VARGA MIHÁLY

Full text search

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Abban kétségtelenül igaza van Kádár Béla képviselőtársunknak, hogy az a látványos öntömjénezés, amibe a kormánypártok ez év tavaszán kezdtek, a gazdaságnak inkább árt, mint használ.
Eddig ugyanis, aki figyelte a tényeket, jól láthatja, hogy több ígéret hangzott el, mint ami tényszerűen megvalósult. Ígéretek hangzottak el a gazdasági növekedést illetően, és ígéretek hangzanak el az inflációt tekintve is, és pláne ígéretek hangzanak el a jövő évi költségvetés tekintetében.
Két tényre szeretném fölhívni a figyelmüket. Egyrészt a KSH most publikált adatai semmilyen mértékben nem igazolják azt a látványos öntömjénezést, amit a kormánypárti képviselők egy jó ideje folytatnak. Az az 1,2 százalékos növekedés, amiről szó van, tisztelt Ház, egyáltalán nem támasztja alá azt a sikerpropagandát, ami ebben az országban folyik. És nem támasztja alá azt sem, amit '94-ben több kormánypárti képviselő kifogásolt, de most úgy tűnik, hogy már nem kifogásol annyira: a külkereskedelmi mérleg hiánya bizony ebben az évben is várhatóan 3,5 milliárd dollár körül lesz.
Másrészt szeretnénk arra is emlékeztetni, hogy ezek a mutatók, ezek a százalékok ahhoz képest értelmezhetők, hogy mi történt az elmúlt két esztendőben. Az elmúlt két évben a magyar gazdaság mélypontra került - úgy is lehet fogalmazni, hogy padlóra került a gazdaságunk. 17 százalékos reálbércsökkenés történt az országban, az infláció jóval 20 százalék fölé került, 28 százalékot ért el 1995-ben. És szeretnénk azt is elmondani, hogy 60 ezer kis- és középvállalkozó ment tönkre az elmúlt két évben. Ahhoz a sikerpropagandához, amit önök folytatnak, sajnos ez is hozzátartozik.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť