DR. URBÁN LÁSZLÓ

Full text search

DR. URBÁN LÁSZLÓ
DR. URBÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Kocsis István, az ÁV Rt. vezérigazgató-helyettese a napokban bejelentette, hogy az ÁV Rt. igazgatótanácsa döntött arról, hogy 30 milliárd forint hitelt vesz fel azért, hogy az idén be nem folyt privatizációs bevételeket vagy azok egy részét a költségvetésbe be tudja fizetni. Ezt követően a miniszter úr a tegnapi Magyar Hírlapban ezt cáfolta, illetve módosította, és azt mondta, hogy 10 milliárdnál nagyobb összegről nem lehet szó ilyenfajta előzetes hitelfelvétel formájában.
Mégis azt gondolom, hogy téves benyomást kelthet a felületes szemlélőben ez a két cikk vagy jelentés. Az egyik fajta téves benyomás az, mintha az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság igazgatótanácsa önszántából és saját szakállára döntött volna így, hogy ilyenfajta bevételekre próbál szert tenni azért, hogy a költségvetésbe befizessen. A másik téves benyomás pedig az, hogyha 30 milliárd forint helyett 10 milliárd forint ilyen módon történő befizetésére kerül sor, akkor ez nem is olyan jelentős összeg.
Azt gondolom, ez egy nagyon veszélyes precedenst teremthet, ez a jövőfelélés egy újabb formája. Erre még a régi kormánykoalíció sem gondolt, vagy ezt a formát nem vette igénybe arra, hogy a folyó költségvetés hiányait ilyen módon próbálja meg kontroll alatt tartani vagy valamelyest csökkenteni. Ennek kapcsán két kérdésem van.
Az egyik, hogy az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság vagy pedig a Pénzügyminisztérium, esetleg a pénzügyminiszter úr kezdeményezte-e ezt az előzetes hitelfelvételt? A másik pedig: nem gondolja-e, hogy ez a veszélyes precedens alátámasztja azokat az aggodalmakat, amelyek abból fakadtak, hogyha a költségvetésért felelős mindenkori pénzügyminiszter az, aki egyúttal a privatizációt is felügyeli és a privatizációt irányító szervezet tulajdonosa, akkor félő, hogy a kísértésnek nem tud ellenállni, és a folyamatos költségvetési kényszerek hatására arra használja fel másik funkcióját, hogy az állami vagyon rovására annak értékesítését alárendelje a rövid távú költségvetési bevételek szempontjainak. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť