DR. SZABAD GYÖRGY

Full text search

DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY (MDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Igen nagy jelentőségű fordulat következett be szomszédságunkban, de az egész régióra kihatóan, sőt a kontinens eljövendő fejlődését is nyilvánvalóan befolyásolva Lengyelországban.
Ha azt vizsgáljuk, hogy miben áll az a nagyon jelentős siker, ami Lengyelországban megszületett, s minek a sikere ez, első helyen nem pártsikerről kell szólni, hanem egy intézmény, a többpárti parlamentáris jogállam sikeréről. Az állta ki a próbát egy nagyon nehéz történelmi szakaszban. Emlékezzenek vissza buzdító és féltő kommentárokra a tekintetben, hogy mi lesz Lengyelországban. S Lengyelországban az következett be - nehéz előzmények után -, ami vigasztal és buzdít mindenkit, aki többpárti parlamentáris jogállamot tart méltónak ebben az övezetben is, aki nem hisz azoknak, akik a többpárti rendszert káoszba futónak tekintik. Gondolják el, a győztes koalíció nemcsak visszatért a színtérre, hanem úgy tért vissza, mint - formálisan - majdnem három tucat párt és szervezet egybekovácsolója. Ezek közül alig egy tucat volt az, ami valóságos jelentőséggel bírt. De azok, akik a lengyel politikai életben - ellenzékben - felismerték a teendőket és lehetőségeket, ezt keresztül tudták vinni.
Hadd szóljak a másik oldalról is. A kormánykoalíció oldalán két párt közül az egyik, a másodhegedűs különösen érzékeny veszteséget szenvedett. De elismeréssel kell szólni arról, hogy mindenféle félelmek és rémhírek ellenére ez a kormánykoalíció nem nyúlt olyan eszközökhöz, amelyekkel - most a féltő szavakat idézem - bebetonozhatta volna az utódpártnak jelzett nagyobbik párt vezetésével a maga négy év előtti győzelmét, mintegy áttestálva a jövőre.
Ezt nem tette, feltehetően bölcs meggondolásból, feltehetően jó politikai érzékből, feltehetően a politikai erkölcs bizonyos normáinak tiszteletben tartásából, és feltehetően amiatt, mert tudta, hogy ha a parlamentáris váltógazdaságban jövőt akar magának, eszméinek és pártjának, akkor nem követhet el semmit, sem nyíltan, sem burkoltan, ami a többpárti parlamentáris rendszer váltásait veszélyeztetheti.
Megítélésem szerint ez annyit jelent, hogy Lengyelországban, s nem véletlenül talán ott, olyan felismerések váltak uralkodóvá - egyes szélsőségektől eltekintve, amelyek csúfos vereséget szenvedtek a választásokon, mindkét oldalon -, amelyek alapján méltányolták azt, hogy demokratának, hazafinak és európainak csak az nevezheti magát, aki tisztes célokkal és tisztes eszközökkel vesz részt a választásokban. Úgy gondolom, a választásoknak ez a legnagyobb tanulsága.
Még történészként írtam egy tanulmányt a lengyel-magyar akadémiai történész vegyesbizottság elnökeként egy történelmi tényről. Azt írtam: a helyzettudat analógiái és a következtetések eltérései. Mert akkor, amire utaltam, valóban így volt. Remélem, a történelemből tanulunk.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki oldalon.)
(9.20)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť