DR. PÁLOS MIKLÓS

Full text search

DR. PÁLOS MIKLÓS
DR. PÁLOS MIKLÓS (KDNP): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Sajnos, nem tudom elfogadni a válaszát éppen a befejező mondataira tekintettel.
A politikai pártok társadalmi szervezetek. Kétségkívül, a törvényen belül egy rendhagyó kezelést és egy rendhagyó jogi szabályozást jelentenek. Azonban ön a tegnapi jelentése kapcsán gerjedt vitában megemlítette a demokrácia létezését. Hát milyen politikai demokrácia az, ahol az egyik párt, amelyik pillanatnyilag kormányoz, 365 ingatlant használ, a Kereszténydemokrata Párt, amelyik mindkét ciklusban parlamenti párt volt - és változatlanul hiszem és hirdetem, hogy jelentős politikai tényező -, az egy háromnegyed ingatlant, méghozzá egy olyan lepusztult ingatlant, ahol lassan az összejöveteleinket már ernyővel kell megtartanunk, mert még a tető is beázik a fejünk felett?
Az MDF és a Fidesz ingatlanvagyon-juttatásával kapcsolatos vita és esetleges sok sértés nem akadályozhatja ennek a nagyon is fontos kérdésnek a rendezését, különös tekintettel arra, hogy hat éve tart ez az alkotmányos mulasztás, és azzal a többi párt, amelyik vétlen ebben, a kisgazdák és úgy tűnik, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége is, az pedig nem jut hozzá ahhoz a jogos vagyonhoz, ami őt a párttörvény... (Az elnök a csengőt megkocogtatva jelzi az idő leteltét.) ...illetőleg az ezt követő jogszabályi rendezés kapcsán megilleti. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť