DR. ISÉPY TAMÁS

Full text search

DR. ISÉPY TAMÁS
DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Elöljáróban én is szeretném rögzíteni, hogy messzemenően a jogállamiság és az alkotmányosság pártján állunk. Sajnálattal kell azonban tapasztalni, hogy új jogi fogalommal kezdünk gazdagodni: a relatív alkotmányosság fogalmával. Az új jogi fogalom úgy érvényesül, hogy csupán az a magatartás vagy az a cselekmény minősül alkotmányellenesnek, ami az én érdekeimet sérti, és a jól kiépített hadállásaimat támadja, ugyanakkor nem alkotmánysértő ugyanaz a magatartás vagy cselekmény, ha az ellentábor ellen irányul.
Tetszenek akarni erre egy példát? Egy jelentéktelen mértékű, előre be nem jelentett benzináremelés miatt jól szervezett módon kitört a taxissztrájk, taxisblokád. És kik álltak ennek a blokádnak az élén? Azok, akik ma alkotmánysértést kiáltanak a mezőgazdasági kistermelők magatartása ellen! (Taps a jobb oldalon.) És nézzük már meg a két érdeksérelem közötti különbséget! Az egyik egy viteldíjon át érvényesíthető benzináremelés volt. Nézzük meg a kistermelők kiszolgáltatott helyzetét: gazdasági nyomásgyakorlás, jogi eszközök hiányában kénytelenek választani eddig csak szavakban, de tettekben - tehát büntetőjogilag értékelhető módon - meg sem nyilvánult magatartást. És mi volt a két kezelés közötti különbség? A taxisblokád idején az alig pár hónapja hivatalban lévő kormány tárgyalt, és megállapodott, és amnesztiát hirdetett. A jelenlegi kormány, hogy tárgyalt-e, nem tárgyalt, milyen módon tárgyalt, az tényállás kérdése, de valahogy nem lehetne-e talán előre egy előzetes eljárási kegyelmet hirdetni, ami azonban kétségtelenül ugyanúgy jogi fából vaskarika, mint a relatív alkotmányellenesség. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť