DR. VARGA LÁSZLÓ

Full text search

DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (KDNP): Igen tisztelt Külügyminiszter Úr! Sajnálom, hogy a kioktatására azt kell mondanom: pontosítanom kell a külügyminiszter urat, és nagyon sajnálom, hogy nem eléggé tájékozott. 1994. szeptember 5-én itt volt Teodor Melescanu külügyminiszter úr, aki előadást tartott a Külügyi Társaság rendezésében az ELTE-n - ahol jelen voltam. Amikor kérdeztem, hajlandó-e elfogadni a helsinki záróokmányban foglaltakat a határok kérdésében, arrogánsan, határozottan azt válaszolta: nem. (Közbeszólások a jobb oldalról: Így van! Újságban is megjelent!) Amennyiben ezt a külügyminiszter úr nem tudta, sajnálom - azt hiszem, erről tájékozódnia kellene. A továbbiakban pedig: a békeszerződés. A két percben nem mehetek most bele a békeszerződés taglalásába, de a helsinki záróokmány később jött, jóval később: '75 augusztusában. Irányadó, és irányadónak kell lennie minden magyar kormány számára, hogy tiszteletben tartsuk a területi épségeket, de békés esetben, vitás kérdésekben igenis lehet rendezkedni.
A továbbiakban pedig, hogy milyen jogaik vannak a kisebbségieknek - sajnos, nincs több időm válaszolni: ha a külügyminiszter úr nem kapott volna tájékoztatást, ismét tájékoztatom, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet, éppen magyar javaslatra kimondotta, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak rendszeres megakadályozása a béke és a demokrácia fejlődésének gátja. Tehát a román és a szlovák kormányon van a felelősség, nem a kisebbségeken.
Ugyancsak az Interparlamentáris Unió szeptember 18-ai ülésén kimondták, magyar javaslatra, hogy azoknak a kormányoknak - így Romániának, Szlovákiának - kell megteremteni azon feltételeket, amelyek lehetővé teszik, hogy a kisebbségi jogokat gyakorolják.
Miután a külügyminiszter úr ebben a kérdésben nem adott pontos választ, sajnálattal nem tudom elfogadni a válaszát. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť