MORVAI FERENC

Full text search

MORVAI FERENC
MORVAI FERENC (FKGP): Volt viszont másfél-két órával az esemény után egy törvénytelen magánlaksértés és törvénytelen intézkedés. Nem volt sem szondázás, sem igazoltatás, hanem másfél-két óra múlva két esetben volt vérvétel. Ezek után, tisztelt Ház, az első körben volt két igazságügyi orvosszakértő - akikkel egyébként én nem találkoztam, és nem ismerem őket -, akik közül az első igazságügyi orvosszakértő megállapította - ez az iratok között elfekszik -, nem zárható ki az a körülmény, hogy esetleg egy órával a vezetés után ihattam. Ennek alapján megszüntették az eljárást.
A második igazságügyi orvosszakértő pedig egyértelműen kijelentette, hogy nem ihattam az analízis alapján a kérdéses vezetés időpontjában. Ezek után a felügyeleti szervre hivatkozva elrendelték az újbóli vizsgálatot. De a körülményre szeretnék rámutatni, éspedig arra, hogy éppen "véletlenül" az Országos Rendőr-főkapitányság részéről Janicsák József és dr. Túrós András államtitkár... (Közbeszólás: Nem államtitkár!)... - akkor államtitkár volt, én úgy tudom - Gyöngyösön járt a kérdéses ügyben, s kérem szépen, utasította a Heves Megyei Rendőrkapitányságot az ügy elővételére.
(17.50)
Ilyen körülmények között felettes szerv utasítására '93. augusztus 13-án újból elrendelték a vizsgálatot. Éppen ezért nem új tanú, és a két szakértői vélemény után nem új eredmény vagy tény került elő, hanem egy személyes utasítás a két említett úr részéről. Azon kívül az időközben előkerült úgynevezett operatív feldolgozási terv része ez az ittas vezetés.
Én a magam részéről zaklatásnak és politikai indítéknak veszem, ezért is kértem a tisztelt Házat külön bizottság felállítására, amely majd megállapítja annak az okiratnak a valódiságát, illetve hogy valóban lehallgatták-e a telefonjaimat az elmúlt kormányzás alatt vagy valóban figyeltettek-e és valóban ez az ittas vezetésnek beállított ügy, ami '93-ban történt, ittas vezetés volt-e vagy nem. A két szakértői vélemény az ellenkezőjéről tanúskodik.
Éppen ezért kérem a tisztelt Házat, hogy addig ne függessze fel a mentelmi jogot, míg az okirati feldolgozási terv részéről nem történik döntés, hogy ne kétszer kelljen a bíróság elé kerülni. Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť