DR. LATORCAI JÁNOS

Full text search

DR. LATORCAI JÁNOS
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Én úgy gondolom, az a téma, amit Raskó György említett, rendkívül fontos, mert semmi okunk nincs arra, hogy valamilyen formában is úgy ítéljük meg, hogy a magyar gazdaság túljutott a mélyponton, és elindult azon a fejlődési úton, amelyik az elkövetkező évek kitöréseit biztosíthatja. Hisz a külkereskedelmi mérleg - annak ellenére, hogy a tavalyi évben vámpótlék, importkorlátozás, exporttámogatás érvényesült - majdnem 50 százalékkal lett nagyobb hiányú, mint amit a költségvetésben terveztünk.
Az az 1,6 milliárd működőtőke, amelyik az országba beáramlott, és a fizetési mérlegben kedvezőbb hatásokat eredményezett, annak a bizalomnak köszönhető, amelyet a magyar gazdaság az eddigiekben fel tudott mutatni.
Az is igaz, amit Akar államtitkár úr mondott, hogy a feldolgozóipari fejlesztések területén a beruházásokban 10 százalékot meghaladó növekedés történt. Azonban azt is szeretném mondani, hogy ez pontosan a megelőző évek, és elsősorban a '94-et megelőző évek beruházásösztönző támogatása következménye. Szeretném hangoztatni, hogy a jövő szempontjából annyira jelentős építőipari tevékenység 1996-ban közel 5 százalékkal esett vissza, a mélyépítői beruházások, amelyek az elkövetkező évek építőipari beruházásainak a meghatározó részét képezik, majdnem 10 százalékkal estek vissza, a gépipari beruházások pedig stagnálnak.
Én, tisztelt államtitkár úr, semmiféleképpen nem látom ebben azt a lehetőséget, amelyik azt a nagyfokú kitörést eredményezi.
Engedjen még egy gondolatot az inflációról. Én nem vonom kétségbe, hogy ebben a pillanatban 18-19 százalék között mozog, de kíváncsi vagyok, hogy majd az első negyedévben esedékes újabb energiaár-emelés, amelyet önök már jeleztek, mennyiben fogja ezt befolyásolni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť