DR. BERNÁTH VARGA BALÁZS
DR. BERNÁTH VARGA BALÁZS
DR. BERNÁTH VARGA BALÁZS (FKGP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt, ugyanúgy mint korábban, már az előkészítés stádiumában és jelenleg is szakmai kérdésként kezeli a nyugdíjreformot, és a véleményét a következő alapvető szakmai témakörökre koncentrálva fejti ki: több kérdésben egyetért a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat megállapításaival, de támaszkodik a saját kutatási bázisára is.
Abban egyetértünk a javaslatban leírtakkal, hogy a nyugdíjrendszer reformjára szükség van, de több vonatkozásban javításra szorul. Az Országgyűlés elé terjesztett öt törvényjavaslat, két országgyűlési határozattervezet és a tájékoztató rendkívül terjedelmes összeállítás, amit a témakör bonyolultsága is indokol. A csomag megítélését azonban a kérdéskör jellege mellett az is nehezíti, hogy a terjedelmes anyag nagyon fontos szabályozásokat nem tartalmaz; az eligazodásban pedig az indokolások és a tájékoztató sem nyújtanak segítséget. A törvények 22 fontos kérdést utalnak a végrehajtási rendeletekbe, így például: a szolgálati idő, a nyugdíj alapját képező átlagkereset meghatározása, a magánnyugdíjpénztárak gazdálkodási szabályai - sorolhatnám tovább, ez csak néhány volt.
Ebből következően joggal vetődik fel a kérdés, hogy ily módon érdemben tárgyalható-e a törvénycsomag, illetve az, hogy az ilyen fontos kérdésekben az Országgyűlés átengedheti-e a kormánynak a törvény végleges arculatának meghatározását. A törvényjavaslatok indokolásának az a szerepe, hogy a "miért"-ekre választ adjanak. A szóban forgó csomagban szereplő indokolások pedig nem azt tartalmazzák, hogy a javasolt megoldásokat, törvényi szabályokat miért választották, hanem azt, hogy mit szabályoznak a törvényben, illetve annak egyes paragrafusaiban.
Akkor, amikor egy nyugdíjrendszer is nehezen finanszírozható, enyhén szólva megkérdőjelezhető egy másik nyugdíjrendszer bevezetése, miközben fizetni kell a jelenlegi nyugdíjkiadások fedezetét és gyűjteni kell egy új nyugdíjrendszerre is.
Néhány aggály és kritikai észrevétel a csomaggal kapcsolatosan:
A tájékoztatóban leírt rendező elvek többnyire általánosak és szakmailag hosszan boncolhatók. Mit kezdjünk például az egyéni öngondoskodást közvetlenül megtestesítő előtakarékossággal, ami nem más, mint kötelezően előírt tagdíjfizetés? Ahol pedig konkrétumok szerepelnek, ott a tárgyszerűség kérdőjelezhető meg. A nyugdíjak átlagos színvonala összességében ne csökkenjen, a jelenleginek megfelelően a mindenkori átlagkeresetek 55-60 százaléka körül alakuljon. Ez az érték az elmúlt években 60-63 százalék volt; a jövőbeni pedig ki sem számítható, mert nem ismerjük az akkori személyi jövedelemadót. Ha elfogadjuk a tájékoztatóban szereplő 55-60 százalékot, akkor az csökkenést jelent - ellentétben az ott szereplő és idézett kijelentéssel.
Támogatásra érdemes az a cél, hogy a szerzett jogok ne sérüljenek; ugyanakkor nem tudni, hogyan értik, de kérdéses, hogy a követelményeknek megfelel-e az a szabályozás, miszerint a vegyes rendszerbe átlépő a jogosultságának egy részét elveszti a felosztó-kirovó pillérből. Nagyon kérdéses az az ígéret is, hogy egy hiányos társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben mérsékelni lehet a finanszírozási terheket.
Szakmailag nem kezelhető többek között - mert sok hasonló van - az a kijelentés, miszerint a társadalombiztosításról szóló '75. évi II. törvényt felváltó törvénycsomag a polgári demokráciákban megszokott társadalombiztosítási filozófiát állítja helyre. A javasolt nyugdíjmodell egyáltalán nem jellemző a polgári demokráciákra. A nehezen és nagy áldozatokkal már megszületett eredményeket is veszélyeztetheti ez a csomag. Az érdemi indokolások hiányában legalább a tájékoztatónak kellene lényeges kérdésekre választ adni.
A rendező elvek felsorolásainál a kormány elemzésére történik utalás, ez azonban hiányzik az anyagból. Egy alapos helyzetelemzésből kitűnne, hogy nyugdíjrendszerünk a folyamatos átalakulás, illetve átalakulás-átalakítás stádiumában van. Hiányzik az államháztartás részletes elemzésekkel, intézkedési javaslatokkal megalapozott mérlege, az annak alakulását bemutató számítássorozat.
A Független Kisgazdapárt a koncepciót megalapozó számításokat nem tartja elfogadhatónak, mert a javasolt nyugdíjrendszer finanszírozhatósága nincs alátámasztva. A közölt számítások várhatóan lényegesen kedvezőbb képet festenek a társadalombiztosítási rendszerben kialakuló hiányról, aminek mértéke - évenként halmozódva - tíz éven belül közel az 1000 milliárd forintot is elérheti.
(9.50)
A javaslatban szereplő koncepció ellen szól, hogy lényege egy olyan kettős elvű nyugdíjrendszer, amelynek forrásigénye lényegesen nagyobb, mint a jelenlegié, ellátásai kisebbek, bizonytalanabbak, a különböző korosztályokat eltérően érintik, s az aktívakat következményeiben áttekinthetetlen döntés elé állítják. Az alacsonyabb ellátás melletti nagyobb forrásigény azért jelentkezik, mert egyidejűleg két nyugdíjrendszer forrását kell megteremteni. Fizetni kell a nyugdíjban lévők ellátásait, és gyűjteni kell az új típusú ellátáshoz.
A javasolt konstrukció bevezetése akkor lehet célszerű, ha valamely olyan országban kell kialakítani, ahol eddig nem volt nyugdíjrendszer, vagy a nyugdíjrendszer ellátási körét szándékoznak növelni. Nálunk pedig nem ez a helyzet. Ilyen körülmények között a javaslat makrogazdasági és nyugdíjszakmai szempontból egyaránt kedvezőtlennek tűnik.
A kormány nyugdíjreform-javaslatával a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat és a független szakértők széles köre sem ért egyet. Ilyen helyzetben nagyon fontos az a kérdés, hogy a döntést hozók hogyan tudják megítélni a reformot, illetve azt, hogy az milyen hatással lesz az érintettekre. Tapasztalatból tudjuk vagy a vita alapján sejthetjük, hogy bonyolult kérdésről van szó. A bonyolult kérdések megértésénél, eldöntésénél pedig szakértőkre lennénk utalva. Ugyanakkor a szakértők is vitatkoznak egymással.
A várható nyugdíjszint megítélésénél feltételezésekre kell támaszkodnunk, ezt leegyszerűsítve tartalmazza az anyag. Nem szól arról, hogy a hozamok ingadozhatnak a gazdasági ciklusoktól, a személyi jövedelemadózás módjától, a működési és befektetési költségektől függően. A magasabb hozamú befektetéseknek általában nagyobb is a kockázata.
Emellett a javaslatban leírt feltételezéseket félrevezetőnek tartjuk, mert nem bizonyított, hogy a hozamok csak magasabbak lehetnek, mint a keresetnövekedés üteme. Fordított helyzet is előfordult, ami pedig erőteljesen megváltoztatja az eredményeket.
A javaslat alapvető hibái közé tartozik megítélésünk szerint, hogy rossz a vegyes finanszírozású rendszer kalkulációja. A vegyes finanszírozású rendszer lényegében öregségi nyugdíjat biztosít, így részarányát az öregséginyugdíj-kalkuláció alapján kell meghatározni. Ez a kalkulációs hiba az említett irreális hozamfeltételezéssel együtt eredményezi, hogy a magas költségekkel dolgozó és örökölhetőséget is biztosító, tőkefedezeti rendszert magába foglaló vegyes finanszírozású rendszer a nem pályakezdőknek is előnyt biztosíthat a bemutatott számításokban. Kérdés ugyanakkor, hogy valójában hogyan fog adózni a vegyes rendszer felosztó-kirovó része is. A jelenlegi számításokban erre semmilyen fedezet nincs. A jelenlegi egységes szabályozást a javaslat szerint több törvény fogja felváltani. Félő, hogy a törvényjavaslatok sürgősségi tárgyalása kizárja a törvénycsomag összehangolását a parlamenti vita keretében, ezért arra kell számítani, hogy a problémák majd igazából a végrehajtás során kerülnek felszínre, gyakori kiigazításokat, pontosításokat igényelve.
A korkedvezményes nyugdíjrendszer, illetve a rokkantságinyugdíj-rendszer későbbi kidolgozása eleve magában hordja a benyújtott és várhatóan elfogadásra kerülő törvényjavaslatok rövid időn belüli módosítását. Ezért szükségszerűen felvetődik az a kérdés, hogy a benyújtott törvénycsomag elvi és kodifikációs szempontból megfelelően kimunkáltnak minősíthető-e.
Súlyos ellentmondást hordoz, hogy az ellátást szabályozó törvények, illetve az úgynevezett ágazati törvények is féloldalasak. Ez a szabályozási rendszer értelemszerűen az igazgatásban és az ügyintézésben is több áttételt, a működési költségek jelentős növekedését okozza; továbbá félő, hogy az ügyintézés lassulásához is vezethet. Az adott helyzetben és körülmények között a benyújtott törvényjavaslatok helyett még az egységes törvényi szabályozás is jobb megoldás lett volna. Az alkalmazott kodifikációs módszernek tehát racionális indokai nincsenek.
Rá kell mutatni, hogy az ellátások finanszírozását biztosítani hivatott járulékbeszedési és nyilvántartási rendszerben egyik évről a másikra új szisztémát bevezetni vagy a feladatokat új szervezetre bízni kellő szakmai, ügyviteli, informatikai előkészítés és előzetes tesztelés nélkül több mint kockázatos lenne, nem is beszélve a növekvő költségigényről.
A vonatkozó törvényjavaslat 1998-tól szinte minden évre nézve eltérő módon javasolja a nyugdíjak évi rendszeres emelését. Ezek mindegyike azonban alacsonyabb emelést jelent a jelenleg hatályos törvényben előírtaknál. A nyugdíjasok a reálbércsökkenés időszakában nagy önmegtartóztatással vették tudomásul, hogy amikor a keresetek reálértéke csökken, a nyugdíjak is osztják ezek sorsát. A javasolt rendszer évenkénti változtatásokkal nem tesz eleget a nyugdíjasok azon követeléseinek sem, hogy a rendszer egyértelmű, átlátható és tényadatokon nyugvó legyen. Súlyosbítja e kérdéskör elfogadtatását az is, hogy az előterjesztés az ígért emelés mértékébe belekalkulálja az özvegyi nyugdíj kiterjesztésének többletköltségét, amely önmagában is elfogadhatatlan.
Komoly elvi kérdésnek tűnik az is, hogy a kötelező magánnyugdíj nem vállalja tagjai megrokkanásának anyagi terheit, hanem azt a felosztó-kirovó elven működő nyugdíjrendszerre hárítja át. Lényegében ez a helyzet a hozzátartozói ellátások tekintetében is.
A javasolt nyugdíjrendszer alapvetően változtatja meg a nyugdíjarányokat, amelyek szorosabban kapcsolódnak a befizetett járulékokhoz. Ugyanakkor nincs egyértelműen igazságos nyugdíjformula, azt a társadalmi konszenzussal kell kialakítani, amihez pedig elengedhetetlen a nyugdíjarányok bemutatása. Ez a társadalombiztosítási nyugdíjra vonatkozóan lényegében nem szerepel a benyújtott csomagban.
Sajátos problémája a javasolt nyugdíjrendszernek - a felosztó-kirovó részén túl - a tőkefedezeti nyugdíjjáradék, amiről biztonsággal csak az állítható, hogy előre nem határozható meg. Ebből következően rendkívül körültekintően kell eljárni, különös tekintettel arra, hogy a két nyugdíjrendszer között választók rendkívül nagy kockázatot is vállalnak.
Mi lehet a megoldás? Az ideális megoldás az lenne, ha a reformjavaslathoz egy olyan dokumentum kapcsolódna, amelyben a témakör szakértői minősítenék a javaslatot. E javaslatban bemutatnák, hogy milyen kijelentéseket, állításokat lehet készpénznek venni, melyeket lehet elfogadni, melyekben nincs egyetértés és miért. A Független Kisgazdapárt álláspontja, hogy egy ilyen dokumentum nélkül felelős döntés nem hozható, e dokumentumot nem helyettesítheti a vitákra való hivatkozás, mert azokon szakértői megállapodás nem született.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az időskorúak szociális járadékáról néhány gondolatot hadd fogalmazzak meg. Valószínűleg az érdeklődők találkoztak már azzal a gondolattal, hogy szükség lenne egy általános jellegű jövedelempótló szisztéma kialakítására az arra rászorulók körében. Ennek elvi, gyakorlati kérdéseiről évek óta szakmai viták folynak, egyeztetésekkel független szakértők és helyi szociálpolitikát művelők között.
(10.00)
Sajnálatos, hogy ezek a viták évek óta tartanak, pedig éppen a szociális biztonság megkövetelte volna ennek korábbi szabályozását. Különösen indokolja ezt a rászorultak abszolút és relatív számának növekedése, a jövedelmek igen erőteljes differenciálódása, a szociális biztonságnak valamifajta átláthatóbb és garantáltabb érvényesítése; másfelől - ez is lényeges szempont - a jelenlegi szociális rendszerek rendkívüli szétaprózottsága, ebből fakadó áttekinthetetlensége, ami további egyszerűsítést kíván. A munkára való ösztönzés, ellenösztönzés finom összehangolását pedig sehol nem sikerült igazán megoldani. Ez is indokolná mint a szociális biztonság egyik tényezőjének megvalósítását. A nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy ilyesfajta ellátás szükséges.
Hogy a jogosultság mértéke, a garancia határa hol húzódik, nagymértékben függ az adott ország teherbíró képességétől, eddigi gyakorlatától, tradíciójától, főként pedig természetesen a szociális problémák milyenségétől. Az adott ország helyi viszonyaihoz kell tehát leginkább illeszkednie, de nemcsak a fentiektől függ az ellátás milyensége. A politikai gondolkodástól is függ, amely viszont nem mindig tükrözi a valós helyzetet, igyekszik azt a maga javára manipulálni, ezért esetenként nem megfelelő minőségű bázisadatok alapján kell dönteni az ellátásról, annak pénzügyi, anyagi és nem utolsósorban jogi vetületéről.
Jelen körülményeink között nem az egyént, hanem a családot kell tekintetbe venni, s hogy az ellátás jövedelemkiegészítő jelleggel működjék. A jövedelempótlás, az ellátás mértékét elsősorban a családhoz, annak szociális, jövedelmi helyzetéhez mérve kellene meghatározni, csökkenteni vagy feloldani azt a feszültséget, amely jelenleg a magyar családokban tapasztalható. Ez a feszültség nem más, mint fénysebességgel utazás az elszegényedés felé, ez nem más, mint a kiszolgáltatottsághoz való célba érés, a bűnözés melegágyának megteremtése, a betegségek általi tizedelés. Ezt kellene megállítani vagy csökkenteni.
Mindezeket mérlegelve megállapítható, hogy - igen lassan és sok bizonytalan tényezőt tartalmazva - lépett ugyan a rendszer, megoldási javaslataira az óvatosság, a hatás-kölcsönhatás tanulmányozása, a tapasztalatszerzésre való törekvés, azaz időhúzás a jellemző. A rendszer nem mer belevágni átfogó jövedelempótló, kiegészítő ellátásba. Nem mérték fel kellőképpen sem a jogosultság, sem a garancia értelmezését, ennek mértékét, sem a családi, vagyoni háttért és annak kezelését. Az időskorúakról való gondoskodást úgy közelíti meg e csomag, hogy már passzívak, a munkára való ösztönzésük gyakorlatilag fel sem merül. Ez a központi gondolkodás hiánya. Nincs átfogó gondolkodás, koncepció az időskorúakról, csak szeletekben végzik el ezt a munkát, ami nyilván nem vezethet sikerre.
Magyarországon a jövedelmek többcsatornássá váltak, esetenként még az időskorúak körében is. Az egyéni nyugdíj összegének ismerete ezért nem elegendő, a család együttes összes jövedelmét kell lehetőség szerint figyelembe venni.
Természetesen nincsenek másutt sem tökéletes mérési módszerek. Mérlegelve az érveket és ellenérveket - mint ahogyan általában a szociális ellátások esetében - itt is az érintett maga vall jövedelméről.
A legtöbb vita az egyéni jogosultság és a családi megközelítés kapcsolatát, összehangolását érinthette. A kérdés úgy merül föl, hogy ez az ellátási forma mennyiben képes magába fogadni azt a már deklarált elgondolást, hogy minden időskorú állampolgárnak biztosítva legyen valamekkora jövedelem. Többek véleménye, hogy egyénre vonatkozóan még hosszabb távon sem lenne, lett volna szabad ilyen ígéreteket tenni, mert anyagilag nem vállalható, morálisan is vitatható. Az államilag garantált szociális ellátás kapcsolódjon a rászorultsághoz, amely egyébként magába tud fogadni bizonyos tágításokat is, ha a helyzet ezt megengedi.
Maga a törvénytervezet anakronizmus abban a vonatkozásban, mikor lényegében azonos jövedelmi helyzetű házaspároknak eltérő ellátást nyújt vagy nyújthat. Eltérő jövedelműeknél pedig annak kedvez, akinek nincs jövedelme. Ugyanis a jogosultság megállapítása az egy főre jutó családi jövedelemhez kötődik, de a kiegészítést a családtagok közül az kapja, aki jogosult rá.
Mérlegelve minden szempontot: a törvénytervezetben vázolt, az egyén családi jövedelmi helyzete között ilyen módon létrehozott kapcsolat ellentmondásos, és csak kompromisszummal érthető vagy működtethető. További gond, hogy mint minden jövedelemhatárhoz kötött megállapodásnál, éppen az e határ fölött lévők eleve kiesnek. Létezik technikai megoldás, a sávosan történő kiegészítés, de az össz-anyagi hatás korlátja - legalábbis egyelőre - értelmetlenné teszi a finomabb megoldásokat. Magát a jövedelemszintet alacsonynak tartjuk úgy a megélhetés oldaláról, mint az anyagi lehetőség oldaláról. A megélhetési költségek igen eltérőek, a városi életmód általában drágább, a községi viszont olcsóbb, de az adott településeken belül is nagyobbak a különbségek költségek tekintetében.
