VII. A TRENCSÉNI CSATA.
– 1708 augusztus 3. –
MIALATT hadai pihentek, a fejedelem Bercsényivel augusztus elsején előre lovagolt Beczkó vára megtekintésére. Másnap Lukáról a sereg nagyobb része – 15.000 ember 14 ágyúval – megindúlt Trencsén vára felé. Le Motte jelentette, hogy a várral szemben levő jobbparti emelkedéseket Viard már megszállta; a gázlót tehát el nem sánczolhatta és a híd fölgyujtására sem küldhetett gyalogságot, mert azt Viard könnyen elvághatta volna. Az ellenség megjelenése valóban meglepő volt. Heister július 29-ikén még csak Brod alatt állt. Magához vevén Viard csapatát, onnan erőltetett menetekben sietett Vágújhely alá. Délfelé tudta meg, hogy Rákóczi átment a Vág balpartjára. Azonnal intézkedett, hogy katonái jó ebédet, a lovak bőséges abrakot kapjanak s minden pillanatban készen álljanak a támadásra; mert lovasai nyolczvan kurucz gyalogot elfogván, megtudták, hogy Rákóczi Lehotánál száll táborba. 2-ikán a fejedelem valóban a Turna és Lehota közt levő vidékre érkezett.
Életében mindössze egyszer járt Trencsén vidékén, de annak már húsz esztendeje, s akkor csak tizenkét esztendős volt. 1705-ben komolyan gondolt Trencsén ostromára; most azonban azzal a titkos elhatározással jött, hogy azonnal elszáll alóla, ha az ellenség Lipótvár felé fordúl s Nyitrát és éléstárait fenyegeti. Nem ösmervén a vidéket, az első pillanatban elbájolta annak szépsége. A hegyi vár magas tornyai alatt van a kettős fallal körített város, és az elég szélesen kanyargó Vág folyó. A tulsó parton az erdős Fehérhegyek emelkednek; emitt a jólművelt dombok, a mik egy egy-két mértföld átmérőjű medenczét vesznek körül. A medenczét mintegy bezárja a Vágra dűlő Vöröshegy, a melyen meglehetős szoros út vezet keresztűl. A medencze alja kellemes és mély síkság, a melynek közepén igen mély és meredek partú hegyi patak kígyózik keresztűl. De ő nem a táj szépségeit, hanem katonai előnyeit kereste. Jobbnak találta, hogy ne kövesse Le Motte tanácsát s ne a patak hosszában állítsa föl seregét, hanem Turna és Lehota közt a Vág folyót kísérő magaslaton. A tábor megerősítéséről a fejedelem maga gondoskodott. Gyalogsága különben csak sötét este érkezett be. Ugyanakkor értesűlt, hogy Heister a lovassággal az ide egy nagy állomásra levő Vágújhelyig jutott. Minthogy időközben Viard is ellátta Trencsént élelemmel, a vár bombázását fölöslegesnek tartotta s arra akart szorítkozni, hogy megfigyelje az ellenség mozdúlatait. Heister erejét jóval kisebbnek tartotta a magáénál s nem hitte, hogy őt megtámadni merje. Ha Heister mégis mert támadni, azt nem csupán abban a hiszemben tette, hogy Rákóczi és Bercsényi Brezovánál összevesztek, hanem abban a meggyőződésben is, hogy Rákóczinak nincs sem gyalogsága, sem tűzérsége; lovassága pedig a vízmosásos, árkos földön nem fejlődhetik ki. A fejedelem azonban erősebb volt, mint hitte; mert 7000 lovasán kívül 8000 gyalog állt mellette 14 mezei taraczkkal; ellenben Heister seregének száma csak 10–11.000-re tehető.
