GYIMÓTHY GÉZA

Full text search

GYIMÓTHY GÉZA
GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Évtizedek óta Magyarországon a pénzügyi rendszert, a bankvilágot jótékony köd lebegi körül. Mire gondolok? Fekete János, a Nemzeti Bank korábbi elnökhelyettese nemrég nyilatkozott az ország nyilvánossága előtt a televízióban, hogy már abban az időszakban a Politikai Bizottság, a Központi Bizottság az egypártrendszer idején csak akkor döntött, amikor az ő aláírása ott volt. Tehát Kádár János és az akkori első ember Magyarországon csak akkor mert mondani, kijelenteni valamit, ha ő bólintott rá. Tehát gyakorlatilag a pénzügyi világ, rendszer kulcsa az ő kezében volt.
Semmit nem változott a helyzet, legfeljebb nem egy ember kezében van a kulcs, hanem 39 kereskedelmi bank és a márványpalotákban lévő bankárok kezében, ugyanúgy a pénzügyi oligarchia irányítja az országot, és a gazdasági növekedés nem indult be. Teljesen rosszak ezek a banki privatizációs szerződések. A Budapest Bank ügye nagyon sokszor ki lett tárgyalva már a Ház falai között. Még egyszer elmondom: amikor az állam lemondott a nyereségről, például 1995-ben, volt-e felhatalmazása erre a kormányzatnak? Nem volt felhatalmazása.
Véleményem szerint a probléma ott kezdődik, hogy kettészakadt a társadalom, és valóban csak egy szűk kedvezményezett körnek van lehetősége, hogy belelásson a kártyákba, ezek közé a pénzügyi manipulációk közé. Az emberek többségének, sajnos, nincs rá lehetősége.
A kedvezményezettek pedig természetesen nem szeretik a társadalmi ellenőrzést, a nyilvánosságot, talán ezért van az, hogy az Állami Számvevőszéknek is most már több mint egy éve nincs legális elnöke, nincs kinevezett, megválasztott elnöke. Gyakorlatilag egy év után mindig kiderülnek jótékony tapasztalatok az Állami Számvevőszék ellenőrzéseiből, de utána parttalan parlamenti vitákkal, egyéb társadalmi vitákkal gyakorlatilag az igazi felelősöket nem sikerült megtalálni. Meg kell keresni az igazi felelősöket! Köszönöm. (Taps az Független Kisgazdapárt soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť