BAUER TAMÁS

Full text search

BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A probléma igaz. Ez a kormány, amely második éve kézbentartja az állami költségvetést, és második éve nem lesz szükség pótköltségvetésre, ez a kormány is azzal küszködik, hogy az egészségügyben - tehát a társadalombiztosítás egyik alrendszerének költségvetésében - a helyzet nincs megoldva. Tudjuk, tudjuk.
Azt szeretném csak kérdezni, tisztelt Pusztai Erzsébet képviselőtársam: (Dr. Pusztai Erzsébet: Nem áll módomban válaszolni.) mikor vallják már be, hogy az egészségügy olyan terület, ahol az egész világ azzal küszködik, hogy a költségek, a kiadások gyorsabban növekednek, mint bárhol másutt? Mikor vallják már be, hogy nem ez a kormány az oka annak, hanem a magyar és az egész közép-kelet-európai helyzet, (Dr. Pusztai Erzsébet: Rossz döntések sorozata.) hogy a járulékfizetők aránya rohamosan csökkent - a munkanélküliség miatt, demográfiai okokból, és így tovább -, tehát az egészségügy költségvetésének kérdése nagyon súlyos, alapvető kérdés, ahol egy kormánynak keresni kell a lehetőségeit, hogy hogyan lehet több járulékra szert tenni és a kiadások emelkedését megfékezni? Mikor vallják már be, tisztelt képviselőtársaim azon az oldalon (Az ellenzéki padsorokra mutat.), hogy ez a kormány legalább keresi az útját annak, hogy hogyan lehet ésszerűbben, de a szolgáltatásokat megőrizve, ésszerűen változtatni az egészségügy szervezetén és működésén? Nagyon sok hibát követett el, ezt közülünk senki nem vitatja. (Dr. Pusztai Erzsébet: Erről beszéltem.)
És mikor vallják már be tisztelt képviselőtársaim, hogy három év alatt arra önöknek egyetlenegy javaslatuk nem volt, hogy ezt a problémát hogyan lehet úgy kezelni, hogy a költségek növekedése valamelyest lassuljon, és az egészségbiztosító bevételei növekedjenek? (Dr. Pusztai Erzsébet: Ez nem igaz!) Mert a javaslataik, meg a kritikáik csak arra irányultak, hogy a kormány ne nyúljon hozzá a meglévő rendszerekhez. Mikor vallják már be, hogy ez a kormány kínlódva keresi a megoldást (Dr. Pusztai Erzsébet: Kapkodva! Az a baj!), önök pedig semmiféle, a megoldásra vonatkozó elképzeléssel nem rendelkeznek.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban. - Dr. Pusztai Erzsébet: Egyik hülyeség a másik után. )

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť