DEMETER ERVIN

Full text search

DEMETER ERVIN
DEMETER ERVIN, az önkormányzati és rendészeti bizottság kisebbségi véleményének előadója: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az önkormányzati és rendészeti bizottság ülésén is kizárólag a kormánypárti képviselők szavaztak igennel a zárszámadás elfogadására, és ez tulajdonképpen egy bizalmi szavazásnak is tekinthető, mert azt sem sikerült pontosan tisztázni, hogy milyen feladata van az ajánlás készítésében az önkormányzati bizottságnak.
A kormány által delegált előterjesztő részéről egy gazdaságpolitikai értékelést hallottunk, nagyon sok szubjektív elemmel, ami nem teljes mértékben méltó egy köztisztviselőhöz. Nyilván nem a gazdaságpolitikáról szól a költségvetési beszámoló, hanem arról, hogy az Országgyűlés által elfogadott költségvetés végrehajtása hogyan történt.
Ellenzéki oldalról ebben a helyzetben került felvetésre, hogy a bizottságnak kiemelten kellene foglalkoznia azzal a területtel, amit a nevében is hordoz, nevezetesen az önkormányzattal és rendészettel; ez körülbelül a Belügyminisztérium hatáskörét fedi le.
Az önkormányzati szféra tekintetében főleg gazdaságpolitikai értékelések hangzottak el. Kormánypárti oldalról is kritikaként fogalmazódott meg, hogy az Országgyűlés által elfogadott költségvetés finanszírozási rendszere a kötelező feladatok ellátásában elmaradáshoz, illetve azok színvonalának csökkenéséhez vezetett. A differenciálódás kritikus méreteket öltött az önkormányzatok között, ez nyilván az önkormányzatok anyagi helyzetére vonatkozik, és elsődlegesen a kisebb önkormányzatok kerültek ezzel kritikus helyzetbe - kormánypárti képviselő szavait idézem a jegyzőkönyvből -, valamint felvetődött az ellenőrzési rendszer hiányossága és az idekapcsolódó szankcionálás hiányossága - erről Jauernik képviselőtársam az előbb már szólt -, valamint az, hogy az önkormányzatok belső ellenőrzési rendszere sem működik jól.
Nem sikerült ellenzéki oldalról a kormánypárti képviselők támogatását megnyerni ahhoz, hogy egy olyan jelenség tapasztalható a VIII. belügyminisztériumi fejezetben, ami megítélésünk szerint elfogadhatatlan. Nevezetesen arról van szó, hogy az Állami Számvevőszék jelentésében megállapította - valamennyien olvashatják, de fontosnak tartjuk kiemelni -, hogy a Belügyminisztérium fejezetnél az ellenőrzött intézményi körben az 1996. évi zárszámadás mérlege nem elégíti ki a valódiság, a teljeskörűség követelményeit.
(10.50)
Ezzel nyilván megsérti a számviteli törvényt és az erre vonatkozó kormányrendeletet, továbbá hátrányosan befolyásolja az adatok megbízhatóságát.
Úgy ítéljük meg, ez olyan súlyú probléma, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni - hogy a központi költségvetés egy jelentős fejezeténél az Állami Számvevőszék azt mondja, hogy ez nem megbízható -, ezért mindenképpen fontosnak tartjuk, hogy ez a plenáris ülésen ismertetésre kerüljön. Alapvetően ez motiválta az ellenzéki képviselőket, amikor nemmel szavaztak az őket érintő, az önkormányzati bizottság feladatkörét érintő területre. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť