ELNÖK (dr. Füzessy Tibor)

Full text search

ELNÖK (dr. Füzessy Tibor)
ELNÖK (dr. Füzessy Tibor): Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a javaslatsor elfogadása kizárja az ajánlás 12. pontjában lévő javaslat elfogadását. A szavazásra feltett módosítójavaslat-sor minden elemét támogatja az előterjesztő.
A tisztelt Országgyűlés elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 174 igen szavazattal, 20 nem szavazattal és 37 tartózkodással elfogadta.
Az ajánlás 3. pontjában Csizmadia László a törvényjavaslat 12. §-ában a polgári perrendtartás 73/C § (3) bekezdésének módosítását kezdeményezi azzal, hogy az Alkotmánybíróság tagja, valamint az állam- és jogtudományi karok tudományos fokozottal rendelkező tanára saját ügyében jogi képviselő nélkül is eljárhat. Az alkotmányügyi bizottság nem támogatja.
A tisztelt Országgyűlés elfogadja-e a módosító javaslatot? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 50 igen szavazattal, 182 nem szavazattal és 5 tartózkodással nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. A zárószavazásra várhatóan jövő heti ülésünkön kerül sor.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť