G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES
G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES
G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az általános vitában a Házszabály-tervezet három sarkalatos pontjának érvényesülését vizsgáltam. Ezek: a törvényesség, a jogegyenlőség és a nyilvánosság. Mindhárom sarkalatos pont úgy lett átalakítva, hogy súlyosan sérül az épp kialakulóban lévő parlamenti demokrácia.
Módosító indítványaimat három fő témakörben nyújtottam be. Az egyik - mint említettem - a törvényesség helyreállítását indítványozza. Itt konkrétan a parlament és a kormány kapcsolatával összefüggésben több módosító indítványom van. A második a jogegyenlőség tekintetében elsősorban a szólásjog egyenlőségét szabályozza. A harmadik pedig a nyilvánosság kérdése.
Kezdem is mindjárt a nyilvánossággal. Régóta tudjuk - különösen Petőfi óta -, hogy minden demokrácia fokmérője a sajtószabadság, vagyis a teljes nyilvánosság. Ebben a tervezetben a nyilvánosság jogegyenlősége egyáltalán nem érvényesül. Csak érintőlegesen jelzem: hogyan akarunk jogegyenlőséget garantálni egy esetleges új alkotmányban a polgároknak, ha azt már most a parlamenti képviselőknek sem biztosítjuk? Pedig a képviselőket azonos jogok illetik meg törvényeink szerint, amelyekbe a nyilvánosság is beletartozik.
Jelen pillanatban az a helyzet, hogy itt a Házban elhangzott alternatív véleményekkel kapcsolatban akár hírzárlat is elrendelhető, mert a nyilvánosság kirekesztő módon érvényesül. Éppen a Házszabállyal kapcsolatosan, történetesen a vezérszónokok után, két parlamenti alelnök alternatív véleményétől annyira megzavarodott a közszolgálati, népszolgálati televízió, hogy az aznapi parlamenti eseményekről semmit sem tudósítottak. Tehát súlyos manipulációra ad lehetőséget ez a félnyilvánosság. Ugyanis jelenleg van egy délutáni nyilvános és egy esti, késő esti időszak, amelyről a közszolgálati televízió már nem közvetít egyenesben semmit. Kijátszhatók az állampolgárok. Például suttyomban lehet tárgyalni az MDF, Fidesz székházügyet. A múltkor fölsoroltam önöknek több más ügyet is, amelyet az elmúlt négy évben így, a nyilvánosság kizárásával tárgyalt a parlament.
Módosító javaslataim tehát a nyilvánosság tekintetében elsősorban ezeknek az indokoknak alapján születtek. A 47. § (2) bekezdése szerint az ülés napirendjét úgy kell megállapítani, hogy érdemi tárgyalásra csak a teljes nyilvánosság előtt kerüljön sor. Természetesen szavazásra a tv-közvetítéseket követően sort lehet keríteni. Így tehát az alternatív vélemények is teret kaphatnak, megismerhetik a polgárok azt, hogy kiknek más a véleménye, mint a kormánynak, és esetlegesen a közszolgálati tv irányítóinak.
Csak megjegyzem, hogy a nyilvánosság a demokrácia legfontosabb garanciája, azért is kezdtem ezzel a módosító indítványaim indoklását.
(15.50)
Az áll a jelenlegi Házszabály-tervezetben, hogy az Országgyűlés épületében a képviselőcsoport, a képviselőcsoporton kívül létrehozott más csoport és a képviselő az Országgyűlés tevékenységével kapcsolatban tarthat tájékoztatást a tömegtájékoztatási szervek részére. Felteszem a kérdést: ha a parlament, az Országgyűlés munkája nemcsak az, hogy törvényeket alkosson, hanem az is, hogy a kormány munkáját ellenőrizze, hogy egy képviselő, még ha szocialista párti is, a körzetével kapcsolatosan valamilyen munkát végezzen, akkor miért ne tarthatna sajtótájékoztatót a kormány ellenőrzésével kapcsolatosan egy képviselő, illetőleg a saját körzetével kapcsolatosan. Egyetlen konkrét példát említenék: a szocialista frakcióban ül az a képviselő, akit Berettyóújfalu körzetében megválasztottak. Bizony nem ártana, ha a nyilvánossághoz fordulna segítségért, mert segít is a nyilvánosság. Ugyanúgy segít, mint ahogy segített a rádiósoknak akkor, amikor elbocsátották őket; s ők ugyan megkapták a végkielégítést, de a berettyóújfalusi munkások nem. De igenis kötelessége lenne a körzet képviselőjének, hogy foglalkozzon azokkal, akik őt ide küldték. És természetesen a nyilvánosság ilyen tekintetben megilletné akkor is, ha szocialista párti.
A másik témakör, amelyben módosító indítványaimat benyújtottam, a törvényességgel kapcsolatos, s elsősorban a parlament és a kormány kapcsolatát szabályozza. Miről van szó? A jelenlegi törvénytervezetben több helyen többletjogokat kapnak a kormány képviselői a parlamentben, mint a parlamenti képviselők. Hát ha az Országgyűlés a képviselők háza, akkor a képviselőknek legalább egyenlő jogokat kellene kapni. Arról nem is beszélek, ha a képviselők ellenőrzik a kormányt, akkor bizonyos tekintetben többletjogosítványokkal kellene rendelkezniük, nem pedig kevesebbel.
Részletezve az elmondottakat: Azt mondja a Házszabály-tervezet, hogy a kormány tagja bármikor szót kérhet. Képviselő nem kérhet bármikor szót. Tudják önök is, hogy mennyire korlátozva van a szólás joga. Én értem az indoklást, hisz azt mondják az előterjesztők, hogy a hatékonyabb munkavégzés érdekében ne legyen túl sok beszéd, szűkítsük, elég, ha az előterjesztők meg a kormány meg a beavatottak beszélnek. A demokrácia súlyos sérelme az, ha csak egyetlen alternatív gondolatot is elzárunk a nyilvánosság elől.
A parlament és a kormány kapcsolata - egy kicsit tágabban szemlélve. Emlékeznek arra, hogy 1990-ben, amikor paktumot kötött az MDF és az SZDSZ, akkor megállapodtak abban, hogy a parlament elnöke kormánypárti lesz, cserében a köztársasági elnök ellenzéki, a legnagyobb ellenzéki párt tagja. Mielőtt részletezném, ne vegyék személyeskedésnek, hiszen jó a kapcsolatom a parlament elnökével, tehát nem személyre szólóan mondom; általánosságban. Vajon fölvetődik-e önökben az a kérdés, hogy ha volt egy megállapodás '90-ben, ez folytatódik a szokásjog alapján, és akkor most a parlament elnöke szintén kormánypárti. S át fogják önök adni a köztársasági elnöki pozíciót a legnagyobb ellenzéki pártnak? Felvetem a kérdést: vajon folytatódik-e ez az elv szokásjogi alapon? Azt hiszem, az MDF örülne neki. De ha nem folytatódik, akkor felteszem a kérdést - és ez nem is kérdés -, hogy nem előre volt-e ez így kitalálva, és vajon a törvényesség nem azt kívánná-e, hogy hosszú távon jogszabályban garantáljuk azokat a kérdéseket, amelyek a háttérben paktumokra adnak lehetőséget.
Csak egy javaslatot terjesztettem a Ház elé megfontolásra. Nem azért, hogy elfogadják - hisz tudom, hogy úgysem fogadják el, de jelzem vele azt, hogy van egy ilyen megoldás. Például nem ismeretlen a világon, hogy a parlament elnöke ellenzéki, a legnagyobb ellenzéki párt adja. Ezzel a kormány ellenőrzése nyilván jobban megvalósítható. Nem indoklom, mert azt hiszem, ez logikus. És akkor a szocialista párt valóra válthatja azt a választási ígéretét - amellyel egyébként egyetértünk -, hogy a köztársasági elnököt a nép válassza, közvetlenül. Úgy, ahogy a önkormányzati választásokról szóló törvényben előterjesztették a közvetlen demokráciára vonatkozó passzust, a polgármesterek közvetlen választását. Ha így gondolkodunk, akkor egy teljesen logikus alkotmányos kép tárul elénk.
Erre vonatkoznak a technikai javaslatok, amelyeket a 10. § (1), (2), illetőleg a 11. § (1) bekezdésében terjesztettem a Ház elé.
Egy érdekes dologra hívnám fel a figyelmüket. A 45. § (2) bekezdésében arról van szó, hogy a kormány megbízásából a kormány tagja bármikor felszólalhat. Az önök elbírálására bízom azt, hogy gondoljanak bele, mi lesz a Házon belül, amikor majd a kormány tagjai bármikor felszólalhatnak, de a képviselők nem.
Ezzel szorosan összefügg az a szabályozás, amiben a Ház szankcionálja a parlamenti képviselők hiányzását a szavazásról. Hangsúlyozom: csak a szavazásról. Furcsa kérdés ez. A múltkor elmondtam, elég kevesen voltak itt képviselőtársaim közül, úgyhogy megismétlem, ez olyan, mintha az iskolában a gyerekeknek azt mondanák, hogy nem kell bejárni az iskolába, csak a dolgozatírásra, de akkor kötelező. A kezetekbe adjuk azt, hogy a tesztet hogy kell kitölteni. A tanító néni kiosztja a tesztet, a gyerekek kitöltik, s aki jól kitölti az úgynevezett sillabusz alapján - amit itt a képviselők is megkapnak a frakciótól -, az ötöst kap. Nem kell tanulni, nem kell bejárni se, csak kitölteni úgy, ahogy a tanító néni mondja. Ugyanúgy, változtatni nem lehet rajta. Tulajdonképpen így kiváló képviselő lehet, a sajtó nyilvánosságra fogja hozni, hogy százszázalékosan teljesítette képviselői kötelezettségét; bár be nem járt, indokot semmit nem hallott, fogalma nincs, hogy miről szavaztak, ellenvéleményt se hallott, de kiváló munkát végzett. Ez vészesen hasonlít olyan időkre, amiket nem szeretnék felemlegetni. A szankcionálás elvével tulajdonképpen egyet kell értenünk, de a képviselőknek bizony meg kellene hallgatni az ellenérveket is, és nemcsak a szavazásról való hiányzást kellene szankcionálni.
S itt térek vissza a parlament és a kormány kapcsolatára.
(16.00)
Ha a képviselőket szankcionáljuk - jogosan, mert be kell járni: ez a munkánk -, akkor fölvetődik a gondolat, mi van akkor, ha nincs ott a parlametben a kormány képviselője. Márpedig illene ott lenniük a kormány képviselőinek, nem csak akkor, amikor szólni kívánnak, hanem meghallgatni, miről tárgyal a Ház - hisz' ezért van politikai államtitkár, hogy ha a miniszter úr fontos teendőinek ellátása miatt nem tud itt lenni, a politikai államtitkár elücsöröghet. (Derültség a bal oldalról.) Mi van akkor, ha ő sincs ott? Semmi - ezt nem szankcionáljuk, képviselőtársaim, csak magunkat.
Az én javaslatom szerint természetesen nem ránk tartozik a felelősségre vonás, a parlamentnek ehhez semmi köze. Én azt javaslom, hogy a Ház elnöke éljen jelzéssel a miniszterelnök felé akkor, hogyha meghatározott kérdésekben az illetékes kormánytag nincsen jelen. Ez közelít ahhoz, hogy a parlament igyekszik, törekszik a kormány ellenőrzésére.
A parlament és a kormány tevékenységével kapcsolatos az egyik legfontosabb kérdés: a Parlament, az Országgyűlés épületében a képviselőknek ma nincs helyük. A képviselőket egy korábbi, fantasztikus döntés után a képviselői irodaházba költöztették. Így aztán, ha az ülésnapon bármelyiknek - majd meg fogják tapasztalni, képviselőtársaim, milyen gondot okoz! - sürgős dolga akad, át kell mennie az irodaházba, például a titkárságra, legépeltetni egy anyagot, akkor kocsiba kell ülni, átmenni az irodaházba, az iratokat előszedni - mert nyilván ott vannak a munkával kapcsolatos dolgai -, majd visszajönni. Közben itt már lezárják a vitát - teljesen fölösleges volt.
Ha bármilyen fontos probléma fölmerül, a képviselőknek át kell menniük, néhány száz méterrel odébb. Miért? Hiszen olyan nagy ez az épület, lenne itt elég hely - de hát itt a kormány hivatalának egy része és a köztársasági elnöki hivatal nagyon jól érzi magát. Én elhiszem, mert szép épület, de nekünk kellene erősnek lenni, és a parlamentnek meghatároznia, hogy ez az Országgyűlés háza.
Ismerem az indokokat, hogy nagyok a szobák, nem férnek el benne a képviselők, mert a képviselőknek kicsi szoba kell... Teljesen logikátlan. Mindenre lehet megoldást találni. Véleményem szerint formálisan is jelezhető a parlament és a kormány szétválasztása, és erre azt a példát mondtam 1990-ben, itt, a plenáris ülésen, hogy nem okozna gondot a választópolgároknak - 1990-ben mondtam, amikor más kormány volt -, hogy ha tüntetni akarnak egy döntés ellen, a parlamenthez vonuljanak vagy a kormányhoz. Tudnák: hogyha a kormány döntése ellen tiltakoznak, akkor oda vonulnak, ha a parlament döntése ellen, akkor ide. És ez lényeges kérdés, mert évtizedeken át ebben az országban összekeverték a hatalmi funkciókat. Ha megkérdezték az emberektől bárhol, meg sem tudták mondani, hogy mi a különbség a PB meg az Országgyűlés... semmit nem tudtak, hogy mi között mi a különbség. Azt akarják, hogy újra ez legyen: mindent összezagyválni, és utána majd lehet benne kereskedni?
Az én javaslatom tehát a funkciók határozott szétválasztását szolgálja.
A harmadik témakör, amelyben módosító indítványaimat benyújtottam, a képviselők szólásjogával kapcsolatos. Az 51. § módosítására három alternatívát terjesztettem a Ház elé. Tudom, egyiket sem támogatja egyik bizottság sem - nem is azért nyújtottam be, hanem azért, hogy jelezzem: a hatékonyabb munkavégzésre más szabályozás is elképzelhető, mint az, hogy megvonjuk a szót az összes képviselőtől, kivéve természetesen a beavatottakat, mint korábban, az elmúlt néhány évtizedben, a PB, meg KB, meg ilyen-olyan tagokat. Hát mondják meg nekem: mi a különbség: összeült annak idején a Politikai Bizottság, utána jóváhagyta a parlament, jóváhagyta a kormány, mindenki jóváhagyta, most pedig majd összeül a hatpárti egyeztetés, aztán a frakcióvezetők, illetőleg amelyik párt ebbe belemegy, annak a vezetői felszólalhatnak, ellenvélemény természetesen nincs, más nem szólalhat fel - ha van ellenvélemény, elmondja egy újságírónak, az meg nem közli, mert miért közölné, olyan nagy a sajtószabadság. Tulajdonképpen az egész munka nyilvánosság és szólásjog nélkül értelmét veszti: meg sem tudják a választópolgárok, hogy itt más elhangzik.
Az egyik ilyen módosító indítványom az, hogy korlátozzuk például az aktuális politikai ügyekben történő felszólalásokat, amelyek természetesen rendkívüliek, napirend előtt.
Az egyik módja az, hogy minden képviselő maximum öt percben szólalhat fel. Ha ezt soknak tartják: három percben. Írja meg a beszédét - beleegyezem. Három percben azonban minden képviselőnek joga van szólni, ha egyszer képviselő - ez az én véleményem.
De ha ez nem tetszik önöknek, mert még ez is túl sok - lehet, hogy egy nap tízen szólalnak fel -, akkor korlátozzuk még szigorúbban, úgy, hogy egy ülésnapon egy frakcióból, egy képviselőcsoportból csak egy ember szólalhat fel, és a képviselőcsoport ossza be. Ez a szabályozás, ez a keret, nem pedig az, hogy letiltjuk: a beavatottak szólnak, a többiek nem szólnak. Ez: szabályozás.
A harmadik variáció természetesen csak azért született, hogy lássák, mennyire nonszensz az egész szómegvonás. Az első kettő elutasítását követően ebben azt kérem, hogy szavazzon a Ház arról egyenként, minden képviselő mondja meg, hogy ő a szólásjogról lemond, és tulajdonképpen elismeri, hogy annak a hat embernek plusz a kormánytagoknak, plusz a kivételezett helyzetben lévőknek többletjoguk van. Mert ha ezt nem ismerik el, akkor az lenne a logikus, hogy azt mondjuk, a politikai vitát, amely kibontakozhat napirend előtt, tegyük át napirend utánra. Hatékony munkavégzést akarunk, az Országgyűlés tekintélyének a helyreállítását - hát tegyük! És ha mindenki napirend után szólal meg, akkor be fog jönni az újságíró, be fog jönni a televízió, meg fogják hallgatni. De ha lényeges kérdésekben a meghatározó politikai személyiségek napirend előtt beszélnek, akkor napirend után senki meg nem hallgatja: akkor már úgyis csak azok szólnak, akiknek a szava nem sokat jelent, a másod-, harmad- vagy ötödrendű képviselők.
Én tehát addig, ameddig képviselő leszek, nem fogok egyetérteni azzal, hogy két képviselő között különbséget tegyenek ilyen tekintetben. Ezért született módosító indítványom harmadik változata.
A képviselői szólásjognak az 54. § (1) bekezdésében foglalt korlátozásához azért nyújtottam be módosítást, mert nem értek egyet azzal - még akkor sem, ha én fogok elnökölni -, hogy az elnök felszólítson egy képviselőt arra, hogy térjen a tárgyra. Hát ilyen alapon, ha felszólíthatja - a múltkor elmondtam -, bárkit, még Kossuth Lajost is föl lehetett volna szólítani számtalanszor. Olvassák el a parlamenti jegyzőkönyveket, az akkoriakat, hogy eltért a tárgytól! Mert bizony, ahhoz, hogy valaki megindokoljon egy témát, példákkal kell élnie. De mondhatnék más példát is: akkor Jézustól is meg lehetett volna vonni a szót, mert ő is példabeszédekben beszélt. (Zaj.)
Ennek a rendelkezésnek a kihagyása szerepel tehát az én módosításomban.
A másik a rendreutasítás. Az elnöknek természetesen joga van rendreutasítani a képviselőt, de ennek a részletes szabályozásával is foglalkozom.
A bizottságok működésével kapcsolatosan olyan garanciális alapelvre hívnám fel a figyelmet, amely a 98. § (3)-(4)-(5) bekezdésének módosításában általam megoldást találna. Miről van szó?
Általános, elméleti vita folyik tulajdonképpen közöttünk, hisz' egyesek azt mondják, hogy nem csorbítják a képviselői jogokat azáltal, hogyha a képviselői önálló indítványokat nem a parlament plenáris ülése elé terjesztik, hanem bizottságok elé. Ezzel szemben - és ez elvi kérdés -, én azt mondom, hogy a képviselői jogok jelentős csorbítása, ha előbb bizottságban tárgyalják, és a bizottsági javaslat megkötöttséget jelenthet abban, hogy itt tárgyalhatjuk-e. Valóban jogos lenne ez akkor, ha itt, a magyar parlamentben szakmai bizottságok működnének. Akkor egyetértenék vele: a szakértelem kerüljön előtérbe - ez nagyon szép címszó. Jelenleg azonban - azt hiszem, ezt senki nem vonja kétségbe - a magyar parlament bizottságai nem szakmai bizottságok, hanem politikai bizottságok, hiszen a pártok a választások arányában delegálnak a bizottságokba. Márpedig, ha politikai bizottságok, és ismerjük a frakciók rendelkezéseit - utalnék a Fideszére, a szocialistákéra -, hogy hogyan lehet szavazni, hogyan nem lehet, előre megmondható, hogy a képviselői önálló indítványról hogyan történik a szavazás.
Addig tehát, ameddig a magyar parlamentben politikai bizottságok működnek, nem szakmai bizottságok, én ezt nem támogatom. Ha megváltoztatjuk a bizottságok összetételét, és valóban a szakértelem kerül pozícióba, akkor egyetértek ezzel a javaslattal.
Egy technikainak tűnő, valójában rendkívül fontos módosításra hívom fel a figyelmet: az 59. § (6) bekezdése részletes szabályozást közöl arról, hogy ha az általános és részletes vitát egyszer lezárták, akkor hogyan lehet újra megnyitni. A parlamenti képviselők tudják, hogy az elmúlt években ez többször milyen gondot okozott itt, a tisztelt Házban. Véleményem szerint itt szigorítani kellene: nem lehetne megnyitni a részletes vitát, csak akkor, hogyha a képviselőknek például a négyötöde ezt támogatja.
(16.10)
Miért? Utalok egy példára. Akik figyelemmel követték a parlamentet, tudják, hogy Siklós Csaba emlékezetes előterjesztésében a kormány tervét hogyan dobta be a parlamentbe és puccsszerűen, a vita lezárása után, hogyan vitte keresztül.
Magyarul, akik nem tudták, mi történt akkor: a parlamentben egy lezárult vita után lehetőség van arra, hogy újra megnyissák a vitát, a bizottsági tárgyalások lezajlása után például a kormány puccsszerűen benyújtson egy javaslatot, és erről már később vita nem folyik. Természetesen itt még utalnék arra is, hogy ez rendkívül nagy terhet jelent a parlamenti apparátus munkájában. Hiszen gondoljanak bele: egy komplex módosító indítványcsomag beterjesztésénél mi történik.
A kormánypárt és az ellenzéki párt fogalmánál egyetlen, nagyon rövid módosításom van az 53. § (3) bekezdését illetően. Hiszen a törvényben nem úgy fogalmaznak, hogy pártok, hanem úgy, hogy az ellenzék. Mindannyian tudjuk, hogy a parlamentben az ellenzéki pártok képviselői ülnek. Tehát semmiképp nem járulhatunk ahhoz hozzá, hogy az ellenzéket en bloc, egységesen említsék, hiszen vannak itt különböző elgondolások. Tudják mindannyian, hiszen a választások alatt elmondták, hogy a liberális koalíció része volt például a Fidesz. Lényeges kérdésekben látták a polgármesterek és a képviselői funkció összeegyeztetését illetően.
Nagyon sok kérdésben, alapkérdésekben a véleményünk nem fog egyezni. Tehát nem lehet úgy fogalmazni, hogy ellenzék en bloc és kormánypárt, hanem igenis tiszteletben kell tartani azt, hogy az ellenzékben pártok működnek, amelyeknek különböző a funkciójuk.
Lehet, hogy egyszer valóra válik Antall József álma, és egységes ellenzék lesz, de most nincsen. Igenis, tudomásul kell venni a jogszabály-alkotóknak, hogy nincsen.
Összefoglalásul elmondanám önöknek, hogy a Kádár-rendszer végén szélesítették a képviselői jogokat az akkori MSZMP parlamentjében. Ezt követően, 1990-től folyamatosan megpróbálták szűkíteni. Nem sikerült, mert a parlamenti képviselők nem hagyták jóvá.
Most, ha az élet furcsaságát nézzük, nem az MSZMP, hanem az MSZP és az SZDSZ közösen olyan előterjesztést hoz - természetesen még támogatja néhány más párt is -, olyan előterjesztést tesz elénk, amelyben a képviselői jogok csorbítása, elmondtam önöknek, hogy véleményem szerint hány helyen súlyosan törvénysértő.
Egy mondatban utalnék arra, hogy lehetőség volt a régi MSZMP-s parlamentben az ellenzéknek arra, hogy visszahívja azokat a képviselőket, akik nem dolgoztak. S ez az ellenzék egyik legfontosabb jogosítványa volt.
Most nézzék meg, mire van lehetőség? Az előterjesztők azt javasolták, hogy egy év múlva térjünk majd vissza a tapasztalatok birtokában erre a Házszabályra. Tehát - tisztelt Képviselőtársaim - a gombnyomogatók és bólogató jánosok parlamentje, amely a képviselőktől semmi egyebet nem várt és semmilyen lényeges jogot nem biztosított, már müködött egyszer harminc évig. Ennek a tapasztalatait jól ismerjük mindannyian. Én azt mondom, kár tovább kísérletezni.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
