DR. HOMOKI JÁNOS

Full text search

DR. HOMOKI JÁNOS
DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Köztudomású, hogy Tocsik Márta 804 milliós sikerdíjának két és félszeresét, mintegy 2 milliárd forintot vágott zsebre eddig a Vektor Rt. sikerdíj címén, aki az önkormányzatokat csalárd módon képviselve magcsapolta a közvagyont, illetve az önkormányzatok járandóságát. Az önkormányzatok képviseletének eredményeként mintegy 18 milliárd forint birtokába juthatott anélkül, hogy az elvégzett munka valódiságát, illetve a végfelhasználást bárki ellenőrizte volna. Áldásos tevékenységét a Vektor az önkormányzatokkal ma is tovább folytatja.
Köztudott, hogy a Vektor volt az a cég, amely kiváló kapcsolatai révén kivételes bánásmódot kapott az ÁPV Rt.-től. Monopolhelyzetét maximálisan kihasználva sok önkormányzatot, illetve polgármestert hálózott be különböző módszerekkel, eszközökkel. Amikor képviselői önkormányzati megbízásokért furakodtak, módszereik között a gátlástalan blöffölés és hazudozás is helyet kapott. Az is előfordult, hogy a polgármesterrel suba alatt együttműködve tévesztették meg a képviselő-testületet, de becsapták a polgármestert is, mert még akkor is engedett a követeléseikből, amikor azt jogerős ítélet alapozta meg, mint például a XVI. kerület esetében.
A vizsgálatok eddig csak érintőlegesen foglalkoztak a Vektorral, mondván, hogy magáncég, és nem az ÁPV Rt.-t, hanem az önkormányzatokat képviselte. Ez nem állja meg a helyét. Az önkormányzatok is az államháztartás részei, és az őket felügyelő belügyminiszter és a kormány farizeus módon tűri a megkárosításukat.
A Vektor csak az egyik az önkormányzatokat megkárosító botrányhősök közül, a másik maga a kormány, mégpedig a 1125/1996. (XII.9.) számú kormányhatározat segítségével. Ennek első pontjában súlyos ellentmondás van. Ha egy átalakult vállalat részvényei megvannak, akkor azokat természetben kell kiadni. Viszont ha az ÁPV Rt. már időközben suttyomban eladta az önkormányzati részvényeket, akkor azt névértéken kell kifizetni, 20 százalékos kamattal. Vannak olyan erős tőzsdei részvények, mint például az Egis, amely most a névérték 11-szeresét éri. A polgári jog szabályai szerint a késedelmes adós - így az ÁPV Rt. - a teljes kárt és a késedelemből adódó elmaradt hasznot egyaránt köteles lenne kifizetni. Így az árfolyam-emelkedésből származó elmaradt nyereség is jár az önkormányzatoknak. Amennyiben időben kiadják a részvényeket, akkor ezt a tőzsdén megszerezhették volna. A kormány határozata egyrészt törvénysértő, másrészt egyenesen buzdítja az ÁPV Rt.-t arra, hogy az értékes részvényeket ne adja ki az önkormányzatoknak, hanem inkább adja el.
Kérdezem miniszter úrtól, a kormány tett-e intézkedéseket, így például büntető feljelentést a Vektor több milliárdos sikerdíjának elszámoltatására a kedvezményezettek körének felderítése és az önkormányzatok pénzének visszaadása céljából. Kíván-e intézkedést tenni annak érdekében, hogy ne maga a kormány fossza meg a helyhatóságokat jogos követeléseik elmaradt hasznától, hanem a Ptk. szabályai alapján az ÁPV Rt. teljes anyagi felelősséget vállaljon eddigi mulasztásáért?
Várom miniszter úr válaszát. (Taps a Kisgazdapárt soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť