyilvánvalóvá lett például, hogy egy vallásos mű reklámozása, bármennyire is nyereségre törő volna, ha egyazon elbírálás kerülhet egy cipőfűző reklámjával, az első esetben a tiltás komolyan csorbítaná a vallásszabadságot.
Ezen a gondolati úton haladva pedig mindenképpen oda lyukadunk ki, hogy az eszmék terjesztésének egyaránt része mind az eszmék terjesztésének vágya, mind pedig a terjesztésükből származó anyagi haszon. Mindazonáltal a törvénynek tehát némi korlátozása szükséges.
Magyarországon ugyanis csak egy elavult és senki által be nem tartott kereskedelmi rendelet van hatályban. Azaz, hogy mégsem egészen be nem tartott, mert vannak dolgok, amiket a reklámszakma többé-kevésbé betartott. Kezdetben egy íratlan, a becsületkódex és a betyárbecsület közötti térben valahol elhelyezkedő önkorlátozással, ma már írott alapszabály szerint. Az önkorlátozásnak mára kialakult a szervezeti kerete, az Önszabályozó Reklámtestület. Ez egy olyan szakmai szervezet, amelyik vállalta, hogy a kereskedelmi rendelet elavultságából fakadó hiányokat egyfajta etikai normarendszerrel helyettesíti, és ez a kezdeményezés nagy nemzetközi elismerést váltott ki. Sőt, olyan intézményi keretet jelent, ami a nemzetközi gyakorlathoz igazodik.
Mindebből pedig fakad a törvény szükségességének másik forrása. Az önszabályozó testületet be kell emelni a törvénybe, ezzel legalizálva tevékenységét és megteremtve a feltételeit további működésének, illetve fejlődésének. Az önszabályozás szerepére a későbbiekben majd még visszatérek.
Kedves Képviselőtársaim! Beszéljünk egy különleges esetről is: a cigarettázásról, illetve a dohányreklámokról. Sok tekintetben ez a legkritikusabb terület, ezért itt lehet legélesebben szemlélni és szemléltetni a tiltók és megengedők, a reklámokat kívánatosnak vagy nem kívánatosnak tartók álláspontjait. S tegyük hozzá, azért is kritikus e terület, mert tavaly augusztusban egy floridai bíróság 750 ezer dollárt ítélt meg egy 65 éves tüdőrákos embernek, amivel elkezdődött a nagy menetelés a dohányipar ellen. Jómagam leszoktam a dohányzásról, tehát nyugodtan megengedhetem magamnak, hogy valamivel nagylelkűbb legyek a dohányosokkal szemben, mert azt gondolom, az emberi természet része, hogy akár rosszul is választhassunk.
Először is vegyük elő azt a száraz és sajnos szomorú felmérési adatot, melyet az egyik közvélemény-kutató intézet 1996 augusztusi felmérése tartalmaz. Magyarországon a felnőtt lakosság 30 százaléka rendszeres dohányzó, további 7 százaléka pedig alkalmi dohányosnak tekinthető. Ebből pedig az is következik, hogy a jelenlegi törvényjavaslat nem pusztán reklámszabályozás, hanem a hazai lakosság szokásaiba mélyen belevágó, azt mondanám: kulturális alakító erő. De menjünk tovább! A fenti felmérés azt is kimutatta, amit más nemzetközi vizsgálatokból is tudtunk, hogy a rászokás a dohányzásra szinte kizárólag fiatalkori sajátosság. Aki húsz éves kora előtt szokik rá a dohányzásra, nagy valószínűséggel rabja marad e szenvedélynek, míg akik ez után a kor után, azok 90 százalékukban abba is hagyják a dohányzást. Ez a tény azért igen fontos, mert rávilágít arra, hogy a reklámszabályozásnak a legnagyobb gondot a fiatalkorúak érintettségére kell fordítania, aminthogy az előttünk fekvő törvény ezt próbálja tenni - s tegyük hozzá, várható, hogy a nem dohányosok védelméről születendő törvény is megteszi.
Ha tehát a választás, akár a rossznak a választása is, emberi tulajdonságaink és szabadságunk része, akkor nem fogunk összekeverni két, teljesen különböző, egyaránt jogos követelést sem. A reklámozás szabadsága más, mint az egészséges életmódért folytatott kampány. Más szóval: a reklámozás, a választás szabadságának csorbításával nem lehet megoldani az egészséges életre nevelés gondjait. Utóbbit ugyancsak reklámozni, ha tetszik: pozitív módon eladni kell, és ez ugyanúgy igényli a reklámozás szabadságát, mint akár a cigarettareklám. Pozitív programok indításával, törvényi keretek megteremtésével a kormányzat sokat tehet az egészséges életmód eszményének terjesztéséért, az egészség divatjának megteremtéséért, mely divat valószínűleg az egyedül alkalmas eszköz elérésében.
Tisztelt Képviselőtársaim! Van egy vissza-visszatérő motívuma a magyar törvényhozásnak, ami hol felüti fejét, hol pedig hosszasan lappang. Ez az erkölcsök törvényi szabályozásának kérdése. Vannak aztán helyek, ahol megmarad a felszínen e búvópatak. A közalkalmazotti törvényben például megfogalmazódott, hogy a közalkalmazottnak munkahelyén kívül is méltó - vajon mihez képest méltó? - módon kell viselkednie. Most a reklámtörvényben akarnak egyesek lesújtani a feslett erkölcsökre.
Először is a törvény meghatározni véli a pornográfiát mindjárt az elején. Ez a meghatározás így szól: "Pornográf megjelenítés: célzatosan és leplezetlenül az érzékiségre hatni akaró, a nemiséget szemérmetlenül ábrázoló megjelenítés".
Ezen meghatározás alapján pedig a bíróságokra marad a döntés, hogy most már választaná már el az ocsút a kevésbé ocsútól, azaz például azt, hogy döntené már el, mi a különbség a ma már klasszikusnak tekinthető irodalmi alkotások, például a Lady Chatterley szeretője, Boccaccio Dekameronja és a sarki pornográf kiadvány között.
(10.20)
Ezzel szemben többen is azt hisszük, hogy az erkölcsök megítélése nem a bíróság dolga. Olyan érzékeny tevékenység ez, melyet egy társadalmi szervezet jobban el tud látni. Éppen ezért és éppen itt lehet meg az önszabályozás szerepe. Természetesen nemcsak itt - ezért meg kell próbálni, hogy a törvényben számos helyen az önszabályozást erősítsük fel. Ez azt is jelenti, hogy az önszabályozásnak nemcsak a normákat kell kimondania, hanem a szankciókat is erősítenie kell.
Hogy miként képzeljük el ezt az önkorlátozást, részletesebben és bővebben majd a frakciótársaim fognak beszélni. Azonban addig is szögezzük le: a hosszú egyeztetés végül egy többé-kevésbé mindenki számára elfogadható törvényjavaslatot eredményezett. A reklámokkal foglalkozó szakemberek már évek óta sürgetik a törvény megszületését, és közben megalakították a maguk önszabályozó testületét. Azt hiszem, ebben a helyzetben a javaslattal szemben semmiféle szélsőségesen korlátozó vagy szélsőségesen megengedő ellenállásra nincs szükség. A Szabad Demokraták Szövetsége, tiszteletben tartva az egyeztetés során kialkudott kompromisszumokat, kisebb - főként az önszabályozás erősítését célzó - módosításokkal elfogadja a törvényt. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