250. BECZKÓ VÁRA.
251. TRENCSÉN VÁRA.
Rákóczi felvonulásának befejezése után Czelder Orbán ezredes egy csapattal mint hátvédő maradt Beczkó és Bodóka közt a 468 méter magas Vöröshegy (Červena hora) szorosánál, mely közepe táján egészen a Vágra dől. A hegyről kellett tüzelnie Heister seregére, ha az a tábor és Trencsén felé nyomakodnék. Pálffy János előhada az éjszaka Vágújhelynél akadály nélkül átúsztatott a Vágon. A beczkói várhegyet elhagyva, hajnalban összecsapott Czelder vöröshegyi csapatával, melyet erős küzdelem után északnak, Rozvád és Szedlicsna felé szorított vissza. A puskaropogásra a fejedelem általános riadót veretett. Seregét rendetlen és szétszórt helyzetben találta, és csak nagy bajjal tudta csatarendbe állítani. Ez a csatarend Szedlicsnától Szoblahóig 7˝ kilométer hosszan három patak közt úgy készült, hogy középütt, Turnánál, maga a fejedelem állt a gyalogsággal, az udvari hadakkal és a tűzérséggel. Gyalogságát a hegytetőn végigvonúló árok s a lejtőség bozótja meglehetősen eltakarta. Az árok fölött kis rétre rendelte idegen lovasságát a gyalogság támogatása végett, Szentiványit pedig a palotás ezreddel a hamri erdőbe. A jobbszárnyon (Turna és Szoblohó közt a völgyben) Pekri vezette a gyöngébben fölszerelt mezei hadakat. A balszárnyon (Turna és Szedlicsna közt), az ellenség támadásának gyanított fő irányában, Bercsényi volt a lovasság parancsnoka. A derékhad fölállításával szemben torkollott a galgócz-trencséni országútba a zsámbokrét-lehotai út. A legjobb lovasezredeknek (Bercsényi alatt) 14 ágyúval főképpen ezt az útvonalat kellett szemmel tartaniok. A fejedelem valóban szorossági (defilče) csatára számított, mert az ellenség a sok árok és vízmosás miatt csak egy irányban, az országúton támadhatott reá.
A rendelkezésére álló egy óra alatt csak nagyjából készűlt el a csatarenddel, mikor megpillantotta a császári sereget, a mely Turna felé húzódott. Azt hitte, bekanyarodik a lehotai útra, mely a legmagasabb pontján is csak 700 méter magas galgóczi hegység erdőségein vezet keresztűl. Heister helyzete nagyon kényes volt. Csak most bontakozott ki a 17–18 kilométer hosszú vöröshegyi szorosból, hol, visszanyomatás esetében, útját könnyen elzárhatták volna. Szinte csodálatos, hogy a fejedelem Czeldert (már az előnyomúlás megakadályozása végett is) csak olyan kevés erővel hagyta a szoros védelmére. Turna és Szedlicsna felé a terep azontúl is rendkívűl kedvezőtlen volt Heister lovasságára nézve, a mely a turna-bellai magaslaton Rákóczi seregét úgyszólván megvívhatatlan, de a császáriakra nagyon veszedelmes állásban találta. Heister serege széles arczélben úgy ment előre, hogy jobb szárnya Turna falu felé igazodott. Ott azonban váratlanúl balra, a trencséni országútra kanyarodott vissza. A fejedelem azonnal három zászlóalj hajdút küldött le a faluba, hogy, a sövények mögé rejtőzve, puskatűzzel támogassa a kurucz lovasságot, ha az negyedkanyarúlattal rohanna a kisebbszámú ellenséges lovasságra. A Vág felé kanyarodás közben Heister seregének jobbszárnya meglehetősen födözetlenül maradt. A terep nehézségei miatt kétszeresen fárasztó kanyarodás meg is bontotta a császári lovasság rendjét.
252. TRENCSÉN VÁRA.
A fejedelem nagyon nyomorúságosnak tartotta Heister mozdúlatát s azonnal parancsot adott Pekrinek, hogy a jobbszárny lovasaival támadjon. Pekri egyenkint, lépésben vezette át lovasait a szoblahói Riba-tó megszakadt töltésén, s azon túl gyorsan csatarendbe állt. Ekkor azonban Ebeczky brigadéros hozzá lovagolt és figyelmeztette, hogy visszanyomatás esetében a Riba-tó gátja vesztét okozhatja és hogy a fejedelem a parancs kiadásakor aligha gondolt erre az akadályra. Pekri, a ki a multkor, Stražnicével szemben, szakolczai erdőnek egyik árka elöl is visszafordúlt, most megint meggondolta magát s abban a rendben, a hogy jött, visszavezette lovasait a tó gátja mögé. Követte azt a végzetes hibát, a mely miatt huszonnégy nappal azelőtt az oudenardei csata elveszett, mikor Puységur – mint most Ebeczky – Francziaország kárával arra figyelmeztette Vendômeot, hogy a balszárny nem mehet túl Eyne falun, mert az ott folyó patakon lehetetlenség átkelni. Heister idáig csak arra gondolt, hogy ütközet nélkűl vezesse hadait Trencsén alá; Pálffy pedig a nagyobb erővel szemben jobbnak tartotta volna a visszavonúlást, míg a vöröshegyi szoros nyitva áll előtte. Azonban Pekri szánalmas mozdulata más gondolatra térítette. Figyelmeztette Heistert, hogy a kurucz lovasság magatartása éppenséggel nem mutat nagy elszántságra. Keveset koczkáztatnának vele, ha a könnyű rácz lovasokat két svadrony dragonyossal Pekri ellen küldenék.
253. A TRENCSÉNI CSATA TERVRAJZA.
A fejedelem, ki a hadvonala és a tartalék közt való összeköttetés megvizsgálása végett éppen ekkor lovagolt át a karabélyosokhoz, az ott talált Bercsényit azzal akarta megnyugtatni, hogy az adott körülmények közt a császáriak nem támadhatnak. Heister azonban megfogadta Pálffy tanácsát. A fejedelem és Bercsényi a magaslatról láthatták, hogy Pálffy a császáriak balszárnyán levő könnyű rácz lovassággal az országút egyik árka mellé áll, bevárja ott az Althan-dragonyosok két századát s mint a szélvész támad a jobb szárnyra. A fejedelem az országút felé a derékhadhoz vágtatott, hol az ágyúk azonnal tüzelni kezdtek a ráczokra. Az országúton álló kurucz lovasok az első támadást visszaverték. A császáriak azonban csak színből futottak meg, hogy a kuruczokat kicsalják erős hadállásukból; a mint ez megtörtént, a völgyben hirtelen szembefordúltak, a mi teljesen zavarba hozta a kuruczokat. Pekri, majd Ebeczky lovassága árkon-bokron keresztül, valami megmagyarázhatatlan félelemtől hajtatva futott vissza. A fejedelem azt hitte, hogy karabélyosaival visszatérítheti őket. Kedves Pandurja hátán lóhalálában rohant tehát errefelé, különösen mikor észrevette, hogy már tartalék-ezredének első sorai is engednek. Két árkon szerencsésen átugratott; a harmadiknál azonban lova megbotlott, bukfenczet vetett, összerogyott s kiadta páráját.
254. GRÓF BARKÓCZY FERENCZ LEVELE KÁROLYI SÁNDORHOZ A TRENCSÉNI CSATÁRÓL.
Estében a fejedelem oldalt vetette magát s így nem került a ló alá; szeme fölött azonban megsérült s elvesztette eszméletét. Ebben a pillanatban gróf Esterházy József és Redl hadnagy hatvan császári huszárral már nyomában volt. Magyar egyenruhájuk miatt akkor ismerték föl bennök az ellenséget, a mikor már csak ötven lépésnyire voltak. A testőrök visszaverték a támadókat s kiszabadították fejedelmöket a ló alól. Iszonyodva látták, hogy arczát a vér egészen elborította. Lándzsákra fektetve a közellevő hamrii erdőbe vitték, hol csakhamar magához tért s megint lóra pattant. Azonban már későn. A táboron végigfutott az a riasztó hír, hogy a fejedelem elesett; mások pedig éppen azt kiabálták, hogy meg is halt. Oly kétségbeesés, vagy inkább kislelkűség fogta el a lovasokat, hogy rendetlen futásnak eredtek. A fejedelem hiában állt velök szembe, hiában akarta őket megállítani; az áradat magával sodorta. A mellette levő néhány szolgával tehát hadai után Bán felé menekült.
A gyalogság jóideig még dicsőségesen harczolt tovább. Báró Perényi Miklós, Czelder Orbán, báró Andrássy Pál, Bonefous, Csajághy János, Nyáray László, Winkler Vilmos hajdú-zászlóaljai, a fejedelem és Bercsényi palotásai Szentiványi vezetése alatt, Fierville franczia gránátosai, sőt Luzsénszky Sándor trencsénmegyei lovasai is hősiesen küzdöttek. Megmutatták, hogy ebben a hadállásban a kuruczoknak győzniök kellett volna, ha higgadtságukat oly megfoghatatlanúl el nem vesztik.
Kapitánynál magasabb rangú kurucz tiszt nem esett el. Halva maradt a csatatéren Belényi Albert és Bessenyey László kapitány. A karabélyos ezrednek egy arnót kapitánya a fejedelem védelmében halálos sebet kapott s hat nap mulya mint hadifogoly halt meg Trencsénben. Bercsényi csak nagynehezen kerülte el, hogy üldözés közben Vass Pál császári huszárkapitány leszúrja. Elesett összesen 2400 (jobbadán gyalog) kurucz; fogságba jutott 25 tiszt és 400 közvitéz. Az ellenség kezébe került 44 (többnyire gyalogsági) zászló és 2 dob; az ellenséghez átállott 60 ember, köztük Jósa Mihály, a fejedelem hadsegéde, a ki 3000 emberrel félrehuzódott és az üldözésben még kalauzolta is az ellenséget. A császáriak veszteségét 600-ra teszik. Kuruczok és labanczok együtt pihennek azon halmok alatt, a miket a hamri és lehotai erdőben a csatatéren levő 5–6 falu népe emelt holttesteik fölé.
255. ASZALAY FERENCZ LEVELÉNEK TÖREDÉKE A TRENCSÉNI CSATÁRÓL, AUGUSZTUS 8-RÓL.