Mise.
Fojtott sikolyban feltört lázadás,
Százszor gyilkos mámorba temetett
És fel-felsíró feledés:
Erejük-vesztve lesnek a halálra.)
Fedetlen fejű, hajlott mindenik.
Csúsznak, szorulnak az oltár felé törve.
Egy percnyi csend. Az arcok holtfehérek.
Kocsizörgés, ábrándos hó, élet.
Lassan húzódnak mind az oltárszélhez,
Egymáshoz: szürke, előredűlő árnyak.
Küszöbe hol van a halálnak?
Az arcok egyformák: mind csak egyet kérdez.
Az első sorok csupa megszokásból.
Ijedt arcokon két élő szempár gyászol.
Nincs lázadás, feledés, mámor.
Ki tudja, holnap kit temetnek?
Misének vége. Ásítva vár az árok.
A hátsó sorok mind előbbre dűlnek:
(Az oltár körül ácsolt-fa koporsó)
Megfordulnak, megindulnak a párok.
Sóhajt, könnyüt csal a havas útra,
Cifrált önmását szívek véréig szúrja)
Vágyik, búcsuzik, vacog mindenik.
Szél sivít és hó esik.