DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR

Full text search

DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nagyon szomorú dolog, hogy múlt év októbere óta - akkor adtam be ezt a kérdést - már tizenegy újabb templomot gyaláztak meg, tizenegy templom került nagyon súlyos helyzetbe, a legkülönbözőbb felekezetek templomai. Tehát itt nem egy adott felekezetről, hanem az ország egész vallásos lakosságának megsértéséről, elveik és gondolataik meggyalázásáról van szó, ezen a téren van nagyon sok gond.
Meg kell mondani, annak idején a rendőrség néhány esetben olyan magyarázatokat adott, hogy jórészt suhanc korú és felelőtlen gyerekek törik össze a templomok berendezését, pusztítják el az ottani műemlékeket és egyéb értékeket; a szülők úgyse tudják ezt megtéríteni, polgári perrel ne is forduljanak a szülőkhöz, ők majd megfelelően megintik őket - s utána a következő három vagy négy hónapban újra előfordulnak ilyen atrocitások, esetleg ugyanazokban a családokban is. Sőt, tudunk olyan esetekről, amikor felelőtlen emberek valósággal felbérelik a pusztításra, a műemlékek, a templomok, az emberek hitének a pusztítására ezeket a suhancokat. Ez lesz a célpontjuk, de nemcsak ez, hanem a temetők is. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť