DR. BÁLINT GYÖRGY
DR. BÁLINT GYÖRGY
DR. BÁLINT GYÖRGY, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A napirendnek megfelelően - és követve Nagy Frigyes miniszter úr példáját - voltaképpen egy hozzászólásban szerettem volna véleményezni a szőlőtermelésről és borgazdálkodásról szóló törvényjavaslatot és a hegyközségekről szóló törvény módosítását. Ezt nem csupán szükségszerűségnek éreztem, de kiaknázandó lehetőségnek is, hiszen a két jogszabály között tematikusan és tartalmában sok hasonlóság, sőt bizonyos tekintetben azonosság fedezhető fel.
Mindkét jogszabály tárgya a szőlő, amelyet joggal lehet a leghumanizáltabb kultúrnövénynek nevezni. Az irodalom és a művészet alkotásai is kézzelfoghatóan bizonyítják, hogy milyen közeli kapcsolat van az ember és a szőlő, illetőleg annak terméke, a bor között. És ez a kapcsolat nem új keletű, hiszen már a klasszikus Római Birodalom is csak addig terjesztette ki a határát, ameddig eredményesen lehetett szőlőt termeszteni. (Derültség.)
A magyar szőlőtermelés a világ összes szőlőtermésének mindössze 1,5 százalékát adja, 1-1,5 millió hektoliteres borexportunk is csupán 2,2 százaléka a világon kereskedelmi forgalomba kerülő bornak. Nem meghatározó tehát, irányítani, befolyásolni nem képes a piaci helyzetet, vagyis a magyar szőlő- és bortermelők feladata - és ezt mindkét törvény ki is fejezi -, hogy alkalmazkodjanak a világpiac követelményeihez. Ennek ellenére - és ez az érem másik oldala - a magyar bortermelésnek vannak nagyon karakterisztikus vonásai, és megkockáztatom azt állítani: aligha van még egy olyan termény vagy termék, amely a nemzet identitását olyan egyértelműen fejezné ki, mint a bor.
A törvényjavaslat módosítása ennek megfelelően határozza meg a termelési ág előtt álló feladatokat, ezek közül mindössze négy rendezőelvre szeretném felhívni a figyelmet:
Miközben a szőlő- és borgazdaság az utóbbi években számottevő sikereket ért el a nemzetközi piacokon, a másik póluson megjelent a borhamisítás, amiről a miniszter úr is beszélt már, amely megengedhetetlen és - valljuk be - az egész ágazat hírnevét, gazdasági létét veszélyeztető mértéket öltött. Ezért a bortörvénynek - és természetesen a hegyközségi törvénynek is - szigorúnak, egyben ellenőrizhetőnek kell lennie. Ez a szigorítás többek között abban nyilvánul meg, hogy 500 négyzetméterre csökkentik le a házikerti szőlő területét, az ennél nagyobb területű szőlőskert már áruszőlőt termelőnek minősül, és termésének útját a jogszabályok szigorúan ellenőrzik. De kinek a feladata az ellenőrzés?
Kézenfekvő, hogy a termelés ellenőrzése a hegyközségek, a forgalmazás ellenőrzése pedig az Országos Borminősítő Intézet feladata kellene hogy legyen. Félő azonban, hogy a szőlőterület nagy mértékű atomizálódása és a termelési ágban közreműködők nagy száma miatt ez a két szervezet nem lesz képes a feladat teljesítésére, ezért kívánatos volna, hogy a borforgalom ellenőrzésében és különösen a borhamisítás megfékezésében szerepet kapjon a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága és az adóhivatal is. Nem elképzelhetetlen, hogy e feladatellátásban részt kellene vállalniuk a fogyasztóvédelmi felügyelőségeknek, sőt esetleg a rendőrségnek is.
(14.00)
A bor nemzetközi árucikk. A nem termelő országok vásárolják, a termelő országok pedig nem csupán a saját borukat fogyasztják, hanem a választék bővítése céljából vásárolnak és eladnak is bort, vagyis kereskednek vele. Ezért roppant fontos, hogy az európai integráció felé haladva olyan borral, szőlővel kapcsolatos törvényeink legyenek, amelyek fő vonalaikban konformak Európa többi bortermelő államának hasonló jellegű jogszabályaival.
A harmadik fontos alapelv az, hogy a szőlőtermelésről és a hegyközségekről szóló törvényjavaslat kifejezett különbséget tesz a saját fogyasztásra termelő és az árutermelő között. Nagy szükség van erre, mert a termelési ág technológiai színvonala megengedhetetlenül heterogén. Miközben egyes pincegazdaságokban kimunkálták és alkalmazzák az olyan fejlett módszereket, mint az irányított erjesztés, barikolás, különleges kiszerelés, közben megjelent az egész országban a műanyag kannába töltött borok primitív forgalmazása és az italnak csak nagy jóindulattal mondható olcsó lőrék fogyasztása.
Szőlőterületünk húsz borvidékre tagolódik, és minden borvidéknek van vagy feltehetően kialakul a maga sajátos fajtapolitikája, pincészeti technológiája, amelyet a hegyközségeknek kell irányítaniuk. Ezt a folyamatot erősíteni kívánatos azzal, hogy a fontos döntéseket nem a közép-, még kevésbé az országos szervek kezébe adjuk, hanem meghagyjuk a termelők és forgalmazók szintjén.
A magyar szőlő- és borgazdaságban a francia ihletésű hegyközség, a német gyökerű kamara, a németalföldi terméktanács és az angolszász országokban igen eredményesen tevékenykedő szövetségi intézmények elemei egyszerre vannak jelen, és ez nem baj. A gond és egyben a mi feladatunk, hogy a jogosítványok közötti harmonizációt az éppen most kezdődő vitában, majd pedig a részletes vita során megteremtsük.
Tisztelt Ház! A bor nem csupán ital, hanem kenyér is. 150-200 ezer ember megélhetésének alapja, mindennapi kenyere, és hát, valljuk be, hogy szórakozása is mintegy félmillió embernek a szabad idejében. De nagy szerepe van a multifunkcionális mezőgazdaság térhódításában is, azzal, hogy magasabb színvonalra emeli a munkakultúrát, segít elterjeszteni a technikát, ösztönzi a borgazdaságban tevékenykedők modernebb és szélesebb körű kitekintésének, rálátásának (Az elnök a csengő megkocogtatásával figyelmezteti a képviselőt az idő leteltére.) perspektíváját.
A hegyközségi törvény alkalmas ezen alapelvek kifejezésére, és ezért a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tartom, és a tisztelt Ház, képviselőtársaim figyelmébe és jóindulatába ajánlom. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