Bár a rendszer nem keresi a jövedelemhiány okát, felmerült, hogy különbséget kellene tenni aszerint, szerzett-e valamekkora nyugdíjat, tehát életében az érintett dolgozott-e vagy nem, és miért nem dolgozott életvitele során. Más szóval: érvényesüljön egyfajta pozitív diszkrimináció azoknál, akik dolgoztak ugyan, de valamilyen oknál fogva túl alacsony nyugdíjban részesülnek. Jogosultságát aláhúzza, hogy a nyugdíjrendszerben a minimumgarancia eltörlése vagy szűkítése, a minimálisan szükséges szolgálati idő felemelése növelni fogja a nyugdíjrendszerből kiszorulók számát, jó részük ezen új szociális ellátás alanyává válhat. A pozitív diszkrimináció plusz anyagi kihatással is jár. Több szempontból is mérlegelni kell, hogy a minimumgarancia teljes mértékben megszűnjön-e, vagy a hosszú szolgálati idővel rendelkezők esetében fennmaradjon. Demonstrálni kellene azt, hogy a nyugdíj-rendszer szolidáris azokkal, akik hosszú időn keresztül rendszeres járulékfizetők, hiszen a tb maga is ebben érdekelt.
Vita kíséri a költségek viselését, azoknak a központi és helyi költségvetés közötti megosztását is. Álláspontunk szerint a törvényjavaslat szerinti 70-30 százalékos megosztás jónak ítélhető. Kifejezi azt, hogy a rendszer működtetésében a helyi önkormányzatnak nem egyszerűen a postás szerepe jut, hiszen bizonyos fokig a jogosultság elbírálása, majd annak felülvizsgálata eleve aktív szerepet kíván. Az ellátás alanyainak segítése, alkalmasint felderítése, a helyzetükhöz leginkább illeszkedő formák megtalálása pedig a helyi szociálpolitika feladatköre. A finanszírozásban való részvétel a felelősségüket is kifejezésre juttatja; más oldalról a központ nagyobb aránya érzékelteti, hogy itt egy általánosabb, állami garanciát vállaló ellátási formáról van szó.
Több kérdés, aggály, kifogás is felmerülhet a javaslat konkrét megoldási módjaival kapcsolatban. Hangsúlyozni kell azonban, hogy éppen az ilyen átfogó jövedelemkiegészítő segélyezési rendszerek alkalmazása mindenütt, ahol létezik, nagyjából ugyanazokkal a problémákkal küszködik, nincsen tökéletes megoldás. Nem hagyható figyelmen kívül az ország anyagi és gazdasági teherbíró képessége vagy korlátja.
Befejezésül még egy gondolatot vetnék fel a nyugdíjrendszer és a szociálpolitika kapcsolatáról.
(10.10)
Noha az időskorúak ellátásában mind a nyugdíjrendszernek, mind a szelektívebb szociális ellátásnak megvan a maga külön feladata, nem működtethetők egymástól függetlenül, pláne nem egymás rovására. Azt az optimális kapcsolódást kellene megtalálni, ami a mai és jövőbeni reálisan körvonalazható körülményeinkhez a leginkább illeszthető. Ehhez végig kell gondolni, hogy a nyugdíjrendszer milyen szolidaritási elemeket tartalmazzon, tartson meg hosszabb távon is, és melyeket ne; ami egyúttal növeli a szociális szféra alanyainak számát. A szociális ellátás ugyanakkor nem a nyugdíjrendszer meghosszabbított, zsugorított keze, hanem szükségszerűen már elveken nyugszik. E két ellátástípus kapcsolata valamilyen módon, formában mindig létrejön - akár tudatosan, akár spontán. Mostani kiemelt jelentőségét a gazdaságban, a társadalomban zajló változások adják, amelyek önmagukban is elmozdították e kapcsolatot, a nyugdíjrendszer körvonalazódó átalakulásai pedig élesebben vetik fel a kérdést. Az időskori járadék mint szociális ellátási forma, önmagában is megítélhető, időszerűsége nem vitatható, megoldási módja - tekintetbe véve az újszerűségét, az ebből fakadó bizonytalanságot - természetesen nem pótolja, nem pótolhatja az átfogó gondolkodást, következésképpen az átfogó stratégiát.
Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps az FKGP padsoraiban.)
