DR. TORGYÁN JÓZSEF

Full text search

DR. TORGYÁN JÓZSEF
DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Én úgy gondolom, nagyon sok mindennel egyet lehet érteni abból, amit Szabó Iván frakcióvezető úr elmondott, de ugyanakkor le kell rögzíteni azt a tényt is, hogy G. Nagyné Maczó Ágnes alelnök asszony magyargyűlöletről beszélt, a magyargyűlölet ellen lépett fel. Én úgy gondolom, ebben a Házban helye van annak, hogy a magyargyűlölet ellen az ország képviselői felszólaljanak.
(16.10)
Ami most már a konkrét kifejezést illeti: az köszönőviszonyban sem lehet az antiszemitizmussal, hiszen Rákosi Mátyást nem a neve és a vallása, hanem a tettei miatt gyűlölték; az ő születéskori neve Rosenfeld Mátyás volt; a Róth Manó gúnynév volt: a vörös törpét jelezte, azt a magyarság egészének kiirtására törekvő magatartást, amely éppúgy a zsidóság ellen indult, mint a zsidósággal egy nemzetben élő magyarság kiirtására. Hadd legyen szabad utalnom arra, hogy a "Róth" kifejezés egyébként önmagában semmiképpen sem tekinthető antiszemitának: ha ez így lenne, akkor nem lenne szabad ebben a Házban parlamenti képviselőként működnünk, mert hadd mondjam el... (Felfelé mutat.), hogy ezeket a csodálatos ólombetétes ablakokat - amelyek ezt a termet is jellemzik - Róth Miksa tervezte és kivitelezte... (Közbeszólás: Csak nem?) Most a Róth Miksát szabad kiejtenem? Vagy nem szabad, mert antiszemitizmusnak minősül? (Felzúdulás a kormánypártok padsoraiban.) Tehát én úgy gondolom... - vagy a Róth Miksát lehet, a Róth Manót nem?
Igen tisztelt Képviselőtársaim! (Folyamatos zaj.) Befejezem, elnök asszony. Kérem, ne szítsanak értelmetlen indulatokat akkor, amikor más mondandóját elferdítik. Köszönöm a türelmüket. (Taps a Független Kisgazdapárt padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť